A Fidesz Néppárt-tagságának felfüggesztése újra terítékre került, és ennek kapcsán érdemes áttekinteni, hogy mi is forog kockán.

Először is fontos megemlíteni, hogy az európai pártcsaládok és az Európai Parlament képviselőcsoportjai nem ugyanazok a szervezetek, habár tagságuk nagy átfedést mutat, és az összetartozó képviselőcsoportok és pártcsaládok gyakran azonos vagy nagyon hasonló névvel rendelkeznek. A felépítésük és politikai szerepük azonban teljesen más.

Első megközelítésben a képviselőcsoportok dolga a konkrét törvényalkotás, tagjaik az Európai Parlament képviselői; a pártcsalád pedig a kampányokért és tagpártok politikai összehangolásáért felel, tagjai az egyes nemzeti pártok vagy esetleg személyi tagok.

A finanszírozásuk több forrásból, elsősorban az EU költségvetéséből, tagdíjakból, valamint adományokból származik. A pénzt nem költhetik a tagpártok vagy a jelöltek közvetlen finanszírozására, csak és kizárólag európai politikai tevékenységre, beleértve azt is, hogy európai közéleti témákat tagállami szinten vitassanak meg (konferenciák vagy kommunikációs anyagok formájában).

Ezt a szabályozást a francia széljobb (korábban Front National, jelenleg Rassemblement National, RN) rendszeresen támadta, mert szerette volna európai forrásból aláaknázni az EU-t, azonban ezen kísérlete szerencsére minden alkalommal elbukott.

Az europártok és európai képviselőcsoportok viszonyát gyakran szokták a nemzeti pártokhoz és parlamenti frakciókhoz hasonlítani, azonban a viszonyuk bizonyos szempontból épp fordított.

Míg nemzeti szinten a párton belüli politikai pozíció az egyenes út a képviselői mandátumhoz, addig az európai pártcsaládnak nincs ráhatása az európai listaállításra, így a képviselőcsoport tagjai (még az újraválasztásért küzdők is) lényegében függetlenek a pártcsaládtól.

Ezzel együtt sem szabad alábecsülni azonban a puha politikai eszközöket. A pártcsaládok általában aktív kapcsolatépítéssel töltik a választások közötti idejüket, folyamatosan üzemeltetik a tagjaik közötti tematikus, regionális hálózatokat vagy akár pártcsaládon belül megférő platformokat. Minden pártcsaládnak megvan a nagyobb szakpolitikák terén az évek során kialakított álláspont gyűjteménye és ezeket folyamatosan aktualizálják, illetve szükség esetén új állásfoglalásokat dolgoznak ki.

Ennek a munkának nagyon komoly szemléletformáló hatása van, az egyes tagpártok itt ismerhetik meg a testvérpártjaik otthoni helyzetét, nézeteit és érveit, amelynek jelentős konfliktusmegelőző szerepe lehet például a képviselőcsoport törvényalkotói munkája során. A pártcsaládok kampányidőszakban a nemzetek feletti közös kampányok legfontosabb szereplői is. A transznacionális üzenetek és kampányok kidolgozása általában tovább erősíti a kohéziót (vagy épp fényt derít néhány politikai összeférhetetlenségre).

A tagországok hazai kampányaiba általában nem szól bele az európai központ, egészen addig, amíg az nem hozza hátrányos helyzetbe egy másik tagpártját, főleg olyan helyeken, ahol a választók sokkal részletesebben követik a nemzetközi híreket.

A pártcsaládhoz való tartozás nem csak nemzetközi presztízs kérdés, hanem egyenes út a parlamenti képviselőcsoport tagsághoz. Egy pártcsaládban levő párt EP-listáján mandátumot szerző képviselő automatikusan felvételt nyerhet egy képviselőcsoportba, ha kívánja, míg egy külsős felvételéről szavaz a frakció.

A Fidesz Néppártból való kizárása esetén technikailag ugyan nem lehetetlenedik el az európai parlamenti EPP-tagsága – ugyanis a frakciótagok többségének szavazatával a pártcsaládból való kizárás ellenére is felvehetik a fideszes képviselőket az EPP-frakcióba. Politikailag azonban erősen megkérdőjeleződik.

A pártcsaládok véleménye nagyobb léptékű kérdésekben komoly befolyással bír a pártcsaládhoz tartozó kormányfőkön keresztül az Európai Tanács ülésein, de a kormányok által delegál bizottsági biztosokon és az európai parlamenti képviselőcsoportokon keresztül is.

Az évente többször megrendezett találkozókon informálisan és személyesen lehet beszélni a többi ország politikusaival, adott esetben kormányfőivel. A személyes magas szintű bizalmi kapcsolatok kialakítása főleg egy EPP- méretű pártcsaládon belül egy ország diplomáciai munkájának az egyik alappillére.

Egy erős pártcsaládon belül befolyásos szereppel bírni jelentős nemzetközi politikai pozíció, elveszíteni azt pedig komoly veszteség.

Ugyan az európai pártcsaládok nem szólnak bele az EP-képviselők kiválasztásába és helyi listaállításba, a transznacionális listák elképzelése már több helyen is felmerült. Azonban a pártcsaládok jelenleg legjobban működő EP választási projektje a csúcsjelöltek kiválasztása.

A csúcsjelöltek története egy jellemzően európai megállapodás, aminek az az érdekessége, hogy szigorú törvényi keretek nélkül is működik, pusztán a demokratikus normák elfogadása és betartása tartja életben. A Lisszaboni Szerződés hívta életre a kezdeményezést azáltal, hogy az EP-választásokat megnyerő, tehát a legtöbb mandátumot összegyűjtő, európai pártcsalád jelölheti ki a bizottsági elnököt, melyet a Parlamentnek és a Tanácsnak kell jóvá hagynia.

A csúcsjelölt kezdeményezése arról szól, hogy a későbbi bizottsági elnökjelöltet a pártok a választások előtt kiválasztják, és így az európai állampolgárok ennek tudatában voksolhatnak. A Néppárt hagyományos belső választási mechanizmussal a nemrég hazánkba látogató Manfred Webert választotta vezető jelöltnek.

Ha bizottsági elnök lesz belőle, annyiban bizonyosak lehetünk, hogy a magyar probléma rajta lesz a térképén, azt viszont nehéz megjósolni, hogy hogyan fog viselkedni a stabil elnöki székben: Weber 2013-ban még a Magyarországról szóló Tavares-jelentés ellen szavazott, 2018-ban viszont a Sargentini-riport mellett. További érdekesség, hogy a csúcsjelöltet nem feltétlen csak a pártcsalád belső zárt köreiben lehet megválasztani. Habár ennek nincs igazi európai hagyománya, a Zöldek például előválasztással döntöttek a csúcsjelöltről 2014-ben, ahol egy biztonságos online szavazáson minden európai szavazó voksolhatott.