„Brazília többé nem a banditák földje, kis ajándékotokat feladtuk, érkezik!”
– ezt üzente Twitteren keresztül Eduardo Bolsonaro brazil képviselő és az új elnök, Jair Messias Bolsonaro fia az ugyancsak szélsőjobboldali Matteo Salvini olasz belügyminiszternek a napokban, arra utalva, hogy elfogták, és Interpol-kiadatás keretében Olaszországba szállították az 1977 óta szökésben lévő olasz, kommunista milicistát, Cesare Battistit.
🇮🇹 @matteosalviniofficial agradece a todos os envolvidos que botaram fim na injustiça iniciada por Lula que dava proteção uma assassino. (ITA) Prego, Salvini!
Repost @jairbolsonaro :
– Parabéns a todos no Brasil que estiveram envolvidos: MJ,MRE e GSI. pic.twitter.com/AbB1s8y43W— Eduardo Bolsonaro (@BolsonaroSP) January 14, 2019
Battisti jó ideje az akkor még baloldali vezetésű Brazíliában élt, ott a volt, munkáspárti elnöktől, Luiz Inácio Lula da Silvától menekültstátuszt is kapott. Miután azonban Lulát 2017-ben korrupciós vádakkal letartóztatták az új elnök, Michel Temer visszavonta Battisti menekültstátuszát. 2018 októberében pedig az új, szélsőjobboldali elnök, Jair Bolsonaro, egyik kampányígéretéhez híven elfogatóparancsot is kiadott Brazíliában ellene.
Battisti most 64 éves, és októberben a még mindig balosnak számító, Evo Morales vezette Bolíviába szökött a parancs elől, azt remélve, hogy nem adják ki. Azonban Morales állama végül beengedte az Interpol és Brazília nyomozóit, akik január 10-én, Santa Cruzban rá is bukkantak az akkor álszakállat is viselő Battistire, aki azóta vélhetően már ismét olasz földön néz szembe a terrorizmus vádjával.
Az esetet a nemzetközi média egyértelműen mint egy „veszélyes kommunista terrorista” ügyének végpontját tálalta, mintha az Al-Káida egyik emberéről lenne szó.
Az ügy azonban jóval bonyolultabb ennél, és visszavezet minket az olaszországi „ólomévek” polgárháborús viszonyai közé.
Ki az a Cesare Battisti?
Battistit többszörös emberöléssel, emberrablással és „terrorizmussal” vádolják az olaszok, az olasz Autonomia Operaia (Munkásautonómia) mozgalomba tartozó Fegyveres Proletárok a Kommunizmusért (Proletari Armati per il Communismo – PaC) fegyveres csoport tagja volt. Kisebb ügyei után 1979-ben találkozott Battisti a csoport főideológusával, Arrigo Cavallinával, miután 17-18 éves korában kisebb lopásokért börtönbe zárták.
Az Autonomia Operaia a mai imidzsével szemben jóval több és fontosabb volt azonban, mint kisebb és militánsabb csoportjai, erről részletesen Balázs Gábor értekezett a Mércén.
A hetvenes évek végén azonban nem sima börtönévek vagy klasszikus bűnözői tevékenység az, amiről itt szó van. Az olasz kereszténydemokrata, nyugatbarát rezsim (democristiani) a hetvenes évek közepére ímmel-ámmal kiegyezett az Enrico Berlinguer vezette Olasz Kommunsita Párttal, és az úgynevezett „ólomévekben” szabályos polgárháborúban állt az ellenük 1969-ben fellázadt, autonóm munkáskörökkel, akik végül sikeresen elszakadtak az olasz osztálytársadalom szövedékéből.
Ebben a polgárháborúban a Giulio Andreotti és Bettino Craxi vezette rezsim szinte minden illegális és legális eszközt felhasznált a baloldali lázadások izolálására, leverésére és megtorlására. Ezek közé tartozott a szicíliai és calabriai maffiával kötött titkos alku és az újfasiszta MSI (Movimento Sociale Italiano) fegyvereseinek együttműködése is a rendőrséggel.
