Főleg az előválasztás miatt az utóbbi hetekben egyre gyakrabban téma a budapesti főpolgármester-választás, friss hír továbbá, hogy Szombathelyen már most lehet tudni: teljes lesz az ellenzéki összefogás. Közös lesz a polgármesterjelölt és az összes egyéni jelölt, így a kompenzációs lista is. Az összefogásnak része lesz még az MKKP is, amely így helyben feladja viccpárt státusát, hiszen egy pártkoalíció részévé válik, és ezért valódi esélye lehet majd valódi, választott köztisztviselői posztok megszerzésére. Tehát – jó esetben – egy program mögé is be kell állnia, meg kell mondania, hogy a lefikázott jelen helyett milyen jövőt akar. Azért érdekes ez most, mert ugyanez az ellenzéki összefogásra magára is igaz. Értelme és esélye hosszabb távon csak akkor van, ha a pártok az O1G-n túl alternatívát is tudnak közösen képviselni azokon a településeken, ahol együtt indulnak.

Az önkormányzati választás és az önkormányzati hatalomgyakorlás rendszere is lényeges pontokon különbözik attól, ahogy a parlamenti választások és az országos politika működik, ezért a további esélylatolgatás előtt érdemes ezeket felidézni. A 22 megyei jogú város lakói 2 szavazatot adhatnak le: egyet a polgármester-jelöltre, egyet egy választókerületben induló egyéni jelöltre. A kisebb települések lakói ezentúl dönthetnek a megyei közgyűlések összetételéről is.

A megyei közgyűléseket pártlistákra leadott szavazatokkal választják, arányos rendszerben, ahogy majd májusban az EP-t is. Ez esetben tehát nincs összefogási kényszer, feltehetőleg nem is lesz közös ellenzéki lista, ahogy az EP-választáson sem (ennek felvetését az MSZP részéről is inkább csak marketing-szempontok motiválhatták).

Teljesen más a helyzet a polgármesterek megválasztásánál, akiknek vidéken sokkal nagyobb hatalom összpontosul a kezében a saját településükön belül, mint a budapesti főpolgármesternek. Sokkal kevésbé függenek ugyanis a helyi közgyűlési többségtől, mint például a kormány a parlamenti többségtől. A vidéki polgármesterek általában akkor is gond nélkül tudják kormányozni a települést, ha az őket jelölő szervezetnek nincs többsége a közgyűlésben. (Kivételt azok az esetek jelentenek, amikor a kormánynak is politikailag kellemetlen egy-egy városvezetés, ezért mindent megtesznek megbuktatása érdekében, lásd pl. Tétényi Éva esetét Esztergomban).

Ennek oka egyrészt az, hogy az országos politikai-ideológiai ellentétek helyi szinten, konkrét ügyekben kevésbé meghatározóak, másrészt pedig az, hogy a polgármester (és nem a közgyűlés!) irányítja a helyi önkormányzathoz tartozó szakapparátusokat.

Ennek köszönhetően a polgármester mindig birtokában van az önkormányzati döntésekhez szükséges adatoknak, információknak, ill. az adott probléma megoldására szolgáló, reális, szakmailag alátámasztott lehetőségeknek, míg az ellenzékéről ez általában nemigen mondható el.

Szegeden pl. 400-an dolgoznak a polgármesteri hivatalnak, és a helyi Fidesznek még sosem sikerült alternatív költségvetést összeállítania, mióta Botka a polgármester. 2010 és 14 közt, amikor Botkának nem volt közgyűlési többsége, sokszor egyezkedésre kényszerült ugyan, és pl. a költségvetés tárgyalásakor is el kellett fogadnia néhány lényeges, fideszes módosító indítványt, de alapvetően a városvezetés elképzelései érvényesülhettek (ha nincs költségvetés, akkor időközi választásokat kell kiírni). Hatalomtechnikai szempontból a polgármesteri posztok megszerzése érdekében tehát az ellenzéknek mindenképp érdemes lehet összefognia.

Minél nagyobb városokról van szó, annál inkább érvényesülnek az országos politikai tendenciák, pártpreferenciák az önkormányzati választásokon. Az utóbbi hónapokban az ellenzék közösen lépett fel a budapesti és vidéki tüntetéseken, ill. az ellenzéki pártok közösen nyújtottak be közgyűlési indítványokat a rabszolgatörvénnyel kapcsolatban. Ez az ellenzéki pártok szavazótáborában is megalapozhatja az együttműködésre való nyitottságot, ami könnyen sikerre vihet az ellenzéki többségű, nagyobb városokban. Sőt, ha a helyi Fidesz is népszerűtlen, akkor még valódi közös program nélkül is győztes lehet az ellenzék.

Csábító lehetőség ez bizonyos szempontból, mert a komolyabb, közös programalkotó munkát, a lakossággal történő konzultációt akár meg is lehet takarítani, és  pusztán a jól begyakorolt Orbánozással is lehet nyerni.

De a közös, helyi célok hiánya a győzelem után visszaüthet, ha az új városvezetés nem tud többet, jobbat, mint a Fidesz, és a belső ellentétek miatt inkább csak önmagával foglalkozik majd.

Ha így történik, az nem fogja a későbbi kormányváltás ügyét szolgálni, hiszen ezek az esetek arra lesznek bizonyítékok, hogy az ellenzéki együttműködés győzelme irányvesztett vagy épp kaotikus kormányzáshoz vezet. Az aprómunkát semmiképp sem szabad megtakarítani tehát, tisztázni kell, hogy az ellenzéki együttműködés mire kér felhatalmazást, és hogy milyen helyi rendeleteket, milyen helyi költségvetést, helyi fejlesztéseket látnak szükségesnek.

