Emlékszünk még a Szociális Jogok Európai Pillérének történetére 2017-2018-ból? Az Európai Bizottság most leköszönő elnöke, Jean-Claude Juncker indította meg a konzultációt arról, hogy miként lehet az EU szociális vonalát erősíteni. Egy év tagállami és érdekképviseleti konzultáció után elkészült a nyilatkozat, amely 20 pontban fekteti le a szociális pillér alapelemeit. Ezt hazánk is támogatta, habár itthon beillesztette a Brüsszel-ellenes propagandába. Az azóta eltelt időben a brüsszeli intézményekben a megvalósítás tesztüzeme zajlik, és ugyan még közel sem értünk a végéhez, a kezdeti lépések kirajzolnak jó néhány nehézséget.
Több olyan irányelv is tárgyalás alatt van jelenleg, amely szociálisabb Európát hivatott teremteni: az Európai Szociális Alap, vagy az Európai Globalizációs Alap új szabályairól, az Európai Munkaügyi Hatóságról, a társadalombiztosítási rendszerek koordinációjáról szóló irányelvek, továbbá terítéken van a munkavállalók védelme a rákot okozó anyagoktól, a munka és magánélet egyensúlya valamint az átlátható és kiszámítható munkaviszony kérdése.
Ezek mind olyan területek, ahol van min fejleszteni, azonban nagyon nehéz olyan megoldást kieszelni, ami igazán előremutató, de egyben elfogadható az Európai Parlament mérsékelt konzervatív szárnyának is, továbbá átmegy a tagországok többségén. A tagországokkal összességében két probléma van. Vagy ragaszkodnak a jogukhoz, hogy a saját különbejáratú módszereikkel nyúzzák a dolgozókat (pl. a német vagy angol konzervatívok), vagy attól tartanak, hogy egy közös minimum aláássa a nehezen kiharcolt eredményeiket (pl. a svéd szocdemek).
Magyarán az is támadja a kötelező szabályok bevezetését, aki messze elmarad ezektől és az is, aki valójában jobban teljesít.
Azt mondják, innen szép nyerni.
Itt van például a munkavállalók tájékoztatásáról és kiszámítható munkafeltételekről szóló irányelv. Az Európai Bizottság- szokatlanul bátran -, azzal állt elő, hogy definiáljuk újra a munkavállaló fogalmát, hogy az megfeleljen az új digitális platformokon keresztül végzett munka világának. A különböző futárszolgálatok, mint például az Uber, szolgáltatóként dolgoztatják a sofőröket annak ellenére, hogy munkájukat lényegében egy algoritmus vezérli és értékeli. De sokszor a kölcsönzött munkaerő szerződéseivel is trükköznek annak érdekében, hogy ne kelljen minden munkavállalóra vonatkozó szabályt betartani.
A munkavállaló új értelmezése az Európai Bíróság döntése nyomán a tényleges munka jellege alapján definiálja a munkavállalót és nem a nemzeti jog szerint megkötött szerződéses viszony alapján. Azonban ahhoz, hogy ezt még hatékonyabban lehessen érvényesíteni, át kell vezetni az értelmezést az EU-s joganyagba, ami nem zökkenőmentes folyamat. Komoly vita zajlik az úgynevezett nullaórás szerződések szigorítása körül is, ami elsősorban a távozófélben lévő (vagy nem) briteket és az ott dolgozókat érinti. Ez a munkakör 0 óra munkaidőt tartalmaz papíron, de bármelyik reggel telefonálhat a menedzser, hogy be kellene jönni pénztárazni vagy pultozni. Alapbér nincs, csak a ledolgozott óra után kap fizetést az ember. Több szigorítást is javasolt az Európai Parlament, például azt, hogy a munkaadó a betervezett, de lemondott munkaórák esetén kompenzációt legyen köteles fizetni. A parlament a munkaszerződések próbaidejét is maximalizálná 6 hónapban (az egy évnél rövidebb határozott idejű munkaviszonynál pedig a tervezett munkaviszony 25%-ban).
Az ilyen konkrét számok viszont sok országban a nemzeti törvények módosítását igénylik (pl. német közalkalmazottak esetében), illetve minimális alsó korlátot szabnak a hagyományos skandináv szakszervezeti autonómiának. A svéd kormányzati és szakszervezeti lobbi soha nem látott erővel dolgozik egy olyan cikkelyért, amely mentességet ad a direktíva előírásai alól, ha a tagországban másképp érvényesítik a munkavállalói jogokat. A svédek nem titkolt célja, hogy időnként a minimum sztenderdek alá menjenek, ezzel a kiskapuval viszont olyan lukat ütnek az európai szociális pilléren, aminek kárát az erős szakszervezeti hagyományokkal nem rendelkező országok munkavállalói láthatják.
