„Jó törvény” – így jellemezte csütörtöki rendkívüli sajtótájékoztatóján Orbán Viktor a munka törvénykönyvének rabszolgatörvényként elhíresült módosítását, és többszöri újságírói kérdésre is ragaszkodott hozzá, hogy semmi oka nincs visszavonatni azt.

„Miután ez egy lehetőség, van aki ér vele, van aki nem, tehát a törvény működik” – mondta a kormányfő.

Ezt az üzenet akarja most sulykolni a kormánypárti Magyar Idők is, amely pénteki számában „Senkit nem érint a négyszáz túlóra” címmel közölt anyagot.

„Az elvi lehetősége sincs már meg a négyszáz óra túlóra ledolgoztatására azzal a munkavállalóval, akivel az év első napjaiban nem írattak alá erre vonatkozó szerződést”

– írja a lap, és ebből azt a következtetést is levonja, „okafogyottá vált” bármilyen tiltakozás a törvénymódosítás ellen.

A cikkben megszólal a kormánykritikus karakánsággal nem vádolható Liga Szakszervezetek elnöke, Mészáros Melinda is, aki Liga-tagok beszámolóira alapozva azt állítja, a munkáltató cégek nem élnek a törvény adta évi négyszáz túlóra lehetőségével. Mészáros ugyanakkor azt is hangsúlyozta,

a dolgozók továbbra sem tartják elfogadhatónak a törvénymódosítást, mert attól tartanak, hogy ha idén nem is, jövőre már kiszanálhatják a vállalatok a jelentősen kibővített túlmunkakeretet.

Tegyük hozzá: nem véletlenül tartanak ettől.

A kormány és sajtója most megpróbálhatja hangsúlyozni, hogy valójában nincs is itt semmi látnivaló, abszolút semmilyen változás nem áll be a dolgozók életében a rabszolgatörvény hatására, de ebben az esetben arra az egyszerű kérdésre nincs meggyőző válaszuk, hogy akkor miért kellett egyáltalán a törvény. Miért kellett villámgyorsan, érdemi egyeztetések nélküli, egyéni képviselői indítványként átpasszírozni az országgyűlésen?

Emellett óriási ferdítés az is, hogy mivel a munkáltatók jelentős része idén már nem veszi (veheti) igénybe a 400 túlórás opciót, ezért a rabszolgatörvény nem is érint senkit. Ahogy egyébként a Liga elnökének szavaiból is kiderül, semmi nem garantálja, hogy jövőre is ugyanez marad a helyzet.

Sőt az a kérdés is felmerülhet, vajon ha a rabszolgatörvény elfogadása körül nem bontakozott volna ki ilyen széleskörű országos tiltakozás, akkor is ennyire „előzékenyek” lettek volna a munkáltatók, és nem alkalmazták volna a törvényt. Vagy inkább a tiltakozások miatt PR-szempontból kockázatossá vált bevezetni a kibővített túlórakeretet, de amint csendesedik a felháborodás ez a szempont kiküszöbölődik?

Annál is inkább jogos ez a kérdés, mert bár Mészáros Melinda információit nincs okunk megkérdőjelezni, azt is érdemes hozzátennünk, hogy más szakszervezetek viszont már az év első napjaiban beszámoltak arról, hogy igenis, rengeteg esetet ismernek, ahol bevezetésre kerül a 400 túlóra.

„Birtokunkban van olyan dokumentum, ami azt bizonyítja, a dolgozót a béren kívüli juttatásról szóló nyilatkozatán keresztül kényszerítik arra, hogy önként vállaljon túlmunkát”

– nyilatkozta múlt héten a vegyipari dolgozók szakszervezetének elnöke, Székely Tamás, és ezzel nemcsak a „senkit nem érint” állítást cáfolta, de a kormány által agyonhangsúlyozott „önkéntes beleegyezés” elvét is megkérdőjelezte.

Mint már korábban mi is írtuk, egy munkáltatónak rengeteg eszköz áll rendelkezésére, hogy a nála kiszolgáltatottabb alkalmazottakból kikényszerítse az „önkéntes beleegyezést”. Ráadásul több megyében olyan erős egy-egy nagyvállalat dominanciája, hogy az ott élőknek nincs alternatív munkalehetőségük, és így ha pénzt akarnak keresni, muszáj beleegyezniük a brutális túlóraszámokba.

Harmadrészt a rabszolgatörvény által érintett munkahelyek többségében egy-egy dolgozó egyedül nem tehet semmit, hiszen egy termelési soron dolgozva valaki mondhatja, hogy nem egyezik bele a túlmunkába, de mivel a termelési soron dolgozó többiek munkája is függ tőle, így a munkáltató inkább „lecseréli” az adott dolgozót, mintsem beáldozza az egész termelési folyamatot.

Emellett a Magyar Idők cikke, ahogyan napok óta a kormánysajtó más szereplői is, újfent megpróbál éket verni a tiltakozó szakszervezetek, illetve a velük együtt mozgó pártok és civil szereplők közé, mondván a rabszolgatörvény elleni küzdelem nem politikai, hanem gazdasági, munkahelyi kérdés.

A helyzet viszont itt is másképp áll. Az igenis politikai kérdés, hogy egy kormány a vállalatok vagy pedig a dolgozók mellé áll-e. Egy-egy munkajogi vagy gazdaságpolitikai döntés más-más hatással van a dolgozókra és tőke tulajdonosaira, és 2010 óta egyértelműen látszik, hogy a kormány minden döntésével az utóbbiak szekerét tolja a munkások kárára. A rabszolgatörvény kőkemény politikai harc, amelyet a fent lévő politikai elit és gazdasági szereplők folytatnak a dolgozók ellen, a dolgozók rovására. Ezt a tényt kár lenne szem elől téveszteni.