A közös helyi program hiánya persze nem feltétlenül a politikusok lustaságáról árulkodik,  előfordul, hogy a pártok helyi elképzelései nem összeegyeztethetőek vagy az adott párt alapelveiből következik, hogy egy-egy olyan ügyet kell képviseljen markánsan helyben, amiről a többi ellenzéki párt mást gondol.

Ha például egy szemétégető építését tervezik a városban, és egy zöld párt vagy helyi civilek ezt vehemensen ellenzik, a nagyobb pártok viszont nem, akkor igenis indokolt lehet, hogy ne legyenek részei az ellenzéki összefogásnak. Igaz, polgármesterjelöltet állítaniuk nem túl célszerű, mert ők sokat nem nyerhetnek ezzel, a Fidesz viszont igen. Ugyanakkor indokolt, hogy saját kampányuk legyen, saját jelöltekkel és listával. Mert lehet ugyan azt mondani, ígérni, hogy egy koalíció részeként is képviselhetik majd az adott ügyben a különvéleményüket, de akkor nem lesz világos, hogy ki, mire, milyen arányban kapott felhatalmazást, a választók pedig majd azt fogják látni, hogy a választás előtt még egységbe tömörülő képviselőik a győzelem után már egymásnak esnek. Egy ilyen következményekkel járó győzelem többet ártana, mint használna.

Ha a teljes összefogást alapelvekből következő, a helyi ügyeket jelentős mértékben érintő véleménykülönbségek akadályozzák, akkor jobb, ha az összefogás nem jön létre.

A megyeszékhelyeknél kisebb városokra is igaz mindez, de itt már az országos politika súlya kisebb az önkormányzati választásokon, a helyi jelöltek személye és a helyi ügyek súlya pedig nagyobb. Az aprómunkára, a közös célokban való megegyezésre ezért még nagyobb gondot kell fordítani ezeken a településeken, mint a megyeszékhelyeken, mert az ellenzéki szavazók proteszthangulata már rövid távon sem lesz elég a sikerhez. Ezzel persze vélhetően a helyi ellenzéki politikusok is tisztában vannak, így valószínűleg kevésbé lesz jellemző az összefogás, mint a nagyobb városokban, de azok akár eredményesebbek és tartósabbak is lehetnek.

A falvakkal és általában a 10 ezer lakosnál kisebb településekkel kapcsolatban azt szokás gondolni, hogy ez a függetlenek birodalma, a pártpolitikának itt szava nincs. Ez azonban csak részben igaz.

Egyrészt a Fidesznek és néhol a Jobbiknak ezen a szinten is vannak polgármesterei, másrészt a függetlenek jó része csak papíron független. Nagyobb fejlesztésekre ugyanis általában kistérségenként lehet pályázni, a projektek hasznából így a falvak csak akkor tudnak részesedni, ha a vezetőik együttműködnek a kistérség központjának (jellemzően egy 5-10 ezres kisváros) vezetőivel, akik általában fideszesek.

Ez a függőség szerves része a Fidesz feudális jellegű hálózátanák, amely a vidéket a kezében tartja, olyannyira, hogy az országos választások eredményére is hatással van. Ezeken a településeken, főképp a nagyobbakban tehát mindenképp próbálkoznia kellene az ellenzéknek, ha nem akar teljesen eltűnni vidékről, ha nem akarja, hogy 2022-ben a 2018-as eredmények ismétlődjenek meg.

A falvakban már csak azért sem érdemes az összefogásra építeni, mert a helyi ügyek dominálják a kampányokat, ezekről pedig – noha lehetne – általában nincs sok mondanivalója az ellenzéknek. A kistelepüléseken általában magasabb a részvételi arány az önkormányzati választásokon, mint a városokban, ahol az ökormányzat megítélése jórészt a közterületek állapotától függ. A konkrét ügyekről döntő helyi népszavazások úgyszintén sok választót vonzanak a falvakban. (Helyi ügyekkel foglalkozó fórumoknak is jóval több a résztvevője lakosságarányosan, mint a városokban, a falvak ezért akár egy részvételi demokrácia bölcsői is lehetnének.)

Ez nem csak azért van így, mert az emberek jobban ismerik egymást, hanem azért is, mert itt az önkormányzat gazdaságpolitikai szerepe erősebb, mint a városokban, és ezáltal jobban befolyásolja az emberek hétköznapjait is. A falvakban nagy a szerepe az önkormányzatnak abban, hogy mi történik a munkanélküliekkel, hogy hogyan szervezik meg a közmunkát, de lehet fontos szerepe az önkormányzatnak abban is, hogy segítse a kistermelők piacra jutását.

Azonban épp ezekben a kérdésekben nem hallatszik semmilyen, a vidék számára reális és vonzó ellenzéki ajánlat. Majd ha lesz ilyen, akkor esetleg itt is lesz ellenzék, és talán felmerülhet az ellenzéki összefogás kérdése is.

Összegzésképp, a teljes összefogás nem recept minden bajra. Több helyen (főleg a megyei jogú városokban) indokolt és sikeres lehet, és segítheti is a majdani kormányváltás ügyét. De csak akkor, ha az összefogás kampánya nem önmagáról, hanem fontos helyi ügyekről szól, és a jelöltek arra kérnek felhatalmazást, amit aztán meg is tudnak valósítani.