Népszava: Székesfehérváron teljes összefogás lesz az önkormányzati választásokon, Veszprémben is közel a megegyezés

A Népszava értesülése szerint mindenben megegyeztek a pártok, és teljeskörű koordinációval készülnek az őszi önkormányzati választásokra Székesfehérváron.

A lap szerint az MSZP, a Demokratikus Koalíció (DK), a Momentum, az LMP, a Jobbik és Márky-Zay Péter Mindenki Magyarországa Mozgalma egyezett meg a városban, hogy minden egyes körzetben közös ellenzéki jelöltet fognak állítani a jelenleg Cser-Palkovics által vezetett városvezetéssel szemben.

Ugyanakkor a választási szövetség esélyeibe még közbeszólhat az is, hogy a Népszava informátora szerint egy „fideszes álcivilekből” álló Szövetségben Jobb Fehérvárért nevű civil mozgalom is állíthat jelölteket, hogy megzavarja és megossza az ellenzéki szavazókat.

A választási együttműködés részleteiről, például a közös főpolgármester-jelöltről, és az együttműködés szervezeti formájáról várhatóan a jövőhét folyamán tartanak sajtótájékoztatót az érintett pártok.

A Népszava szerint azonban országos szinten is jól haladnak a tárgyalások, a helyi pártszervezetek több esetben még a párt központi vezetőségének sem kérik ki az előzetes véleményét, az egyik megkérdezett forrás szerint több esetben csak bejelentették a megállapodás létrejöttét, és utólagos jóváhagyást kértek.

A lap információi szerint Veszprémben is döntöttek az együttműködésről a pártok, azonban a polgármester-jelölt személyéről még vita zajlik: adná magát, hogy Kész Zoltán, a Mindenki Magyarországa Mozgalom alelnöke, – aki 2014-ben lebontotta megválasztásával, Fidesz-KDNP kétharmados többségét – legyen a jelölt, ezt ugyanakkor az MSZP, a Párbeszéd, a DK, az LMP és a Jobbik nem szeretné. Ezzel kapcsolatban csütörtök után várható bejelentés.

A választási együttműködés több esetben is egy civil ernyőszervezet jelöltállításán keresztül történik meg,ehhez pedig általában a Jobbik és a DK ragaszkodik, hogy elkerüljék a közvetlen együttműködés látszatát. Ez történik például Egerben, ahol Mirkóczki Ádám, a Jobbik országgyűlési képviselője az Egységben a Városért Egyesület színeiben indul az MSZP, a DK, az LMP a Momentum és a Jobbik támogatásával.

(Népszava)

Olvass tovább!