Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Elhunyt idősebb George Bush

Ez a cikk több mint 5 éves.

George H.W. Bush volt az Egyesült Államok 41. elnöke, 1989-től 1993-ig töltötte be a hivatalt, előtte Ronald Reagan elnöksége idején az ország alelnöke volt. Hivatali idejére esett a Szovjetunió összeomlása, a hidegháború vége, és irányítása alatt vívták meg az első iraki háborút – Kuvait felszabadítására – 1991 elején.

Idősebb Gerorge Bush egészen tavalyig aktív életet élt – a 90. születésnapját ejtőernyős ugrással ünnepelte meg –, tavaly óta azonban a Parkinson-kór kerekesszékbe kényszerítette.

A The Washington Post szerint halála egy korszak végét jelenti. A volt elnököt nagylelkűség és udvariasság jellemezte, ugyanakkor versenyszellem és nagyon nagy ambíció is lakott benne. „Képes volt kemény kampányokat vezetni és háborúba vinni a nemzetet, de fő eredményeit a tárgyalóasztalnál érte el” – írta a washingtoni lap.

A The New York Times „képzett bürokratának” és „diplomáciai játékosnak” nevezte idősebb Busht, aki „a Szovjetunió összeomlása és Kelet-Európa felszabadulása alatti árnyalt kormányzásával segített véget vetni a négy évtizedes hidegháborúnak és a nukleáris fenyegetettségnek”.

A CNN hírtelevízió többek közt megemlítette, hogy 1836 óta az első olyan elnök volt, aki alelnökként szállt küzdelembe a Fehér Házért és megválasztották, és a második olyan ember az Egyesült Államok történetében, akinek a fia – George W. Bush – is elnök lett.

A volt amerikai elnök halálát követően megszólalt többek közt Donald Trump és Barack Obama is.

Trump józan ítélőképessége, állandó jelenléte és rendíthetethlen vezetői képességei miatt méltatta, melyeknek köszönhetően az Egyesült Államokat és a világot a hidegháború békés és győztes befejezéséhez vezette.

Obama szintén arról emlékezett, hogy Bush szilárd diplomáciájának köszönhetően egyetlen fegyver elsütése nélkül zárult a hidegháború. Szerinte Bush élete megmutatta, hogy a köz szolgálata nemes, élvezetes hivatás.

Bush volt az első amerikai elnök, aki Budapestre látogatott. Beszédét zuhogó esőben mondta el a Kossuth téren, az elázott papírjait széttépte, és fejből kezdett beszélni. Bush az Ellenzéki Kerekasztal tagjaival, köztük Orbán Viktorral is találkozott.

Forrás: MTI, CNN, Index

Címlapkép: George Bush / Twitter