Heves tiltakozást váltott ki a szakszervezetek körében a Munka Törvénykönyv tervezett módosítása, a rabszolgatörvény néven elhíresült javaslat. Az elképzelés 2017-ben már felmerült egyszer, a kormány akkor – most már látjuk, hogy csak ideiglenesen – visszakozott. A feltételezések szerint a javaslattal elsősorban az autógyártó multiknak akar kedvezni a kormány, nem véletlen, hogy az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) akkor is és most is határozottan elutasította, kinyilvánítva,

„nem hagyjuk, hogy tovább zsigereljék munkatársainkat, nem hagyjuk, hogy még ennél is nagyobb rugalmasságra kényszerítsenek bennünket, nem hagyjuk, hogy kollégáinkat még jobban elszakítsák a családjaiktól”.

Az AHFSZ 1996-ban alakult meg azzal a céllal, hogy az elavult gondolkodású, elöregedett szakszervezeti modellektől eltérő, modernebb felfogással legyen megfelelő ellensúlya a multinacionális nagyvállalatoknak. Az Audi győri gyárában, pusztán vállalati keretek közt mozogva évről-évre jelentős tömegeket tudott a dolgozók közül maga mögé állítani, így mára a közel 13 000 fős gyárból több mint 8500 fős létszámmal rendelkezik.

Ezzel az AHFSZ Magyarország legnagyobb vállalati szintű szakszervezetévé nőtte ki magát. Megerősödését mi sem jelzi jobban, minthogy kollektív szerződést tudott kötni, sőt 3 éve sztrájkbizottságot hozott létre, 2 éve pedig már egy sikeres kétórás sztrájkot is végre tudott hajtani a munkatársak támogatásával. Érdemes tehát odafigyelni arra, mit is mond a járműiparban meghatározó szerepet betöltő szakszervezet.

Az AHFSZ álláspontját erős érvek támasztják alá. Elnöksége ez év októberében egy névtelen online kérdőív kitöltésére kérte a dolgozókat, azzal a céllal, hogy pontosabb képet kapjon az audis munkavállalók helyzetéről. A Tisztes megélhetés elnevezés alatt futó kérdőív felvezető szövege így fogalmazott: „a kapott eredmény természetesen nem befolyásolja direkt módon a bértárgyalás során a követelésünk, de mind a bértárgyaláson, mind az azt követő időszakban támogatja azokat a törekvéseinket, amelyeket mindannyiunk érdekében folytatunk”. Az elmúlt hónapokban volt szerencsém egy szoros együttműködés keretében együtt dolgozni az AHFSZ elnökségével a kérdőív véglegesítésében és a válaszok feldolgozásában.

A kérdőív a dolgozók és családjaik jövedelmének, életkörülményeinek feltárása mellett arra is rákérdezett, hogy mekkora jövedelmet tartanának szükségesnek a tisztes megélhetéshez. Részletesen kitért a munkarenddel kapcsolatos kérdésekre is, felmérte a dolgozók szubjektív egészségi állapotát, közérzetét és munkahelyváltási terveit is.

A dolgozók számára az elérhető bér mellett már akkor is a munkarend okozta a legnagyobb problémát, hiszen a gyárban alkalmazott egyéves elszámolási időszak már önmagában szinte végtelen lehetőséget biztosít a munkáltatónak a munkaidő szervezésére.

A kormány most éppen ezt növelné tovább, hogy az elrendelt hétvégi és túlmunkákkal csak három éven belül kelljen elszámolnia a munkáltatónak.

Ebben az írásban az adatfelvétel néhány munkarenddel kapcsolatos eredményét mutatjuk be. A kérdőívre az ilyen jellegű adatfelvételekhez képest meglehetősen sokan, a dolgozók ötöde (2535 fő) válaszolt, döntő többségben, de nem kizárólag az AHFSZ tagjai, a válaszadók életkori, nemi, és kereseti szerinti összetétele nagyjából leképezi az összes dolgozóét. ^[1]

A témánk szempontjából egyik legfontosabb kérdés a közérzetre vonatkozott: mennyire volt jellemző, hogy a megkérdezett az elmúlt hetekben fáradt és kimerült (továbbiakban röviden fáradt), ideges és feszült, vagy szomorú volt. Azt is megkérdeztük, hogy mennyire volt kiegyensúlyozott és elégedett vagy éppen boldog és jókedvű. A lehetséges válaszok: állandóan, gyakran, néha, egyáltalán nem.

