Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Korán kezdődnek ma a demonstrációk, reggel lezárták a Lánchidat

Ez a cikk több mint 5 éves.

Vasárnap reggel, Orbán Viktor évértékelőjének napján kormányellenes tüntetők teljes szélességében lezárták a Lánchídat. A blokádban, melyet előre bejelentettek a rendőrségnek, autósok és gyalogosok vettek részt, a rendezvényt elvileg a Fiatalok a Demokráciáért csoport szervezte, emellett részt vettek rajta a Szabó „Tuareg” Gábor-féle Kossuth tériek csoport.

A blokádot eredetileg a rendőrség nem engedélyezte, azonban a szervezők megtámadták a döntést, és a Társaság a Szabadságjogokért jogi segítségével sikerült elérniük, hogy a bíróság engedélyezze.

A tüntetők reggel nyolc óra körül állították le a híd forgalmát, mikor több kocsival, rendőri biztosítás mellett felhajtottak rá, miután a Magyar Tudományos Akadémia előtti parkolóban gyülekeztek.

A hidat egész napra lezárva tervezik tartani, mivel csatlakozni szándékoznak a mai tüntetésekhez.

A lezárást Szabó „Tuareg” Gábor közvetítette, majd mi is megérkeztünk.

Szabó videója:

A mi videónk:

A blokádolók tervei szerint a kocsikat egész addig a hídon hagyják, míg meg nem érkeznek az „Álljon le az ország! Tüntetés – Orbán évértékelőjén!” című esemény résztvevői meg nem érkeznek a Hősök teréről, ahonnan a délután egy órai gyülekező után, gyalog indulnak el a résztvevők.

A Hősök terei tüntetést egyébként ugyanaz a Fiatalok a Demokráciáért csoport szervezte, mint a Lánchíd lezárását, ahonnan – habár a kocsik nagy része marad – a résztvevők többsége elvileg – Szabó narrációja szerint – át fog menni az egy órára meghirdetett nagyobb demonstrációra, majd csatlakoznak a pártok négy órakor kezdődő demonstrációjához a Várban.

Este hét óra körül pedig visszamennek az addig is lezárva tartott Lánchídra, majd éjfélig maradnak, magyarán a blokád naphosszat tartani fog.

A demonstráción cikkünk megjelenése pillanatában huszonöt autó vett részt, valamint nagyjából száz ember, a farkasordító hideg miatt többségükben az autókban ülve – a szervezők pedig csokit és kávét osztanak a résztvevőknek. A blokádhoz az elkövetkező órákban szabadon lehet csatlakozni.

Cikkünk folyamatosan frissül.

Kiemelt kép: Mérce fotó