Szakszervezeti kilépő nyilatkozatokat osztogat dolgozóinak a bérfejlesztési értesítő átadásakor a kecskeméti CabTec Kft. menedzsmentje – tudta meg a Mérce helyi forrásból.

A svájci illetőségű cég high-tech és ipari kábeleket gyártó kecskeméti telephelyén március 8-án tartottak kétórás figyelmeztető sztrájkot a dolgozók, miután a cégvezetés egyoldalú 5 százalékos bérfejlesztést jelentett be, figyelmen kívül hagyva a szakszervezeti bérkövetelést.

Az 1996-ban megnyitott kecskeméti üzemben illetékes szakszervezet, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének (MTSZSZ) közleménye a sztrájk kapcsán akkor azt írta:

„A CabTec Kft. a munkabeszüntetésben részt vevők számára méltatlan körülményeket teremtett. A nagy létszámban sztrájkoló munkavállalók részére egy maximum 20 fő befogadására alkalmas oktatótermet biztosított, így a dolgozók egy része – akik között várandós kismamák is voltak- a levegőtlen folyosón a földön ülve, összezsúfolódva voltak kénytelenek tartózkodni.”

Mostani információinkkal kapcsolatban is megkerestük a szakszervezetet, annál is inkább, mert az MTSZSZ legutóbbi hírlevelében is felbukkan egy meg nem nevezett kecskeméti vállalkozás, mely szakszervezeti kilépő nyilatkozatokat oszt szét alkalmazottai között. A Mérce kérdésére Buzásné Putz Erzsébet MTSZSZ-elnök megerősítette, hogy a CabTecnél dolgozó tagjaik közül többen beszámoltak erről a gyakorlatról, sőt

már érkezett is hozzájuk olyan kilépési papír, amelyet a vállalat készített és adott át a dolgozónak.

Buzásné szerint ez a magatartás több szempontból is törvénysértő, az MTSZSZ ezt saját ügyeibe való beavatkozásnak tekinti, és jogi útra tereli az ügyet.

Az okokkal kapcsolatban a szakszervezeti elnök elmondta, az MTSZSZ a cégnél kollektív szerződéskötő félnek számít, és feltételezhetően a cégvezetés ezt az állapotot szeretné felszámolni azáltal, hogy a szakszervezet taglétszámát a munkavállalói létszám tíz százaléka alá csökkenti.

Az üggyel kapcsolatban telefonon kerestük a kecskeméti telephely vezetőjét, ám ő egyértelművé tette: nem kívánt nyilatkozni.

Az elmúlt időszakban egyre több jelét láthatjuk annak, hogy éledezik a dolgozói önszerveződés, a rabszolgatörvény körül kialakult politikai diskurzus és tüntetéssorozat pedig ráirányította a figyelmet a magyar kormány nagyvállalatok iránt elfogultságára, illetve a rendszerváltás utáni magyar gazdaságpolitika egyik legfontosabb pillérére: a munkaerő béreinek és érdekérvényesítő képességének  alacsonyan tartására.

Az egyre szaporodó, rövidebb figyelmeztető sztrájkok mellett már elképesztő szervezettséget és dolgozói együttműködést igénylő hosszabb sztrájkok sem mennek ritkaságszámban, ahogy az év elején lezajlott győri Audi-sztrájk, vagy a csütörtökön véget ért, tíz napig tartó dunaújvárosi Hankook-sztrájk is mutatja.

A sztrájkoló audisok, az oroszlányi Wescast kipufogógyár, illetve a Hankook dolgozói sikerre is vitték követeléseiket, amely hozzájárul ahhoz, hogy országszerte egyre több helyről érkezik hír újabb és újabb sztrájkbizottságok megalapításáról. Persze félrevezető lenne ilyen egyoldalúan látni a helyzetet, a sikerek mellé kudarcok is társulnak: a miskolci SEG Automotive gyárban az alacsony részvétel végül aláásta a sztrájk sikerét.

A jelentősen szigorított sztrájktörvény, az adóparadicsomi szintre csökkentett társasági adó, a rabszolgatörvény, a munkavállalói jogok csökkentése, a különböző stratégiai partnerségi szerződések, a munkavédelmi intézményrendszer gyengítése és az arrogáns kormányzati kijelentések egyértelművé teszik, hogy az Orbán-kormány kinek az oldalán is áll ezekben a kérdésekben – ahogy arra néhány ellenzéki képviselő is felhívta a figyelmet a minap.

A miniszterelnök szereti saját magát és kormányát semleges félként beállítani, a munkahelyek szintjén létrejövő konfliktusokat pedig úgy, mintha az csak a dolgozókra és munkáltatóikra tartozna, a kormánynak nem kell állást foglalnia.

Ez az érvelés azonban csak akkor állná meg a helyét, ha két egyenlő fél állna egymással szemben, és nem egy erőfölényben lévő munkáltatói oldal és egy jelentősen kiszolgáltatottabb dolgozói oldal állna egymással szemben.

Ilyen erőviszonyok mellett a kormányzati nem beavatkozási doktrína felér az erősebb fél szabadjára engedésével.

És a mostani kecskeméti eset kiválóan példázza, mennyi lehetőség áll a cégek rendelkezésére, hogy megnehezítsék a dolgozói önszerveződést és érdekérvényesítést. A szakszervezetből való kilépés burkolt ösztönzése csak egy ebből az igen széles palettából. A dunaújvárosi Hankook megfélemlítési és zsarolási taktikái és ebbe a sorba illeszkednek.

Ahogy a termelés rendjének megszervezése, a dolgozók egymástól való elszigetelése, a cégen belüli „társasági” élet teljes ellehetetlenítése mind-mind alkalmat adnak arra, hogy a munkáltató kicsit nehezebbé tegye a dolgozók számára, hogy megszerveződjenek és kiálljanak saját jussukért.

Szokás mindenfélével vádolni a magyar szakszervezeti mozgalmat, és ezeknek sok tekintetben van is alapjuk, viszont érdemes látni, mekkora az az ellenszél, amelyben nap mint nap tevékenykedniük kell. A mostani előrelépések kétségtelenül adhatnak egy löketet a magyar szakszervezeti penetrációnak, ám továbbra is az a jellemzőbb, hogy a szakszervezeti szervezőktől még a kapcsolatfelvétel lehetőségét is megtagadja a cégek vezetése.