Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kétórás sztrájk lesz az oroszlányi Wescast autóipari gyárban is

Ez a cikk több mint 5 éves.

Alig néhány órája írtuk meg, hogy a dunaújvárosi Hankook gumigyár dolgozói holnap hajnali 5 és 7 óra között kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak a bértárgyalások elakadása okán, most azt is megtudtuk, hogy az oroszlányi Wescast Zrt. gyárában is  sztrájk lesz holnap 9 és 11 óra között. 

Sikerült elérnünk telefonon Spieglné Balogh Líviát, a Vasas Szakszervezet egyik alelnökét, aki elmondta, az eredménytelen bértárgyalásokat követően a munkavállalók sztrájkbizottság megalakítása mellett döntöttek. A mai két és fél órás bértárgyalás sem vezetett ereményre, a szakszervezeti és a munkáltatói álláspontok továbbra is nagyon messze állnak egymástól.

Az alelnök elmondása szerint a munkáltató komolytalan ajánlattal állt elő, amely köszönő viszonyban sincs a szakszervezet követeléseivel, ezért döntött a sztrájkbizottság a kétórás sztrájk mellett. A Népszava László Zoltántól, a Vasas Szakszervezeti Szövetség másik alelnökétől úgy tudja, a cégvezetés 65 forintos órabér-emelést ajánlott.

A sztrájkhajlandósággal nincs probléma, a szakszervezet felmérése alapján a dolgozók túlnyomó része részt akar venni a holnapi sztrájkban. Kérdésünkre Balogh azt is elárulta,

a héten folytatódnak az egyeztetések a munkáltatóval, de ha továbbra sem jut egyezségre a szakszervezettel, akkor akár egy nagyobb volumenű, többnapos sztrájk is következhet.

A sztrájkbizottság felhívásásban azt üzente a munkavállalóknak:

„Ne hagyjátok magatokat megfélemlíteni, ne hagyjátok, hogy megnehezítsék a dolgunkat céljaink elérésében! A sztrájk szabályos keretek között fog lezajlani, ha ti is minden előírást betartotok, nincs félnivalótok! Kitartás!”

Milyen cég a Wescast?

A Wescast egy kínai tulajdonú, kanadai központtal működő vállalatcsoport, amely kipufogórendszer-megoldásokat kínál a globális autóipari piacon. A cégcsoport a világ legjelentősebb beszállítója a személyautókhoz és a kisteherautókhoz készített, öntött kipufogócsonkok területén. Az Oroszlányi Ipari Parkban található céget 2000-ben alapították, amely közel 1200 főt foglalkoztat.

A cég azt írja bemutatkozásában, hogy versenyelőnye kulcsa „a hatékonyság melletti elkötelezettség, a termék-központúság és munkatársaik elhivatottsága.”

Címlapkép: Wescast Hungary Autóipari Zrt. / Facebook