Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Zsidózott a 2010-es kampányban a dédapját Auschwitzban elvesztő jobbikos képviselő

Ez a cikk több mint 5 éves.

A fideszessé vált Hír Tv hozott nyilvánosságra két 2010-es felvételt. Az egyiken Jakab Péter, a Jobbik képviselője röhög egy zsidózó viccen, míg a másikon ő maga zsidózik nem is annyira burkoltan.

Jakab Péter a múlt héten vonta felelősségre Facebook-oldalán az Echo Tv Keménymag című műsorának vendégeit, amiért őt Jákob Péternek hívták az adásban. Ezután a számos idegenellenes megnyilvánulásnak is helyet adó tévé elbocsájtotta műsor vezetőit az antiszemita poénkodás miatt.

Most a Hír Tv hozott nyilvánosságra két felvételt Jakab Péterről. Az egyik felvételen Jakab egy 2010-es miskolci lakossági fórumon Pörzse Sándor zsidózó viccén nevet.

„A Salamon nevű kereszténydemokrata ember azt mondta…(nevetés), már jó, mi? Salamon bá’…de úgyis néz ki…(nevetés)”

Ez hangzik el a felvételen Pörzse Sándortól, a háttérben pedig látszik, hogy Jakab nevet. Egy másik felvételen Jakab Tiszalúcon, a 2010-es kampányban a börtönviszonyok kapcsán beszélt a kiválasztott néphez tartozó bűnözőkről.

„Ha bizonyos kiválasztott néphez tartozik az illető, akkor a miskolci Dolce Vita luxusétteremből kell számára étket szállítani, mert ott kóser módon tudnak főzni, és neki még ahhoz is joga van…nehogy már! Egy bűnözőnek joga van…majd ha megbűnhődik, akkor megint lesz joga, de addig ne legyen már joga, hogy neki kóser kaját kell hozni egy olyan étteremből, ahova az átlag miskolci be sem mer térni, mert olyan az árszínvonal.”

A Jobbik kapcsán az elmúlt hetekben a Fideszhez köthető médiumok több felvételt is nyilvánosságra hoztak, amelyen a párt jelenlegi vezetőinek korábbi botrányos kijelentés halhatóak. Videó került elő arról, hogy Sneider Tamás Jobbik-elnök felesége kart lendít esküvőjükön. Szávay Istvánról pedig egy olyan hangfelvétel került elő, amelyen azt magyarázta, hogy hogyan verte be egy zsidónak a „heftijét” egy bulin.

Címlapkép: Mérce fotó