Álljon itt a biztonság kedvéért: 112 igen és 56 nem szavazattal fogadta el 2017. május 30-án a parlament a köznevelési törvény azon módosítását, amit ma már csak Taigetosz-törvényként ismerünk. Ennek értelmében 2018 szeptemberében megszűnt annak a lehetősége, hogy a különböző tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek felmentést kapjanak az osztályozás alól egyes tantárgyak esetében – úgy, hogy eközben sem a fejlődésükhöz szükséges szakmai programokat, sem az ezekhez szükséges megfelelő számú fejlesztőpedagógust nem garantálták.

Akkoriban a Tanítanék Mozgalom aktivistájaként jóformán ezzel a törvénnyel keltem és feküdtem, csakúgy, mint sokan mások, akik már akkor is értették ennek a törvénynek a súlyát, és elrettentek a várható következményeitől.

Írtunk nyílt levelet Áder Jánosnak (39 szakmai szervezet támogatásával), sőt, még egy demonstrációt is szerveztünk a Sándor palota elé, hogy megmutassuk, kik azok a gyerekek, akiknek az életét kényszerpályára állítja majd ez a törvény, ők miről álmodnak, és mit vesz el tőlük visszavonhatatlanul az oktatási rendszer.

Talán mondanom se kell: semmi értelme nem volt.

Áder ezt is aláírta, mint minden mást. Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa pedig közölte: ez a törvény koránt sem olyan brutális, amin ahogy azt szakértők, pedagógusok, szülők garmadája próbálta beállítani.

Egy héttel a törvény megszavazása után az LMP az összes ellenzéki párt és a Tanítanék Mozgalom támogatásával az Alkotmánybírósághoz fordult – történt mindez 2017. június 13-án.

2018. szeptember elsején a Taigetosz-törvény életbe lépett.

2018. március 19-én, vagyis 698 nappal a törvény elfogadása, és 200 nappal az életbe lépése után az Alkotmánybíróság is kifejtette álláspontját. Sok örömünk azonban nincs benne.

Egyrészt közölték, hogy kizárólag az egyéni szempontok vizsgálata után állapítható meg, hogy az osztályozás, értékelés bevezetése az adott tanulóra nézve hátrányt jelent-e vagy eredményes, illetve azt, hogy nem nevesíthető olyan egységes csoport, amelyet a szabályozás hátrányosan érintene. Nem akadályozza a módosítás a tanulók művelődéshez való jogát sem, az alaptörvényből ugyanis nem vezethető le alanyi jogosultság valamely tantárgy alóli felmentésre – mindezen indokok alapján a testület az LMP által benyújtott indítványt elutasította.

Hozzátették viszont, hogy az alkotmány minden gyermek számára alanyi jogként biztosítja a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez szükséges védelmet, ezért olyan közoktatási szabályrendszerre van szükség, ami képes megfelelni a tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek speciális igényeinek. És most jön a lényeg: a jelenlegi rendelkezések nem biztosítják megfelelően a tanulóknak az egyéni képességeikhez igazodó fejlődését.

Az Ab azt is kimondta, hogy az állam a közoktatás átalakításakor nem számolhat fel egy szakmailag indokolt kedvezményt anélkül, hogy ezzel egyidejűleg ne gondoskodna más, a megszüntetett kedvezménnyel egyenértékű könnyítésről, emellett megállapította, hogy az országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet idézett elő azáltal, hogy nem alakította ki a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulókra vonatkozóan az egyéni szempontok mérlegelését lehetővé tevő olyan további kedvezményeket, amelyek a közoktatás során maradéktalanul biztosítják védelmüket.

Végül pedig az Ab felhívta az országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának ez év június 30-ig tegyen eleget.

Magyarán, bár az Alkotmánybíróság különböző okokra hivatkozva az LMP beadványát ugyan elutasította, de maga is beismerte, hogy az állam felelőtlenül (sőt mi több, alkotmányellenesen) járt el, amikor úgy alakította át a rendszert, hogy nem törődött a  BTMN-tanulók védelmével. És június 30-ig határidőt adott ennek a korrekciójára.

Örülnünk kéne ennek?

Persze, egyrészt jó hír, hogy az Alkotmánybíróság, ha nem is teljesen, de kimondta, hogy a törvény rossz törvény, bántja a gyerekeket, nem az ő érdekeiket szolgálja.

De óhatatlanul is felmerül a kérdés: és akkor mi van? Az oktatási kormányzat a törvény elfogadásakor még Balog Zoltán kezében volt, az emberi erőforrások új minisztere Kásler Miklós, az oktatásért pedig továbbra is Palkovics László felel.

