Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A pártok 5 pontja után, itt a szakszervezetek 4 pontja!

Ez a cikk több mint 5 éves.
Négypontos követeléslistában rögzítették az országos munkabeszüntetés céljait az előkészítő bizottságban együtt dolgozó szakszervezetek – írja a Népszava
  • Módosítsák a Munka törvénykönyvét, hogy az a mostaninál sokkal jobban vegye figyelembe a munkavállalók érdekeit, a rabszolgatörvényként elhíresült túlóra szabályozást pedig vonja vissza a kormány!
  • Emeljék a minimálbért legalább két számjegyű mértékben, állítsák vissza a cafetériát, rendezzék a közszféra béreit!
  • Követeljük a sztrájkjog újraszabályozását, érdemi párbeszédet, előzetes egyeztetést a dolgozókat érintő törvények módosításánál!
  • Követeljük egy rugalmasabb nyugdíjba vonulási rendszer kidolgozásának követelményeit, a korengedményes nyugdíjak korszerűbb formában történő visszahozásától a megváltozott munkaképességű dolgozók tisztességes támogatásáig.

A Népszava információi szerint a tegnapi egyeztetésről, ahol a követelésekről döntöttek, egyedül a Munkástanácsok hiányoztak. A nagy konföderációk közül ott volt a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) több tagszervezete, a közszférát képviselő Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) vezetői és a Liga Szakszervezetek egyik legerősebb tömörülésének, az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (EVDSZ) elnöke.

A követeléseket a szombaton, január 5-én 14 órától a Hősök terén kezdődő felvonuláson olvassák majd fel, így a pártok 5 pontja mellett a munkavállalók 4 pontjaként csatlakozik az eddigi tüntetéssorozat követelései mellé.

Kordás László a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke a Népszavának elmondta, a munkavállalók követeléseinek megfogalmazása azért is fontos, mert ezen követelések mentén a különböző szakszervezetek elkezdhetik felmérni a valódi sztrájkhajlandóságot tagjaik körében.

Címlapkép: Tiltakozás a rabszolgatörvény ellen 2018. december 8-án. Fotó: Csoszó Gabriella / Free Doc