A BKV és a Volán dolgozói is csak 5 százalékos béremelést kaphatnak

Ma jelentette be a Volánbusz Zrt., hogy 2019-re átlagosan 5 százalékos bérfejlesztésről állapodott meg az érdekképviseletekkel.

„A tavalyelőtt kötött hároméves bérmegállapodás alapján 2017 és 2019 között a Volán társaságoknál összesen átlagosan 30 százalékkal nőnek az átlagkeresetek”

– olvasható a cég MTI-hez eljuttatott közleményében.

Ahogy korábban is írtunk róla, a közlekedési dolgozóknak meg van kötve a keze a bérharcban: egyrészt sztrájkra nem igazán van lehetőségük,a sztrájktörvény ugyanis az ágazatban dolgozók számára 60-80 százalékos minimumszolgáltatást ír elő, másrészt pedig a fent említett hároméves megállapodásban az is szerepel, hogy ezalatt az idő alatt nem lépnek fel további bérigénnyel a szakszervezetek.

A Volánbusz munkavállalóit is képviselő Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) korábban azt írta közleményében,

az 5 százalékos béremelés minden eddiginél rosszabb helyzetbe hozhatja az ágazatot, ugyanis már nemcsak járművezetők, hanem karbantartók is tömegével hagyják el a szakmát.

A hároméves bérmegállapodás több állami cégre is vonatkozik, a BKV-ra viszont nem, a helyzet ettől függetlenül itt is nagyon feszült. Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) ugyan tárgyalóasztalhoz ült Bolla Tibor vezérigazgatóval, de ott csak a szakszervezet 15 százalékos béremelési igénye hangzott el, a BKV január végéig egyáltalán nem tett egyetlen ajánlatot sem, ez pedig az EKSZ szerint egyáltalán nem is tekinthető bértárgyalásnak.

A cég kommunikációja valóban problémásnak tűnik: a szakszervezet most a sajtóból értesült arról, hogy a BKV 5 százalékos béremelési ajánlattal állna elő, ez az összeg azonban az EKSZ elnöke, Naszályi Gábor szerint „szánalmasan kevés”: nemhogy béremelést, de még bérrendezést sem eredményezne.

Naszályi leszögezte, a szakszervezet továbbra is kitart a 15 százalékos követelés mellett. Arra is emlkékeztetett, miközben a cégvezetés alig 10 hónap alatt több mint egymilliárd forintot költött olyan új járművezetők átképzésére, akik közül sokan már el is hagyták a céget, a régiek béremelésére mindössze 2 százalékot, vagyis a képzésre elköltött pénz töredékét szánja,  a maradék hármat pedig – úgy hírlik –a főváros tenné hozzá.

Mindeközben – ahogy arról korábban írtunk – a BKV dolgozói egyre türelmetlenebbek. Az elnök felháborítónak tartja, hogy miközben a BKV vezérigazgatója tavaly nyár végén az EKSZ bértárgyalási kezdeményezésére azt mondta, a cégnek is érdeke a gyors tárgyalás és a mielőbbi, de legkésőbb idén január végére tervezett megállapodás,

még mindig nincs bérajánlat, nincs mivel megnyugtatni, maradásra bírni a távozást fontolgató járművezetők tucatjait.

Naszályi azt is problémának tartja, hogy ahelyett, hogy a cégvezetés megnyugtatná a BKV dolgozóit azzal kapcsolatban, hogy mindent megtesz a megfelelő mértékű béremelésért, mindössze egy semmitmondó sajtónyilatkozattal kommentálta a megjelent 5 százalékos béremelésről szóló hírt (amit egyébként nem is erősít meg, de nem is cáfol).

A szakszervezet elnöke szerint amennyiben a főváros és a BKV nem biztosít megfelelő mértékű béremelést a dolgozóknak, a járművezetők egy része máshol próbál majd boldogulni, lényegesen kevesebb és könnyebb munkáért és jóval több fizetést.

Az elnök szerint ez tragikus lenne, hiszen már egy közepes mértékű elvándorlás is képes lenne megrendíteni a BKV egyébként is pengeélen balanszírozó működését.

Az EKSZ felszólította a BKV vezérigazgatóját, tájékoztassa őszintén a BKV dolgozóit, hogy remélhetnek-e a felelősségteljes munkájukat méltó módon elismerő mértékű béremelést.

Frissítés (2019.02.26.)

A BKV Zrt. szerkesztőségünknek küldött tájékoztatásában a következőket írja:

„A béremelés mértékéről a tárgyalások még folyamatban vannak.

A bértárgyalások sikeres lefolytatásában érdekelt összes fél (tulajdonos, munkáltató, érdekképviseletek) tisztában van azzal, hogy a hazai gazdaság jelenlegi munkaerőpiaci helyzetében a munkavállalók vonzása és megtartása különös jelentőséggel bír. Ehhez a legfontosabb és legmegfelelőbb eszköz a bérezés. A BKV Zrt. elkötelezett abban, hogy kölcsönös elégedettséget eredményező ajánlatot tegyen az érdekképviseleteknek. A BKV Zrt. menedzsmentje 2019-re is tervez bérfejlesztést, tehát biztosan és felelősséggel kijelenthető, hogy Társaságunknál ebben az évben is lesz béremelés. Ennek mértékéről a tárgyalások folyamatban vannak, amint a megállapodás megszületik, tájékoztatjuk róla a sajtót.”

Címlapkép: Wikipédia
Olvass tovább!