Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Képzeljék el, amikor Budapest főpolgármestere kimegy a Pride-ra”: harmadik alkalommal vitázott Karácsony Gergely és Horváth Csaba

Ez a cikk több mint 5 éves.

Második napja zajlik az előválasztás, ma pedig immár harmadik alkalommal ült le vitatkozni a baloldal egymással megmérkőző két jelöltje, a Republikon Intézet által szervezett esemény a Kire szavazzanak a liberálisok az előválasztáson? címet kapta.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd és Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje ült újra közös asztalhoz, a beszélgetést moderáló Kálmán Olga pedig kezdésnek (de nem utolsó alkalommal) azt a kérdést tette fel, vannak-e különbségek a két jelölt programjában, és ha igen, melyek azok.

Az előválasztásról (amelynek első fordulója ehét vasárnapjáig, azaz február 3-ig tart) itt lehet bővebben tájékozódni.

Őszintén szólva már a kezdő kérdésre érkezett válaszokból lehetett sejteni, hogy sok újdonságot a ma esti vita sem fog hozni: Horváth Csaba a korábban is hangoztatott „a NER-rel soha” elv alapján hangsúlyozta, hogy bár várospolitikusként nem csak az ellenzéki szavazókat, hanem minden lakost kell képviselni, a Fidesszel való bármilyen együttműködést teljesen kizártnak tartja.

Karácsony viszont ennél megengedőbb volt, szerinte már maga az előválasztás is óriási dolog, új fejezet a magyar demokrácia történetében, hiszen olyan politikai kultúrát épít, ami a vitára épül. És bár a Fidesz nem vitázik senkivel, az ellenzék most meg tudja mutatni, hogy az előválasztás győztese számíthat majd a vesztes támogatására is, hiszen a céljuk közös: ki kell szabadítani Budapestet a NER fogságából. Az is jelezte, hogy Horváth Csabával ellentétben ő nem tekint pártkáderekként a Fidesz embereire, de azt ő is jelezte, hogy főpolgármesterként tenne róla, hogy minden állami cég élére pályázat útján válasszanak szakembert. A megosztottságról szólva Karácsony kifejtette:

„Ez egy olyan politikai logika, amin túl kellene lépnünk. Engem az nem érdekel, hogy van-e valakinek párttagkönyve, ez fideszes logika. Van az úgynevezett NER, hatalmas pénzzel és tele sok csábítással. És elhitetik az emberekkel, hogy a NER be akar férkőzni bizonyos ellenzéki pártokba, és ezáltal igyekszik felőrölni az ellenzéki egységet. De ez egy fideszes mítosz.”

Karácsony jelezte: őszintén hisz abban, hogy ezt a választást meg lehet nyerni.

„Ha nem lennék erről mélyen meggyőződve, óvatosabban fogalmaznék.”

Azt mindkét politikus jelezte, hogy ellenzéki főpolgármesterként lényegesen könnyebb dolguk lenne, ha a Fővárosi Közgyűlésben is ellenzéki képviselők ülnének többségben, így többször is hangsúlyozták, hogy nem csak a főpolgármester-jelölt esetében, de az egyes kerületek indulói közt is fontos az „egy az egy ellen” ökölszabály szerinti indulás az önkormányzati választáson – vagyis hogy ősszel az ellenzéki pártok mindenhol törekedjenek a megállapodásra, és egy embert indítsanak a Fidesz-KDNP jelöltjei ellen.

Ezzel kapcsolatban Horváth Csaba visszautalt a tavaly áprilisi választási kudarcra is, nem felejtve el megemlíteni az LMP, a Jobbik és a Momentum akkor tanúsított kompromisszumképtelenségét – egyébként a vita egészére jellemző volt, hogy Karácsony és Horváth a NER, Orbán, Tarlós István és egyéb tényezők ekézésére jóval nagyobb figyelmet fordított, mint a kettejük közti különbségek kifejtésére, ami – ahogy arra Kálmán Olga is többször felhívta a figyelmet – nem igazán könnyíti meg a választópolgárok számára a kettejük közti döntést.

Na de a lényeg! Az este fő hívószava az volt, hogy vajon a liberális szavazókat hogyan találják meg a magukat deklaráltan baloldalinak valló pártok jelöltjei, és hogyan aktivizálják őket. Erre a kérdésre azonban nehéz lenne a két politikus válaszaiból egyértelmű átlagot vonni, ugyanis lényegében semmilyen olyan, az átlagosnál bonyolultabb hívószót nem sikerült igazából mondaniuk, amellyel kifejezetten a nem baloldali lakosoknak készülnek.

Elhangzott persze a szabadság, a sokszínűség, a humanizmus, a befogadás/elfogadás mint hívószó, sőt, egy ponton az érzékeltetés kedvéért Karácsony még azt a kérdést is feltette:

„El tudják képzelni, hogy Budapest főpolgármestere kimegy a Pride-ra?”

A zöldfelületek (és persze a Tarlós felügyelete alatt kivágott fák) emlegetése, a globális klímahelyzet és a fővárosi légszennyezettség például, amelyeket többek közt kiemeltek, mind olyan témakörök, amelyek amúgy is megjelennek a két jelölt programjában. Amiről egyébként az est egy adott pontján maga Horváth Csaba is közölte, hogy nagyjából 90 százalékban megegyezik (bár hozzátette, hogy az övében egy fejezettel, méghozzá az egészségüggyel foglalkozó témakörrel több van).