Ezek a politikusok sem akkor, sem azóta egyetlen alkalommal sem hallgatták meg a szakmai kifogásokat, nem csak ebben az ügyben, de másban sem. Ezek a politikusok úgy vertek át törvényeket, hogy semmilyen racionális érvet nem voltak hajlandóak mérlegelni, úgy verték szét szisztematikusan az oktatási rendszert, hogy annak hatásait – nem túlzás ezt mondani! – évtizedekig érezzük majd. Ezek a politikusok cinikusan pattintották le magukról a tiltakozásokat, némán tették a dolgukat, és mindeközben jelét sem adták annak, hogy valóban érdekli őket az oktatásban túszul ejtett gyerekek jövője.

Most akkor itt tartunk: szeptember elsejétől életben van a törvény, és hiába tudjuk már most, hogy baj van vele, hónapok telnek el addig, amíg valaki, valahogy majd korrigálja. És ha az elmúlt évek tapasztalatait nézzük, optimizmusra sincs okunk, hiszen eddig sem azt láttuk, hogy ez a kormány, ez az oktatási kormányzat észérvek, szakmai szempontok alapján korrigálná a döntéseit.

De még ha így is lenne, ha tegyük fel, június 30-ig valóban születne egy olyan korrekció, amit aztán minden folyamaton átverve a következő tanév elejétől már be is lehetne vezetni – ez vajon mennyire életszerű? Elegendő fejlesztőpedagógust találni, valóban kidolgozott szakmai programokat kidolgozni, azokat minden oktatási intézményben, ahol szükség van rájuk, lehetővé tenni ilyen záros határidővel létezhetetlen feladatnak tűnik, még akkor is, ha egyáltalán szándék lenne rá, hogy a helyes irányba terelje az állam az eddig elfuserált döntéseit. De mi garantálja, hogy így történik majd?

És ami ennél jóval nagyobb baj: azt az egy tanévet, ami tavaly szeptemberben kezdődött, semmi nem adja már vissza a gyerekeknek.

Tanulók tízezreire érvényes e pillanatban is egy olyan törvény, amiről már elfogadása előtt tudtuk, hogy káros lesz, és amiről most éppen már papírunk is van, hogy kiélezi az egyenlőtlenségeket az oktatási intézményekben.

És akkor tegyük fel őszintén a kérdést: mégis miféle helyzet ez? Tényleg tétlenül végig kell nézzük, hogy azt a néhány hetet-hónapot, ami még hátra van ebből a tanévből, ebben a rendszerben szenvedjék végig a gyerekek?

Lehet erre azt mondani, hogy hát elképzelhető, hogy nem is olyan sok gyereket érintett hátrányosan a Taigetosz-törvény. De ez nem darabszámra megy, ha egy gyereket is ért emiatt a törvény miatt hátrány, már az is túl sok lenne.

Emellett viszont ismét csak elvekről van szó: tudjuk, tudtuk eddig is, hogy ez a kormány, ez az oktatási kormányzat abban érdekelt, hogy kiélezze az egyenlőtlenségeket az iskolákban, hogy megnehezítse a továbbtanulást és a szakképzésbe tereljen mind többeket, hogy aztán olcsó munkaerőt képezzen belőlük. Szóltunk előre, sokan, láthatóan, hogy ez a törvény ebben a formában problematikus. Mégsem történt semmi.

Egy alkotmánybírósági döntés pedig ezen nem változtat.

Persze, jó, hogy az Alkotmánybíróság kimondta azt, amit. De ettől még a tanulók oktatásban eltöltött idejét, esetleges traumáit, az őket ért igazságtalanságot senki nem teheti meg nem történtté, senki nem kárpótolja őket az elszenvedett sérelmekért. És senki nem garantálhatja azt sem, hogy ezek a sérelmek a következő tanévtől varázsütésre megszűnnek.

Ez pedig felfoghatatlan, elfogadhatatlan, szégyenteljes.

Leginkább azért, mert azt bizonyítja: a törvényt egykor benyújtó Balog Zoltán, az azt elfogadó 112 országgyűlési képviselő, Áder János köztársasági elnök, aki persze aláírta, de még az az oktatási jogok biztosa, Aáry-Tamás Lajos is behunyták a szemüket, amikor elkaszálták ezeknek a gyerekeknek a jövőjét. És bár Balogot azóta elfújta a szél, a helyére jövő Káslerrel együtt is kimondhatjuk: a helyzet semmivel sem lett jobb. Nincs miben reménykednünk.