Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A kormányzat újra megpróbálja kilakoltatni a Politikatörténeti Intézetet, a kutatóközpont ellenáll

Ez a cikk több mint 5 éves.

„Ha valakinek eddig szemernyi kétségei lettek volna, most már nyilvánvaló, hogy a teljes ellehetetlenítésünket, a megsemmisítésünket akarják elérni”

– reagált a Népszavának Földes György történész arra a hírre, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) levélben tájékoztatta a Politikatörténeti Intézetet (PTI): 15 napos határidővel felmondják a használati jogról szóló megállapodást. A Politikatörténeti Alapítvány kuratóriumában helyet foglaló Földes azt is elmondta, felszólítást kaptak, 30 napon belül ürítsék ki ingóságaikat az Alkotmány utca és Kossuth tér találkozásánál elhelyezkedő épületből és adják azt át a vagyonkezelőnek.

„Esetünkben az ingóság nem csupán bútorokat jelent, hanem több mint 120 ezer könyvet, 1500 folyóméternyi iratanyagot és hatalmas mennyiségű újságot” – mondta el a Népszavának Földes.

Pedig nem is olyan rég úgy tűnhetett, mégsem kerül utcára a baloldali műhely a maga impozáns archívumával együtt. Az Orbán-kormány 2012 óta próbálja kipaterolni a kutatóintézetet és rátenni kezét az archívumára, ám a bíróságon rendre alulmaradt. Végül a Kúriáig vitte az ügyet – mellesleg az intézet helyére épp a Kúriát költöztették –, a legfelső bírói fórum pedig mindkét félnek igazat adott valamennyire.

A Kúria ugyan kimondta, hogy törölni kell az ingatlan-nyilvántartásból a PTI használati jogát, de azt is kimondta, hogy az intézmény jelen pillanatban jogszerűen használja az épületet.

Ezután lendült támadásba a vagyonkezelő, de korábbi ígéreteivel ellentétben sem ült le tárgyalni a PTI képviselőivel. Nem meglepő tehát, hogy utóbbiak jelezték, nem fognak eleget tenni a most kapott felszólításnak. De nem kompromisszumképtelenek, tartható határidő és alternatív elhelyezés biztosítása mellett hajlandók lennének kiköltözni az Országházzal szemben található épületből.

A PTI pénteken közzétette honlapján az épületvitához kapcsolódó összes dokumentumot is. A sajtóközleményben az intézet azt írja,

„Az ország egyik elismert, nemzetközi szinten is jegyzett, európai pályázati források bevonásában kiemelkedően sikeres tudományos műhelye 2010 óta nem kapott állami támogatást. Levéltárunk jelentős részét kártalanítás nélkül államosították, majd jogtalan használattal vádolva, még az intézet létét is tagadva ki akartak és akarnak rakni az épületből […] Amíg kezdetben legalább jogi érvek csatájáról szólt az ügyünk, az elmúlt évben az obskúrus történelmi hitek kinyilatkoztatásának eszközévé vált, egészen odáig, hogy a Magyar Szocialista Párt nem is a Magyar Szocialista Munkáspárt jogutódja; a Politikatörténeti Intézet valójában nem is létezik; és Trianont is a Politikatörténeti Intézet kilakoltatása orvosolná.”

A kormányzat tárgyalástól való elzárkózása azonban tényleg alátámasztják Földes cikk elején idézett állításait: úgy tűnik, nem egyszerű ingatlanvitáról van szó, hanem ennek ürügyén a kormányzat megpróbálja teljesen megsemmisíteni az egyik utolsó megmaradt magyar baloldali szellemi műhelyt.

A PTI a rendszerváltás előtt Párttörténeti Intézetként működött, 1990-ben kapták használatra a korábban a Néprajzi Múzeumnak is otthont adó Kossuth téri Igazságügyi Palota egy részét az MSZP-től, majd habár 1996-ban megújították az egyezséget a megváltozott jogszabályok miatt, az állam az alapján perelte az intézetet, hogy szerintük az egész ügylet alapvetően jogszerűtlen, tekintve hogy a párt nem az MSZMP KB jogutódja.

Honlapja szerint „a Politikatörténeti Intézet az állami intézményrendszeren kívül működő, kiemelten közhasznú kutatóhely, levéltára és könyvtára minden érdeklődő számára szabadon hozzáférhető.” Az intézet által vallott fontos értékek „az egyenlőség (és ezen belül a minőségi kultúrához való hozzáférés), az igazságosság, a szegényekkel, elnyomottakkal való tevőleges szolidaritás” – magyarán a kormány viselkedésére és politikájára kevésbé jellemző, baloldali alapvetések.

(Népszava / Mérce)

Címlapkép: MTI / Máthé Zoltán