Ennek a mozgalomnak egy militáns, radikális szárnyához csatlakozott az ifjú Battisti is. A PaC alapvetően egymást nem ismerő sejtekből, horizontálisan szervezett fegyveres csoportként működött, akcióikkal fő céljuk a kiélezett helyzetben (hiszen az 1969-es „Autunno Caldo” azaz olasz forró ősz óta a rendőrség fegyveres fellépése, és a börtönökben, fogdákon elterjedő kínzások radikalizálták a baloldali aktivistákat is) az volt, hogy a munkásautonómia rendszerét akár spontán „proletárerőszakkal” is fenntartsák.
A PaC-ben elkövetett, előre megtervezett fegyveres gyilkosságok, emberrablások így mindig olyan emberek ellen történtek, akiket a szervezet „vádolt” valamivel.
És így került célkeresztbe az a két ember, akinek konkrét meggyilkolásával Cesare Battistit is a mai napig vádolják: az egyik Andrea Santoro börtönfoglár, akit a csoport 1978-ban politikai foglyok kínzása miatt „büntetett meg”, a másik pedig az olasz speciális rendőrség a DIGOS milánói ügynöke, Andrea Campagna volt, őt ugyancsak elvtársaik fogdán, kihallgatáson való verésével, kínzásával vádolták.
A két konkrét gyilkossági vád mellett Cesare Battisti „összeesküvő” és kitervelő szerepét felvetették még a PaC legellentmondásosabb akciójában is. Ennek során 1979-ban fegyveresen vágtak vissza a csoport tagjai egy milánói ékszerésznek, Pierluigi Torregianinak, amiért az korábban megölt egy, a boltjába betörő szegény származású betörőt.
A Proletari armati néhány meghatározó tagja akkor úgy látta, hogy a tőkés tulajdonos rend ellen kell radikális akciókat végrehajtani, és a mozgalmat is rablásokból fedezték. Így olyan álláspontra helyezkedtek, hogy az egyébként dúsgazdag Torregianitól lopni egyáltalán nem volt bűn. Éppen ezért követték a magánál mindig fegyvert hordó ékszerészt egy étterembe ahova belépve tüzet nyitottak rá és azonnal megölték, igaz, a támadók közül is megsebesült egy ember. A támadásban megsérült még Torregiani fia is, aki egy életre lebénult.
Ebben a később, a nyolcvanas, kilencvenes évek során a kegyetlen kommunista erőszak ártatlan emberek elleni példájaként Olaszországban folytonosan emlegetett támadásban azonban Cesare Battisti részvétele egyáltalán nem olyan könnyen bizonyítható. Maga Battisti pedig tagadja, hogy bármelyik gyilkosságban is részt vett volna.
És valóban, a Proletari armati nem is volt teljesen olyan, mint a hírhedt Vörös Brigádok, amely váltságdíjért rabolt el például politikusokat (a leghírhedtebb eset Aldo Moro miniszterelnökhöz kötődik). Ők a polgári törvények szerint egyszerűen „önbíráskodással” végeztek azokkal, akiket a csoport, de legtöbbször a szélesebb körben értelmezett milánói „autonomista” közeg is ellenségnek tekintett. Ilyen alapon támadták és gyilkolták meg például Lino Sabaddin hentest, ak ia fasiszta mozgalom, az MSI tagjaként viszont előtte ugyancsak meggyilkolt egy baloldali milicistát.
