Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nőszervezetek összefogásával elérték, hogy adókedvezménnyel támogassák a női betegségekben szenvedőket

Ez a cikk több mint 5 éves.

Az Index számolt be róla, hogy a kormányrendelet által meghatározott súlyos fogyatékosságok körébe felvettek több női betegséget, az endometriózist, a mellrákot, a méhnyakrákot és a petefészekrákot is, így, akik hivatalos igazolással rendelkeznek a betegségről, azok 2019. január 1-től havonta igénybe vehetik az érvényes havi minimálbér 5 százalékának megfelelő összeget, az összevont adóalap utáni adó terhére, ami jelenleg 7450 forintot jelent. Abban, hogy ez a döntés megszületett, nagy szerepe volt a Női Ligának.

Salamon Adrienn, a Női Egészségért Alapítvány kuratóriumának elnöke megkeresésünkre úgy nyilatkozott, hogy különböző női egészséget érintő területekkel, pl. endometriózissal, méhnyakrákkal, mellrákkal  és a babagenetikával foglalkozó öt civil szervezet összeállt 2018 márciusában, ez lett a Női Liga.

Úgy gondolták, hogy közösen, tudásukat, tapasztalataikat összeadva, egymást támogatva nagyobb sikereket érhetnek el, az első konkrét céljuk meg is valósult, elérték, hogy ezek a női betegségek bekerüljenek abba a kategóriába, hogy támogatást lehessen igénybe venni az ezekben szenvedőknek.

Orvos szakértőket is bevontak javaslatuk kidolgozásába, és elvitték a kérdést döntéshozói szintre, ahol végül a Pénzügyminisztérium jóváhagyta a kezdeményezést.

A női betegségek mellett egyébként a hererák és a prosztatarák is bekerült a fenti kategóriába. A Női Ligának további céljai vannak, következő lépésként a tiniedukációt nevezték meg, fontosnak tartják, hogy ezekről a betegségekről időben tudjanak informálódni a fiatalok.

Címlapkép: Tv2/mokka