Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ma tárgyal a BKV szakszervezet a cégvezetéssel, kitartanak követeléseik mellett

Ez a cikk több mint 5 éves.

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet, mely a budapesti BKV mellett több vidéki nagyváros közlekedési cégeinek dolgozóit tömöríti, nem kér a budapesti cég vezetőségének ajánlatából, miszerint a dolgozók bérét nyolc százalékkal emelnék a tavalyi évhez képest – a szakszervezet tizenöt százalékot követel – írja a Napi.hu.

Az EKSZ emellett támogatja a szakszervezetek rabszolgatörvény elleni négy pontos követelését.

Ezek a következők:

  • Módosítsák a Munka törvénykönyvét, hogy az a mostaninál sokkal jobban vegye figyelembe a munkavállalók érdekeit, a rabszolgatörvényként elhíresült túlóra szabályozást pedig vonja vissza a kormány!
  • Emeljék a minimálbért legalább két számjegyű mértékben, állítsák vissza a cafetériát, rendezzék a közszféra béreit!
  • Követeljük a sztrájkjog újraszabályozását, érdemi párbeszédet, előzetes egyeztetést a dolgozókat érintő törvények módosításánál!
  • Követeljük egy rugalmasabb nyugdíjba vonulási rendszer kidolgozásának követelményeit, a korengedményes nyugdíjak korszerűbb formában történő visszahozásától a megváltozott munkaképességű dolgozók tisztességes támogatásáig.

A fővárosi cég vezetése a kormány, a munkáltatók és a munkás érdekképviseleti szervek között tavaly év végén lezajlott bérfejlesztési tárgyalásokkal összhangban ajánlja munkásainak a nyolc százalékos béremelést – a Magyar Szakszervezeti Szövetség által kifogásolt és alá nem írt „megállapodás” alapján ennyivel emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum is.

Naszályi Gábor, az EKSZ elnöke szerint több cégnél látható tendencia, hogy – ahogy a kormánnyal folytatott bértárgyalások során a Liga, valamint a Munkástanácsok – a szakszervezetek beérik a tíz százalék alatti béremeléssel, és úgy gondolja, a BKV vezetése is erre a lehetőségre játszik.

Naszályi úgy tudja, a követelések megregulázása céljából azt az ismeretlen eredetű pletykát terjesztik a cégen belül, hogy a főváros forráshiányos helyzete miatt a cég nem is engedhet meg nagyobb emelést.

Emellett noha az EKSZ már szeptembertől követelte a cégtől, tegye meg bérajánlatát, az egyeztetés csupán ma, január 16-án lesz.

A szakszervezeti vezető ugyanakkor megjegyezte,

„a fővárosi cég vezetése a főpolgármester engedélye nélkül még gondolni sem mer önálló ajánlatra.”

Naszályi kifejtette továbbá, a cég által ajánlott béremelés az inflációval kiigazítva mindössze négy százalékot jelentene, emellett figyelmeztetett, amennyiben a cég nem emeli számottevően munkásai bérét, az a dolgozók elvándorlásához vezethet.

Hisz könnyen lehet más munkát találni magasabb fizetésért, adott esetben kevesebb felelősséggel, mintha a tömött hetes buszt kellene keresztülnavigálni a városon.

A szakszervezet a sztrájkkal kapcsolatban egyelőre nem foglalt állást.

via Napi.hu
Címlapkép: Ikarus / Facebook