Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Gruevszki is megerősítette: a magyar bevándorlási hivatal pozitívan bírálta el menedékkérelmét

Ez a cikk több mint 5 éves.

Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök megkapta a menekültstátuszt – állítja a Magyar Idők. A kormánypárti napilap exkluzív információkra hivatkozva az írja:

„Úgy tudjuk, a hatóság megalapozottnak tekinti Gruevszki félelmét, hogy hazájában veszélyben lenne az élete, ugyanis a hatóságok nem biztosítanának neki védelmet, hiszen a kormány – amely a macedón hatóságokat is irányítja – nem demokratikus lépésekkel kívánja korlátozni és elvenni a volt miniszterelnök személyes szabadságát.”

A kormánypárti lap cikkéből az is kiderül, hogyan juthatott be Magyarországra a korrupció miatt két év letöltendő börtönre ítélt macedón exkormányfő. Gruevszkit először november 12-én hallgatták meg a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal munkatársai. Nekik a politikus elmondta, útlevél hiányában személyi igazolványával ment Albániába, onnan Montenegrón és Szerbián keresztül érkezett a magyar határra.

„A szerb–magyar határra november 12-én hajnal 5 órakor érkezett. Déli szomszédunk hatósága útlevelet kért tőle, mivel európai uniós tagállam területére kívánt lépni. Gruevszki ekkor egy, a magyar állam által neki kiállított, egyszeri utazásra jogosító okmányt mutatott be, így folytatta útját Budapestre” – írja a Magyar Idők.

A fideszes lap szerint Gruevszki arra hivatkozott az eljárás során, hogy „koholt vádak” alapján, jogszerűtlen eljárás keretén belül ítélték el. A lap azt is tudni véli, hogy a volt macedón miniszterelnök ellene érkező halálos fenyegetésekkel is indokolta, miért folyamodik menedékstátuszért.

Frissítés (16:30) – Gruevszki Facebookon erősítette meg a hírt

Valóban pozitívan bírálta el a magyar bevándorlási hatóság Nikola Gruevszki, szökésben lévő macedón exkormányfő menedékkérelmét – ezt maga a politikus erősítette meg Facebook-oldalán. Mint írja:

„Ma a Magyar Köztársaság, egy EU- és NATO-tagállam pozitívan bírálta el korábban benyújtott, politikai menedékjog iránti kérelmemet a Macedón Köztársaságban fennálló politikai üldöztetés miatt”.

Hosszú bejegyzésében megismétli a Magyar Idők által közzétett részleteket: állítása szerint a jelenlegi macedón kormány antidemokratikus eszközökkel próbálja elvenni szabadságát. Arról is vall, hogy harminc oldalas dokumentumban taglalta a magyar hatóság számára azokat a „szabálytalanságokat”, amelyek az otthoni büntetőeljárásában felmerültek. Azt is írja: nem az igazságszolgáltatás elől menekül, hanem nemzetközileg lefektetett jogi módszerekkel próbál igazságot szerezni magának.


Mint korábban megírtuk, az egykori macedón miniszterelnököt azért ítélték el, mert 2012-ben törvénytelenül utasította arra Gordana Jankuloska belügyminisztert, hogy szerezzen be neki egy 600 ezer eurós Mercedest privát használatra.

November 8-án kellett volna megkezdenie börtönbüntetését, ezt azonban nem tette meg.

Az egykori miniszterelnök bukását egy másik korrupciós ügy okozta : a napvilágra került bizonyítékok szerint Gruevszki és körei lehallgatták hozzávetőleg 20 ezer állampolgár, újságíró, aktivista, ellenzéki vezető, üzletember, illetve miniszter és más hivatalnok telefonjait a 2013-as parlamenti választások kampányában.

Az elmúlt napokban több hír és spekuláció is napvilágot látott azzal kapcsolatban, hogyan is juthatott Macedóniából Magyarországra a jogerősen elítélt politikus, akinek még tavaly nyáron bevonták az útlevelét. Az albán hatóságok állítása szerint Gruevszki gyalog, a zöldhatáron kelhetett át Albániába, ahonnan kamerafelvételek tanúsága szerint a tiranai magyar követség autójával kelt át Montenegróban. Az itteni lapok szerint Montenegróban már két magyar diplomata is elkísérte. Magyarországra Szerbiából léphetett át.

Zoran Zaev, jelenlegi macedón miniszterelnök és Gruevszki nagy riválisa nemrégiben azt nyilatkozta, mindent megtesz azért, hogy az elítélt politikus Macedóniában tölthesse le büntetését.

Megszólalt az ügyben az Egyesült Államok is: az amerikai külügy szerint a macedón jogrendszeren belül kell felelősségre vonni Nikola Gruevszkit, az ottani jogi eljárásnak kell folytatódnia. Az USA ezzel érdemben azt mondja, nem szabadna menekültstátuszt adni az elítélt politikusnak.

Gruevszki 2006-tól egy évtizeden át vezette a balkáni országot, és erős szövetséget épített ki Orbán Viktorral, aki a tavalyi helyhatósági választások előtt – melyet Gruevszki pártja elveszített – személyesen is kampányoltak együtt. A macedón jobboldali politikus azzal került be a magyar nyilvánosságba is, hogy saját Stop Soros! kampányával még a magyar kormányt is megelőzte sorosozásban.

Címlapkép: Balogh Zoltán / MTI