Kálmán Olga ezután inkább arra tért át, ellenzéki főpolgármesterként vajon mennyire lesz nehéz dolga annak, aki Tarlós helyére ül, hiszen a jelenlegi főpolgármesternek is akadtak gondjai, amikor például Orbán Viktorral akart egyes kérdésekben egyeztetni.

Erre Karácsony Gergely csak annyit mondott: „Ha én leszek a főpolgármester, azonnal bejelentkezem a miniszterelnökhöz, és minden nap tudósítok majd arról, hogy kaptam-e már hozzá időpontot. És ha nem, akkor majd tüntetést hirdetünk , és 10 ezer emberrel kopogtatunk be Orbán Viktor ajtaján.”

Horváth Csaba némileg máshogy közelítette meg a kérdést, mivel – ahogy fogalmazott – ő nem egy türelmes ember: a szocialista politikus többször is hangsúlyozta, hogy helyi ügyekben (legyenek azok akár kisebbek, akár az egész főváros életét érintőek) népszavazásokat írna ki, hogy ne egy szobából döntsék el, hogy mi a jó a lakosoknak. És ezzel a felhatalmazással miután bejelentkezett Orbán Viktorhoz, nem egyszerűen bekopognának hozzá, hanem egyenesen „megostromolnánk a Várat” – közölte.

„Mivel ezek csak az erőből értenek, csak erővel lehet odamenni a tárgyalóasztalhoz, amit pedig a budapesti polgárok képviselnek.”

Volt még néhány szimbolikus gesztus a választók megnyerésére, ilyen volt például szintén Horváth részéről az évente 15 ezer ültetett fa, ami egyrészt szembemegy a Fidesz fairtási tendenciáival, másrészt rímel az évente születendő gyermekek számával is, a választási ígéretek hallatán azonban Kálmán Olga joggal tette fel a kérdést: hogyan akarják azokat betartani, ha totális ellenszélben kell majd a fővárost irányítaniuk?

Karácsony Gergely válasza pedig ez volt:

„Én mindig óvatosabban fogalmazok, mert tudom, hogy milyen nehéz lesz. Nem tudom azt ígérni, hogy Orbán Viktor megtér a liberalizmus útjára. Azt tudom ígérni, hogy azok mellett az ügyek mellett, amiket Tarlós már elvesztett, ki fogok állni. Budapest ebben a rendszerben nem tud hosszú távon így működni. Mi ezt nem fogjuk engedni, szóvá fogjuk tenni és küzdeni fogunk.”

Azt mindkét politikus hangsúlyozta, hogy megvan köztük az egymás iránti bizalom, így az első forduló eredményének függvényében bármelyikük is marad alul, az mindenképp támogatni fogja a győztest.

Az előválasztás további menetéről, a második fordulóról is esett néhány szó, ahol egyelőre úgy tűnik, hogy a független, de LMP-s támogatással induló Puzsér Róberttel és a Liberálisok jelöltjével, Sermer Ádámmal mérkőzik majd meg a baloldali jelölt, de persze bőven lehetnek még más indulók is.

Annyit már most tudni, hogy tegnap óta az előválasztáson mintegy kilencezren adták le eddig a voksukat, szavazni pedig vasárnap délig lehet még.

Mai hír volt, hogy Puzsár Róbert kampánystábja felszólította az MSZP-t, hogy léptessék vissza Horváth Csabát, mert a szocialista politikus azt nyilatkozta a Népszavának, hogy „az előválasztás második fordulójára nem lesz szükség, mert addigra Puzsérnak nem lesz érdemi támogatottsága.”

Ezzel kapcsolatban a  vitán Horváth csak annyit mondott: „engem meg Puzsér Róbert nem érdekel, ha lesznek még jelöltek májusban, akkor az előválasztás második fordulóját meg kell tartani, de az már másik helyzet, ha valaki mögül kihátrál a támogató pártja. Ha kiderül valakiről, hogy minden megoldásra van egy problémája, akkor attól demokratikus keretek közt el kell búcsúzni.”

Közvetítésünk a vitáról itt nézhető meg:

A ma esti beszélgetésen összességében tehát ismét nem volt érdemi, kiélezett vita – hogy is lett volna, hiszen a jelöltek programja is nagyon hasonló elképzelések köré épül –, illetve az sem igazán derült ki, hogy a liberális választók számára mitől lehet vonzó akár Karácsony, akár Horváth Budapest élére voksolása. Az előválasztás jelenlegi szakaszában kettejük közül kell választani, a második fordulóban a most vasárnap több voksot kapó jelölt mérkőzik majd meg a többi, az előválasztási folyamatban részt vevő jelölttel, az ottani győztes pedig Tarlós István kihívója lesz – azon ellenzéki pártok támogatásával, akik rábólintottak az előválasztásra. Ez azonban nem zárja ki, hogy más ellenzéki pártok is indítsanak ősszel jelöltet: a Jobbikról még semmit sem tudunk tekintetben, illetve a Momentum is csak castingol éppen (legutóbb épp Veiszer Alinda neve merült fel, de ő nemet mondott a felkérésre), és ki tudja, mit tervez Schmuck Andor…

Címlapkép: Mérce fotó