Zajlik az élet az év végén: úgy tűnik, még az ünnepi hangulat előtt igyekszik a kormány átnyomni néhány törvényt, amelyek jelentősen átszabnák a dolgozók életét.
Még javában tart a kafetéria-botrány, ami jelentős mennyiségű pénzt húzna ki a munkavállalók zsebéből, de Kósa Lajos és Szatmáry Kristóf már olyan törvénymódosítót nyújtott be, ami 250 óráról 400-ra növelné az egy évben elrendelhető rendkívüli munkaidő mértékét – ami még tovább súlyosbíthatja egyes dolgozók helyzetét. Ráadásul a munkaidőkeret három évre emelnék, ami pedig azzal járna, hogy a munkáltatóknak ennyi idő állna rendelkezésére ahhoz, hogy az alkalmazottakkal elszámoljon, és kifizesse a túlmunka díját, illetve biztosítson cserében szabadnapokat. A szakszervezetek szerint így viszont előfordulhat, hogy valakit akár két és fél évig túlórára köteleznek, s majd utána kapja meg az ellentételezést. Talán nem véletlen, hogy a tervezett módosítás hamar megkapta a „rabszolgatörvény” becenevet.
Kósa egyébként pont ma reggel a Magyar Időkben jelezte, hogy szerinte a tiltakozó szakszervezetek „félreértik” a szándékaikat, és szó sincs rabszolgatörvényről.
És miközben a munkavállalók életét úgy tűnik, egyre nehezebbé akarja tenni a kormány – miközben a munkavállalók értelemszerűen nem tiltakoznak a nekik rövid távon persze kedvező elképzelések miatt-, úgy tűnik, a saját berkein belül is pusztítást végez (például többezer ember kirúgásával).
Gulyás Gergely is beterjesztett ugyanis egy javaslatot, amiben az áll: a kormánytisztviselők alapszabadságát 25-ről 20-ra csökkentenék. Ez éppen egy héttel több munkát jelent az eddiginél.
Persze azért lesznek kedvezmények – a családok évében nem is számítanánk másra –, plusz szabadnapokra számíthat az, aki házasodik, a gyerekek után emelkedik a pótszabadság ideje, az apák gyerekük születése után hosszabb ideig maradhatnak otthon, és így tovább.
De nincs ám itt még vége a dolognak, ugyanis a munkaközi szüneteket is megvariálnák: eddig ezek a szünetek (például az ebédszünet) beletartoztak a munkaidőbe, a tervezet szerint azonban kikerülnének belőle, ráadásul a kormánytisztviselőknek a szünet ideje alatt is vezetőjük rendelkezésére kell állniuk, ha a szükség úgy hozza.
Ha Kósa és Szatmáry törvénymódosító javaslata kiérdemelte a rabszolgatörvény elnevezést, akkor Gulyásé se nagyon számíthat másra: az elv ugyanis ugyanaz. A munkavállalók terheinek növelése, a munkakörülmények nehezítése ugyanis egyetlen dolgot eredményez.
Azt, hogy kizsigerelt, a munkaadóknak kiszolgáltatott rabszolgákká teszik dolgozók ezreit és tízezreit.
Az Alaptörvény XVI. cikkének 3. bekezdésében egyébként jelenleg is szerepel az a passzus, mi szerint:
minden munkavállalóknak joga van az egészségét, a biztonságát és a méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez.
Talán nem nehéz belegondolni, hogy azok a kormánytisztviselők, akik eztán kénytelenek lesznek majd eldobni ebéd közben a kanalukat, ha a főnökük hívatja őket, és közben retteghetnek, hogy vajon őket is eléri-e a leépítési hullám, nem ilyen munkafeltételek mellett dolgoznak majd.
A munkaadók – itt éppen az állam – viszont jól járnak a dolgozók kizsigerelésével. De tényleg csak rövid távon. Ám hogy nem ezek a törvények fogják megoldani a munkaerőhiányt, sem az elvándorlást, de még csak a demográfiai problémákat sem, arra viszont nyugodt szívvel fogadnánk.