A felsorolt bűntények miatt Battistit több társával együtt el is fogták, és 1981-ig a frosinonei börtönben ült, fegyveres politikai lázadásban való részvétel miatt. A támadások természetéből viszont világosan látjuk,
olyan tetteket neveznek a Proletari armati tettei közül akkor és ma is köztörvényes gyilkosságoknak, amelyeknek valódi kontextusa az „ólomévek”, amikor az államrendőrség és a velük sokszor együttműködő olasz újfasiszta mozgalmárok ugyanilyen erőszakos tetteket követtek el állampolgáraik ellen, anélkül azonban, hogy ezeket az olasz kereszténydemokrata rend, avagy Berlusconi és a balközép rend bármikor megkérdőjelezte volna.
Frosinonéből Battisti még 1981-ben megszökött Franciaországba, onnan pedig gyorsan az akkor mozgalmával szimpatizáló Mexikóba. Később a nyolcvanas években Franciaországban életbe lépett a „Mitterrand-doktrína”, amelynek értelmében a szocialista kormány menedéket nyújtott az olasz szélsőbaloldal politikai üldözöttjeinek (így menekült meg a börtöntől például Antonio Negri marxista gondolkodó is).
Francois Mitterrand szocialista elnök 1985-ben éppen azért döntött a „nem konkrétan véres, erőszakos tetteket elkövető” olasz milicisták ki nem adatása mellett, mert a vádirataikat kitermelő olasz igazágügyi rendszer francia jogi tekintélyek szerint egyáltalán nem felelt meg az európai sztenderdeknek és a legtöbb vádat Battisti ellen sem sikerült Párizs felé kielégítően bizonyítani.
Cesare Battisti ekkor visszatért Franciaországba.
Szélsőjobboldali szimbolikus akció
Az olasz jobboldali közvélemény azonban sohasem bocsátott meg a szökött rabnak, és a következő évtizedekben Battisti a veszélyes, nemzetközi baloldali terrorizmus politikai propagandaeszközének szimbolikus alakja, közönséges gyilkos lett a helyi képzeletben.
Olaszországon kívül ügyét Franciaországban a marxista forradalmi erőszakról szóló, jóval árnyaltabb vita övezte. Ennek neuralgikus pontja az volt, amikor a jobboldali elnök, Jacques Chirac 2004-ben végül Olaszországba való kiadatása mellett döntött, ez elől szökött Lula Brazíliájába Battisti. Híres jelenete volt ennek a polémiának az, amikor az egyébként jobboldaliként számontartott francia gondolkodó, Bernard Henri-Lévy is védelmébe vette Battistit, emlékeztetve arra, hogy két olyan gyilkossággal is vádolták hazájában, amelyek egyszerre de egymástól 170 kilométerre történtek.
Világos tehát, hogy – akár ölt embert Battisti, akár nem – ügye nem elsősorban bűnügyi, hanem politikai jelentősége miatt maradt mindeddig a felszínen.
És hiába múlt el a baloldali militantizmus európai korszaka csaknem 40 éve, most pedig, ahogyan 2017-2018 folyamán mind Olaszországban mind pedig Brazíliában hatalomra került a szélsőjobboldal, a volt milicista számukra még ma is az „ellenség” brutalitásának, és nemzetközi jellegének szimbóluma lett.
Ezért kérte több, mint harminc év után is Giuseppe Conte olasz miniszterelnök hangsúlyosan a kiadatását, ezért gratulált Bolsonaro brazil elnöknek nagy hangon amikor elfogásáról értesült, és ezért érkezett meg ma reggel, kiemelt fogolyként Rómába, a sajtó fotósainak kereszttüzében.
Ironikus módon Battisti a hetvenes évek erőszaktól sem mentes, földalatti baloldali mozgalmának jelképe éppen a mai, rasszizmusát, környezetrombolását és tőkés jellegét antikommunizmussal leplező szélsőjobboldaliak negatív szimbólumává vált. Éppen ezért nyilván nemcsak a „kommunista terrorista” szenzációs elfogásáról, de monstre, politikai töltetű olaszországi peréről is hamarosan teljes terjedelmében számol majd be a nyugati jobboldali sajtó.
