Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Három hívásból egynél nem ér oda időben a mentő az ember- és autóhiány miatt

Ez a cikk több mint 5 éves.

15 percen belül csak az esetek 64 százalékában ér ki a mentő a mentőszolgálat összesítése szerint – írta meg a Népszava a Mentőszolgálat költségvetési beszámolója alapján. Ugyanez a szám 2014-ben még 72,5 százalék volt, 2015-ben pedig 68 százalék. Pedig 2014 és 2018 között 15 milliárd forint uniós forintot költött el a kormány a mentésirányítás korszerűsítésére.

A Népszavának nyilatkozó mentős források szerint az egyre rosszabb számok mögött az áll, hogy „nincs elég ember és nincs elég kocsi.” A költségvetési beszámoló is kitér erre. A dokumentum szerint a legtöbb betöltetlen álláshely a mentőtiszti, az ápolói és a gépkocsi-vezetői posztokon van. De a betöltetlen helyek mellett gondot okoz a fluktuáció is.

A legjobban egyébként Győr-Moson Sopron megye teljesít, ahol az esetek majdnem 80 százalékában 15 percen belül odaérnek a mentők, míg a legrosszabbul Pest megye, ahol alig minden második hívásra érnek ki 15 percen belül a mentők.

Ezek a számok azért meglepőek, mert a kormány uniós forrásból legalább 15 milliárdot költött el arra, hogy megvalósuljon az a cél, hogy 10 esetből 9-ben odaérjenek a mentők 15 percen belül. Mégis úgy tűnik, nem javult, hanem inkább romlott a helyzet.

A Népszava kérdezte az Országos Mentőszolgálatot is, akik azt válaszolták, szerintük a régebbi számok nem hitelesek, mert 2014-ben azokat még a mentőápolók rögzítették, míg 2017-ben már számítógép.

A Népszava kérdésére, hogy az EU kért-e vissza pénzt a támogatásból a deklarált célok el nem érése miatt, az OMSZ azt válaszolta, a pályázatban nem azt vállalták, hogy kiérnek 15 perc alatt a hívásokra, hanem azt, hogy megteremtik ennek a feltételeit. A pályázatban ezzel szemben ez szerepel: „az ország területének legalább 90 százalékában a 15 perces elérési idő biztosítása”.