Tudtuk, hogy az üzemben végzett munka megterhelő, de a fáradtságnak arra a mértékére, amit a válaszok tükröztek, nem számítottunk: a fizikai dolgozók 22 százaléka mondta azt, hogy az elmúlt hetekben mindig fáradt volt és további 47 százalék azt, hogy gyakran.

Tehát majdnem 70 százalék mindig vagy gyakran fáradt (lásd 1. ábra). A dolgozók elenyésző része, mindössze 3 százalékuk válaszolta, hogy az elmúlt hetekben egyáltalán nem érezte magát fáradtnak, ezért ezt a kategóriát összevontuk a néha csoporttal. Érdemes megemlíteni, hogy a szellemi beosztottakhoz képest a szellemi vezetők (pl. műszakvezetők, de akár a menedzsment tagjai is) közül is többen érzik magukat gyakran fáradtnak.

Ez a 70 százalékos arány jól mutatja a dolgozók kizsigereltségét. Nyilván nem egyedül a munka okozza, de jelentős mértékben járul hozzá. A 35 éves vagy fiatalabb fizikai dolgozók (a közvetlen termelésirányítókat is ide értve) közel 30 százaléka mindig, további 47 százaléka pedig gyakran fáradt, ez összesen több mint a csoport háromnegyede; az idősebbek esetében 63 százalék a megfelelő összesített érték. Különösen nagy teher nehezedik a nőkre. A direkt területen dolgozó férfiak 21, a nők 28 százaléka mondta azt, hogy mindig fáradtak.

Hogyan függ mindez össze a munkaidőbeosztással? A fizikai területen a válaszadók nagy többsége több műszakos munkarendben, közel tizedük pedig egy műszakban vagy rugalmas munkarendben dolgozik. A több műszakban dolgozók körében a mindig fáradtak aránya másfélszerese a többiekének. A fizikai területen a válaszadók mintegy kétharmada a munkabeosztásból adódóan rendszeresen dolgozik éjszaka is. A rendszeresen éjszaka is dolgozók esetében a többi fizikai dolgozóhoz képest 5 százalékponttal magasabb azok aránya, akik gyakran vagy mindig fáradtak. A rendszeres éjszakai munka a szellemi dolgozók körében is 20 százalékra viszi fel a mindig fáradtak arányát.

A dolgozók panaszai alapján azonban, amit az adatok is igazolnak, munkarend tekintetében

a fáradtságra a legerősebb hatást a hétvégi munkavégzés gyakorolja (2. ábra). Az országgyűlés előtt lévő törvény éppen ezen a területen kívánja tovább rontani a helyzetet.

A fizikai területen dolgozó nők esetében az akár alkalmanként, akár rendszeresen hétvégi munkára kényszerülők körében a mindig fáradtak aránya 8 százalékponttal magasabb, mint a férfiaknál.

A hétvégi munkavégzés nem csak fáradtságot, hanem sok esetben idegességet, feszültséget is okoz, a rendszeresen hétvégére beosztottak körében 12 százalék azok aránya, akik mindig idegesek, feszültek, jóval magasabb, mint azoknál, akiknek kedvezőbb a beosztásuk. Már az alkalmankénti hétvégi munkavégzés is negatív hatást gyakorol. (3. ábra) Megemlítjük, hogy munkarendtől függetlenül, a szellemi vezetők kétharmada gyakran vagy mindig idegesnek érzi magát.

A hétvégi munkavégzésnek a pozitív érzelmekre erőteljes romboló hatása van. Önmagában is ijesztő, hogy a fizikai dolgozók közel 20 százaléka a megkérdezés előtti hetekben soha nem érezte magát kiegyensúlyozottnak, elégedettnek (a szellemi dolgozóknál 10 százalék alatt van ez az arány) és csupán 2 százaléknyian vannak, akik mindig (ez a szellemi dolgozóknál se több). Az elégedettség érzését számos tényező befolyásolja, a munkával összefüggésben a fizetés is, de erre most nem térünk ki.

Azok között, akik alkalmanként, vagy rendszeresen hétvégi munkát végeznek, sokkal kevesebben vannak olyanok, akik gyakran vagy mindig kiegyensúlyozottnak vagy éppen jókedvűnek és boldognak érezték magukat az elmúlt hetekben, mint a többiek között. A 4. ábra a jókedvűség, boldogság esetét mutatja be.

A rendszeres túlórázásnak is hasonlóan negatív hatása van, mint a hétvégi munkának. A kérdőívre válaszoló fizikai dolgozók 41 százaléka rendszeresen heti 40 óránál többet, de legfeljebb 48 órát dolgozik, további 5 százalékuk pedig még 48 óránál is többet. A túlóra fáradtságra gyakorolt hatása igen erős, ezt mutatja be az 5. ábra.

