Magyarországon két-hárommillió ember él lakásszegénységben, állapította meg tavaly ősszel a Habitat for Humanity hetedik éves lakhatási jelentése.
A jelentésből kiderült, hogy a szociálisan célzott lakhatási támogatások csökkenése és az albérletárak növekedése is hozzájárul ahhoz, hogy egyre többen és egyre könnyebben kerülnek a lakásszegénységi csapdába, miközben láthatóan nincs kormányzati akarat arra, hogy átfogó, a szociális különbségeket csökkentő lakáspolitika jöjjön létre.
Tavaly az állami költségvetésből 285 milliárd forint ment lakhatási célú kiadásra, ami még akár soknak is tűnhet, csakhogy ennek körülbelül a 90 százaléka nem szociálisan célzott támogatás volt, vagyis nem azoknak a lakhatását könnyítette meg, akik a leginkább rászorulnának – gondoljunk itt például a felső- és középosztályra szabott CSOK-ra.
Az albérletárak 2010 és 2016 között átlagosan 75 százalékkal nőttek(!), ezen belül a kisebb lakások átlagára szinte a duplájára emelkedett.
És mindeközben önkormányzati bérlakásokban él a lakosság 1,3 százaléka – nem mintha ennél nem lenne jóval többre igény, csakhogy a bérlakásállomány folyamatosan csökken:
„a KSH adatai alapján az elmúlt két évben például 23 százalékkal csökkent a szociális alapon kiadott önkormányzati bérlakások száma: 2017-ben már csak az összes önkormányzati bérlakás 46 százaléka, nagyjából 50 000 lakás volt bérelhető szociális alapon” – áll a jelentésben.
Mindezt csak azért emlegettem fel, mert talán így még érzékletesebbé válik az Index által feltárt balmazújvárosi történet: a lap hozta nyilvánosságra, hogy a helyi csapatban játszó profi labdarúgók szociális bérlakásokban laknak – úgy, hogy a futballcsapatot működtető városi tulajdonú cég legutolsó nyilvános, 2017-es üzleti beszámolója szerint a 39 főt foglalkoztató sportvállalkozásnál
az átlagos havi nettó jövedelem meghaladta a félmillió forintot.
A futballklub az első cikk megjelenése után azzal próbálta védeni a védhetetlent, hogy a focisták nem is „szociális bérlakásokban”, hanem „önkormányzati bérlakásokban” laknak, ami önmagában nem mond semmit, mert a szociális bérlakások önkormányzati bárlakások is egyben, ha azt vesszük, hogy ki a tulajdonosuk – a lap információi szerint ráadásul pontosan megállapítható, hogy a focisták a szociálisan rászorulóknak kiadható bérlakásokban laktak, ráadásul ugyanakkora bérleti díjért cserébe, mint amennyit a rászorultsági alapon nyújtott ingatlanokért kért az önkormányzat.
És hogy mennyi is volt az annyi?
Egy 48,1 négyzetméteres, központi fekvésű komfortos lakás bérleti díja 10.509 forint havonta, egy 61,93 négyzetméteres, központi fekvésű összkomfortos lakásé pedig havi 19.799 forint.
Ezt az árat egyébként még 2009-ben határozták meg, és szemben a piaci árakkal azóta sem változott.
És a történet csattanója: a Balmazújváros Sport Kft. 2018 májusában fizetett legutóbb az albérletekért.
Az a gazdasági társaság, ami nagyon nem mellesleg 100 százalékban a város tulajdona – és ami így immár sokadik pontban károsította meg a várost, annak lakosságát, és ezen belül is mindazokat, akik elől konkrétan a helyet vették el a focisták. Hogy arról már ne is beszéljünk: ha egy lakhatási szegénységben élő család maradt volna el így a bérleti díjjal, akkor valószínűleg már rég utcára rakták volna őket, bármilyen elhelyezés nélkül…
A történethez hozzá tartozik, hogy a focisták már nem laknak az önkormányzati bérlakásokban – ám elég hosszú volt az idáig vezető út. 2018 tavaszán hivatali vesztegetésért jogerősen öt év börtönbüntetésre ítélték Balmazújváros volt polgármesterét, Veres Margitot. Az augusztusi időközi választáson a Fidesz által támogatott jelölt elbukott, és a független Hegedüs Péter ült a polgármesteri székbe. Aki viszont már nem annyira a helyi focisták jólétét helyezte előtérbe, de még neki is csak harmadik nekifutásra sikerült rábírnia a focistákat arra, hogy kiköltözzenek a bérlakásokból (ennek részletei ebben a cikkben olvashatóak).