Az Európai Munkaügyi Hatóság is az erősebb munkavállalói jogérvényesítést célozza az uniós vándorló munkavállalók esetében. Az Európai Parlament erősítené a tervezett hatóság szerepét azáltal, hogy a szakszervezetek közvetlenül fordulhatnak a testülethez, a hatóság munkaügyi visszaélésekkel kapcsolatos vizsgálatokat önmaga is kezdeményezhetne, és adott esetben az a tagországokkal szemben a kötelezettségszegési eljárás megkezdését kérvényezheti a bizottságtól. Nem csak a svéd parlament támadja a kezdeményezést a nemzeti szuverenitásukra hivatkozva, de a svéd szakszervezetek is ellenlobbiznak. Egy hatósági jogkörökkel rendelkező nemzetközi felügyeleti szerv helyett, inkább csak egy ákom-bákom koordináló testületet látnának szívesen. Tényleg kevés elkeserítőbb és kiábrándítóbb dolog létezik, mint amikor svéd szakszervezetek löknék a szakadékba az erősebb és hatékonyabb európai szintű munkavállalói érdekképviseletet.
A munka és magánélet összehangolásáról szóló irányelv volt az első jogalkotási projekt a szociális pillér elfogadása óta, és a bizottság ambiciózus változtatásokat javasolt annak érdekében, hogy a nők és férfiak közötti munkamegosztás egyenlőbb legyen. Az Európai Parlament mandátuma is erősre és előremutatóra sikerült, azonban úgy tűnik, hogy nem lehet mindet megmenteni a tanáccsal való tárgyalások során.
Újdonság például, hogy európai szinten évi 5 nap gondozói szabadság kerül bevezetésre. Úgy tűnik, hogy sikerül európai szinten bevezetni a minimum 10 napos apasági szabadságot, ami plusz 5 napot jelent a magyar apukák számára. Ez idő alatt a fizetés minimum táppénz szintű, ami viszont elmarad a parlament tervezett szintjétől (bruttó fizetés 80%-a lett volna). Az EP 4-4 hónap át nem adható fizetett (bruttó bér 78%-a) szülői szabadságot javasolt európai minimumnak, de ebből úgy néz ki, hogy csak 2 hónap marad át nem adható, illetve az európai minimum fizetési szintet sem valószínű, hogy sikerül megvédeni. A másik szülőnek át nem adható szülői szabadság kulcs eleme a szülők közötti egyenlőség elősegítésének, aminek a célja, hogy a jobban kereső fél is ösztönzőt kapjon az otthoni feladatok ellátására, és ne a rosszabbul kereső fél legyen az elsődleges gondozó, amellyel később további hátrányokat szenved a munkaerőpiacon.
A szülői szabadság egyenlőbbé tétele abból a szempontból is fontos, hogy a női kereseteket és a munkahelyi előmenetelt gyakran korlátozza az a munkaadói előfeltételezés, hogy csak a nők maradnak otthon a gyerekkel, ezért kevésbé érdemes rájuk építeni. Ha egyenlőbbé tesszük az ösztönzőket, és a munkaadók ugyanolyan valószínűséggel számíthatnak arra, hogy az apuka marad otthon a gyerekkel, akkor ez a káros diszkrimináció megszűnik.
Összességében a szociális pillér projekt bébilépésekben halad, és minden egyes miliméterért hetekig tartó küzdelem folyik.
Ugyan az elvárásokhoz képest rosszabbul teljesít a pillér, azonban azt is fontos látni, hogy egyik jelenleg nyitva levő irányelv sem lesz rosszabb, mint az azt megelőző. Az Európai Parlament közép konzervatív része is érezhetően megengedőbb a szociálpolitikai kezdeményezésekkel szemben a válság utáni politikájához képest. Ma a legtöbb gondot a tagállamok szociál- és foglalkoztatáspolitikai harmonizációtól való idegenkedése okozza.
Kicsit Alice Csodaországában is érezhetjük magukat, amikor mediterrán liberális és szakszervezeti múltú néppárti EP képviselőkkel vállvetve kell küzdeni az északi baloldali kormányok ellen az egységesebb és erősebb európai munkavállalói jogokért.
Becsüljük meg azt a cseppnyi európai liberális föderalizmust és konzervatív progressziót, amely jelen pillanatban nagyságrendekkel többet tesz a berlini és londoni magyar munkavállalók érdekében, mint az egész nordik jóléti modell tokkal-vonóval.
Ha ma az EU-t az Európai Parlament irányítaná, még a jelenlegi politikai összetétellel is igazságosabb és egyenlőbb világot tudna teremteni az uniós állampolgárok számára, mint így, a tagországokkal tandemben.
