Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kanadai diákot is előállítottak a rendőrök tegnap este

Ez a cikk több mint 5 éves.

Tegnap este négy másik fiatallal együtt egy kanadai diákot is előállítottak a rendőrök, miután a Kossuth téren a karácsonyfa mellett a tüntetők felgyújtottak egy szánkót. A rendőrök körbevették az égő szánkót, és kitolták a területről a tüntetőket, (ekkor már sokadjára) paprikasprével lefújva őket.

A Mérce információi szerint a kanadai fiatalt a IX. kerületi rendőrkapitányságról nemrég az Aradi utcába vitték, feltehetően a Nemzeti Nyomozó Irodába, kihallgatásra.

Az indoklás szerint azért, mert „legalább négy másik társával, a Parlament előtt felgyújtott szánkók oltása érdekében a rendőrsorfaltól a tűz irányába nyitott folyosóba beosztott rendőröket folyamatosan támadta, oly módon, hogy bal kezével az előtte álló rendőrt többször megütötte és lábaival is felé rúgott.”

A szánkó felgyújtása, illetve az utána következő rendőri kitörés tegnapi élő közvetítésünkben is látszik valamelyest, nagyjából az 55. perc környékén kezdődik:

Öten vannak egy cellában, a diák elmondása szerint nem ismerik egymást.

Úgy tudjuk, hogy a TASZ vállalta a képviseletét, tőlük a következő tájékoztatást kaptuk:

„A TASZ jogásza a helyszínen jogsegélyt nyújt, és amint van érdemi információnk az eljárásról, arról bővebben is tájékoztatjuk a sajtót.”

A Mérce információi szerint diákok egy csoportja tartott szolidaritási akciót az épület előtt:

A Kossuth téren felállított karácsonyfa körüli szánkók sorsáról a Police.hu is beszámolt, Semmi se szent című írásukban így foglalták össze az eseményeket:

„Budapesten az V., Kossuth téren 2018. december 12-én több tüntető megkísérelte felgyújtani az ország karácsonyfáját, arra petárdákat és pirotechnikai eszközöket dobáltak. A rendőrök a keletkezett tüzet eloltották. Az eseményeket kihasználva öten még az ország karácsonyfája köré kihelyezett szánkók közül többet elloptak.

A biztosításban résztvevő rendőrök az elkövetőket fél órán belül azonosították és elfogták. Az öt fővel szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság lopás vétség miatt indított büntetőeljárást.”

A 24.hu írta meg, hogy a mai Kormányinfón Gulyás Gergely elárulta:

34 embert vettek őrizetbe szerda éjjel garázdaság, lopás, gyülekezési törvény megsértése miatt.

Gulyás Gergely szerint a gyülekezési jog alapjog, viszont békésnek kell lennie. Gulyás szerint a tegnapi események túlmentek ezen, illetve még azt is hozzátette, hogy a tüntetők közt

szép számmal megjelentek Soros kitartottjai.