Alacsonyabb szinten, de ugyanilyen erőteljes növekedést tapasztalhatunk a fáradtság tekintetében a túlóra hatására a nem fizikai dolgozók körében is. Az elégedettség és jókedv esetében pedig a rendszeres túlórázásnak a hétvégi munkavégzéshez hasonló negatív hatása van. Ez azért is érdekes, mert a túlórázás miatti többlet jövedelem egyáltalán nem képes ellensúlyozni ezt a negatív hatást.

Azt láthatjuk tehát, hogy a hétvégi munkavégzés, különösen ha rendszeres, valamint a rendszeres, hosszabb ideig tartó túlórázás jelentős mértékben rontja a dolgozók életminőségét. Sokkal jobban, mint a több műszakos, azon belül éjszakai munkavégzés. Ennek alapján

biztosra vehetjük, hogy ha a dolgozók még nagyobb mértékben kényszerülnek a számukra kedvezőtlen törvényi változások miatt hétvégi munkára és túlórázásra, akkor annak még erőteljesebb romboló hatása lesz életminőségükre, ami a fáradtságon, idegességen, rosszkedven keresztül óhatatlanul továbbterjed a családra, gyerekekre is.

Egyáltalán nem biztos azonban, hogy a munkabeosztás feltételeinek rontása, a hétvégi munka és a túlórázás nyakló nélküli elrendelése hosszútávon kedvező a munkaadó számára. A kérdőív egyik kérdése így szólt: „Tervezed, hogy belátható időn belül elhagyod a vállalatunkat és más munkáltatónál vállalsz munkát?” 11 százalék válaszolt határozott igennel, további 43 százalék pedig azt felelte, hogy lehetséges, de nem vagyok benne biztos.

Az elmenési szándék okait az egyáltalán nem fontostól a nagyon fontosig terjedően 5 kategóriába lehetett sorolni. Természetesen az elérhető bér kitüntetett szerepet játszott a munkahelyváltási szándékban, de nem csak az. A munkahelyváltásról véglegesen döntő fizikai dolgozók 38 százaléka nagyon fontos, további 17 százalék pedig fontos szempontként jelölte meg, hogy túl sokat dolgozom és kedvezőtlen a munkaidőbeosztásom. Azok körében, akik még csak gondolkodnak a munkahelyváltáson 28 és 20 százalék tartotta ezt a szempontot nagyon fontosnak, illetve fontosnak.

Megerősíti ezt, hogy az állandó fáradtságérzéssel küzdők 73 százaléka már eldöntötte vagy fontolgatja, hogy elhagyja a céget, a gyakran fáradtak 59 százaléka jár ebben a cipőben, míg azok között, akik csak néha vagy soha nem fáradtak, csupán 36 százalék. Ebben a vonatkozásban egyáltalán nincs különbség a fizikai és szellemi dolgozók között. Mindezek alapján

a munkaidőbeosztás további rontása jelentősen megnövelheti a fluktuációt, ami a munkáltatónak se érdeke.

Adataink azt mutatják, hogy a szakszervezetek heves tiltakozása a törvény tervezett módosítása ellen teljes mértékben megalapozott. Álságos az az érv is, hogy a dolgozó számára választható lehetőséggé teszik, hogy többet dolgozzon. A túl sok, és kedvezőtlen beosztású munka a többletjövedelem ellenére is durván rontja a szubjektív jóllétet. Ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy a dolgozó szabadon meghozhatja azt a döntést, hogy nem kíván hétvégén dolgozni, vagy túlórázni. Arra a kérdésre, hogy megengedheti-e magának, hogy táppénzre menjen még a havi 400 ezer forintot meghaladó bruttó alapbérrel rendelkezők fele is azt mondta, hogy nem.

Bár a Munka Törvénykönyv esetleges változásaitól nagy valószínűséggel sikeresen fogja munkatársait megvédeni az AHFSZ, a dolgozói felmérés megállapításai általánosabb érvényűek. Igaz ez a törvény esetleges életminőségre gyakorolt hatásáról megjelent további megállapításokra is, például a túlórák és a szorongásos-depresszív tünetek összefüggéseiről. Vagyis a törvény elfogadása számos olyan dolgozó – és családja – életére lenne negatív hatással, akiknek a munkahelyén nem működik ilyen erős érdekképviselet. Érdekes lenne ezért hasonló kérdőívezés lebonyolítása más munkáltatóknál is.