Január 5-ig, a következő nagy tüntetés időpontjáig van lehetőségük a mostani tiltakozások szervezőinek kitalálni, hogyan tovább. De álmodozás nélküli, megvalósítható célok kellenek, mert az a céltalanság ami decemberben még erőnek tűnt, januárra már szétverheti a tiltakozások erejét.

A szakszervezetekre várni például maga az álmodozás.

A szakszervezetek ott erősek, ahol nem lesz hatása a rabszolgatörvénynek, és ott nem léteznek, ahol valóban kellene sztrájkolni. Egy sikertelen sztrájk pedig egy ilyen helyzetben a szakszervezeti mozgalom végét jelentené. Márpedig egy általános országos sztrájkhoz nincs elég erőforrása, szervezete és tudása a szakszervezeteknek, de ami még rosszabb, úgy tűnik, ahhoz sincsen, hogy a jelenlegi helyzetből építkezzenek, és megszervezzék magukat ott, ahol kell.

Ettől még lehetséges egy általános sztrájk megszervezése, de ehhez szükséges egy olyan szervezet létrehozása, amely képes ezt megszervezni, mert ott van majd minden munkahelyen az országban, és egy, a mainál sokkal feszültebb politikai szituáció létrehozása, amelyben a munkavállalók azt érzik, valós esélyt jelent a győzelemre a munkabeszüntetés, megéri vállalni a kockázatot.

Az eddigi tüntetéseket szervező civil aktorok valójában nem léteznek. Nincs se hálózatuk, se legitimációjuk, se tudásuk a szervezéshez. Olyan új szervezet pedig, amelyik rendelkezne képességgel tömegbázis kialakítására, vagy hosszabb távú szervezésre, nem jött létre.

A mostani tüntetések egyedüli aktorai egyelőre az ellenzéki pártok. Ezért az ő feladatuk az, hogy januárra kitalálják a tiltakozások további menetét, de nem csupán ezt.

A pártok előtt most az a feladat áll, hogy megszervezzék az ellenzéki társadalmat, méghozzá magukon kívül. Egy olyan szituációnak kell létrejönnie, ahol az ellenzéki pártok adnak tudást és erőforrást az állampolgároknak ahhoz, hogy az ellenzéki pártokon kívül megszervezzék magukat. Tehát egy olyan helyzetnek, amelyben az ellenzéki pártok lemondanak hatalmuk egy részéről a magyar nép javára, hogy az megszervezze magát.

Az ellenzéki pártokon belül ugyanis nem jöhet létre ellenzéki mozgalom. Egyrészt, mivel nincs egyetlen párt sem, ami birtokolja a rabszolgatörvény ügyét, vagy az ötpontos ellenzéki követelést. Hat pártban pedig nem folyhat egyszerre a megszervezése valaminek. Másrészt az ellenzéki pártok még mindig népszerűtlenek, így a pártba való belépés még mindig akadálya a szerveződésnek.

De az ellenzéki pártoknak is szükségük van valamiféle mozgalom létrejöttére, amely segíti a munkájuk a közeljövőben, erőt tud adni a tiltakozásoknak, és ezzel nekik is.

Január 5. tehát a határideje annak, hogy kitalálják a mostani tiltakozások szervezői, hogy azt a dühöt és indulatot, ami most az emberekben van, hogyan csatornázzák valódi szerveződéssé, amely hosszú távon fenn tudja tartani a tiltakozást.

Erre lehetőséget ad egy decentralizált forma mint a polgári köröké. Lehetséges a tiltakozások szintjének emelése, útblokádok meghirdetése, lokális sztrájkok szervezése, vagy olyan mini akciók koordinálása, amelyek alacsony belépési küszöbbel rendelkeznek, így baráti társaságok is be tudnak együtt kapcsolódni, és végrehajthatják azt: a lehetőségek tárháza végtelen. Az idő viszont nem, és nagyon gyorsan kell egy nagyon nagy tömeget megszervezniük a tiltakozóknak.

Ugyanis ez az utolsó esély.

Ha a mostani tiltakozások abbamaradnak, akkor a rendszer brutális módon megszilárdul, és a magyar igazság, a magyar jólét, a magyar demokrácia ügye sokáig elveszhet.

Ezzel a téttel kell szembenéznünk, amikor 2019 januárjára gondolunk.