Három hete forrong Franciaország, több százezren tüntettek országszerte az utcákon, a hétvégén pedig az elmúlt ötven évben nem tapasztalt mértékű erőszakos utcai zavargásokra is sor került. A láthatósági mellényeik alapján „sárga mellényeseknek” (gilets jaunes) nevezett tiltakozási mozgalmat nagyon későn kezdte el komolyan venni az Emmanuel Macron vezette kormányzat, a kezdeti megoldása javaslatok pedig nemhogy enyhítették volna, de tovább fokozták a feszültséget.
Végül ma délben jelentette be Macron miniszterelnöke, Edouard Philippe: hat hónapra felfüggesztik az üzemanyagadó január 1-re tervezett hatályba lépését. A kormányfő azt is elmondta, ideiglenesen elnapolják a gépjárművek technikai ellenőrzésének szigorítását is. A tiltakozók azonban nem elégedettek.
A valódi lázadássá szélesedett tüntetéssorozatot valóban az adóemelés robbantotta ki, ám mélyén ennél sokkal átfogóbb és bonyolultabb társadalmi és politikai problémák húzódnak meg.
A klímaváltozás elleni harc egyébként üdvözlendő célkitűzéseinek égisze alatt meghirdetett adóemelés ugyanis rámutatott a Macron-kormányzat politikájának két alapvető jellemzőjére, amely már jó ideje borzolja a franciák kedélyeit.
Egyrészt a centrista platformon megválasztott elnök első hivatali napja óta vezet be olyan jobboldali reformokat, amelyek inkább a gazdagabb társadalmi rétegeknek kedveznek. Az adócsökkentésektől kezdve a munkavállalói jogok megkurtításáig mind azt sugallták, hogy Macron a gazdagok elnöke. A mostani üzemanyagadó, amely a fogyasztás megsarcolását tervezte, kiválóan példázza ezt a politikai paradigmát: a mindenkire egyformán érvényes adónem – szociális megfontolások figyelembe vétele nélkül – aránytalanul sújtaná a szegényebb és inkább vidéken élő dolgozói rétegeket.
A fogyasztás alapú üzemanyagadó ötször nagyobb terhet jelent a legszegényebb jövedelmi tized számára, mint a legfelső tíz százalék tagjainak.
És itt érkezünk meg a második fontos ponthoz: ezeket a reformokat a kormányzó politikai csoport alapvetően egyeztetések nélkül, autoriter módon próbálta meg áterőltetni. Ezt történt a mostani esetben is.
A Macron-kormányzat tekintélyelvű beütésektől nem mentes, egyeztetésektől elzárkózó működésmódja részben megmagyarázza a sárga mellényes mozgalom erősen horizontális jellegét is. A tiltakozók ezidáig nem nagyon termeltek ki magukból intézményes vezetőket, akik artikulálni tudnák az elégedetlenség okait, a mozgalom konkrét követeléseit. A megválasztott hivatalos képviselők egy jelentős része gyorsan lemondott, a megmaradtak pedig múlt héten rövid sikertelen tárgyalást folytattak, amelynek végén megállapították, a kormány nem túl nyitott az emberek életminőségének javítására.
Ezen a héten is tárgyalást kezdeményezett a miniszterelnök, de a tiltakozók felől érkező jelzések miatt a szószólóvá választott emberek ezt utolsó pillanatban lemondták.
A sárga mellényesek mozgalma egyébként mind a mai napig erősen heterogén, szociológiai szempontból nehezen definiálható. A szakszervezetek, diákcsoportok és egyszerű állampolgárok mellett szélsőjobbos és radikális baloldali csoportok is megtalálhatók a demonstrálók között. A legelső tüntetések óta találunk rasszista és homofób megnyilvánulásokat is a tömegben, ám az erősen alulintézményesült mozgalom így is megpróbálja kidobni magából ezeket a megnyilvánulásokat.
Hétfőn hetven őrizetbe vett tüntető állt bíróság elé Párizsban. A szombaton lezajlott zavargások miatt közülük tizennyolc embert börtönbüntetésre is ítéltek.
Mindezek figyelembe véve korántsem biztos, hogy a bejelentett moratórium lecsillapítja majd a kedélyeket. Az üzemanyagadó felfüggesztésének hírére a több sárga mellényes képviselő is „elégtelennek” minősítette ezt az intézkedést. A tiltakozók emellett a teljes adó- és bérrendszer gyökeres átalakítását szeretnék elérni, és indítványozzák ezzel kapcsolatban a széles társadalmi vita elindítását.
