Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Fideszhez köthető üzletemberekről derülhetnek ki újabb részletek a 4-es metró-ügyben

Ez a cikk több mint 6 éves.

Kimerítő elemzést tett közzé blogján Jávor Benedek, a Párbeszéd európai parlamenti képviselője arról, hogy a kormánymédia által felkapott, Medgyessy Péter volt szocialista miniszterelnök érdekeltségébe tartozó AssistConsult mellett egy másik érdekeltség is komoly károkat okozott, és kenőpénzeket fogadott el az Alstomtól, a 4-es metró-projektre, amely így lényegesen drágább lett.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal 4-es metró-ügyről szóló jelentése milliárd forintos károkat állapít meg, az AssistConsulton kívül azonban a többi, érintett tanácsadócég nevét nem közölte.

Jávor és munkatársai most különböző tényfeltáró cikkek, illetve egy ausztriai ügyészségi vizsgálat adatai alapján azonosították a másik három, fő szereplőt, amelyek az Alstommal a metrókocsik beszerzéséről kötött 2007 februári szerződést követően komoly összegekre tehettek szert a cégtől.

Az AssistConsult Kft.-n kívül így azonosítható a szerződésben részt vevő Eurocontact GmbH nevű osztrák, a Hansen Consulting Aps nevű dán és a Honfran Kft. nevű magyar cégek szerepe is.

Az Eurocontact tulajdonosai, Alexander Zach, Aczél Zoltán és Terner Géza ellen Ausztriában azért folyik nyomozás, mert a gyanú alapján pénzmosásban, vesztegetésben és hűtlen kezelésben való segédkezésben vettek részt. Az osztrák ügyészségi irat szerint:

„2005 eleje óta Ausztriában és Magyarországon magyar hivatalos személyeknek, az ő javukra vagy politikai pártok javára anyagi előnyt nyújtottak, hogy a nemzetközi üzleti forgalomban 2006-ban megkapják az Alstom vállalatok számára a Budapesti Közlekedési Vállalatnak (BKV) a 2-es és 4-es metróvonalra vonatkozó, metrószerelvények szállításával kapcsolatos szerződést, illetve, elfogult okokból előnyben részesítsék őket, vagy egyáltalán előnyt szerezzenek a nemzetközi versenyben.”

A francia és brit Alstom cégek az Eurcontactnak az irat szerint összesen 2,29 millió eurót fizettek ki annak érdekében, hogy illegális befolyással megszerezzék a budapesti metrószerződést a számukra. A pénzt, Zach 2005-ös, hivatalos kiszállása után főleg Aczél Zoltán és Terner Géza kezelték. Ausztriában és Nagy-Britanniában is indult per, az előbbinél azonban a gyanúsítottak körében nem találtak tényleges gazdagodást, így a vádat elejtették. Mindkét per azzal vádolta meg az érintett cégeket hogy a tényleges tevékenység híján történt pénzátutalással az Alstom dolgozói komolyan megkárosították volna a céget.

Az átutalt összegek azonban Jávor szerint minden bizonnyal azért nem jelentek meg Aczél vagy Terner számláján mert végül magyar politikai döntéshozók zsebében landolhattak.

A brit korrupcióellenes hatóság (Serious Fraud Office – SFO) legalábbis ezt az egyértelmű következtetést vonta le vizsgálata során a tranzakciókból, ezért 2016 márciusában a brit SFO eljárást is indított Terence Stuart Watson, az Alstom brit területi igazgatója ellen is súlyos vesztegetés ügyében. A vádak között a Financial Times akkori híre szerint szerepelt a budapesti 4-es és 2-es metró szerelvényeinek beszerzése is, mint vesztegetési ügy.

A pénzek nagyobb részét a dán társaság kapta tanácsadói díjként, ez több cégen keresztül Terner Gézához, Aczél Zoltán apósához kapcsolódik.

Jávor annak is utánament, többek között az Átlátszó és az ICIJ oknyomozó anyagai alapján, valójában ki is Terner és Aczél, és miféle kapcsolatrendszerrel rendelkeznek a magyar politikában.

Az eddig nyilvánosságra került, adatok, és egy, a Privát Kopó nevű bűnügyi bulvárújság által megszólaltatott, névtelen forrás alapján is az feltételezhető, hogy Aczél Zoltán, akinek Terner Géza akkor ellenzéki, fideszes körökkel, a Privát Kopó forrása őket Simicska Lajos és Nyerges Zsolt üzletemberek személyében azonosította, tartott kapcsolatot, nekik juttathatott kenőpénzeket a kivitelezési szerződés Fidesz-támogatása érdekében.

Aczél cége az Eurocontact neve már 2006-ban is felmerült, igaz, akkor az osztrák állami Strabag építőipari konszernnel, és annak az MSZP-SZDSZ koalíciós pártok részére jutottatott „ajándékok” ügyével kapcsolatban. Mind a Strabagnál, mind pedig az Alstomnál „tanácsadói díjaknak” álcázott kenőpénzek kezelésének gyanúja merült fel velük szemben.

Jávor megjegyzi, a magyar családi páros, akik ellen Európa-szerte folynak vesztegetési perek hivatalosan ismeretlen helyre távozott, sajtóértesülések szerint Terner Géza például jelenleg Izraelben él, Aczélék viszont itthon maradtak. Nagyon is.

Ugyanakkor a 2010-es kormányváltás után, Orbán Viktor és a vele 2015-is mindenben együttműködő Simicska Lajos érdekeltségeiben Aczél Zoltán továbbra is ott szerepel. Meghívták például a Simicska-közeli Hung-Ister Filmprodukciós Kft. felügyelőbizottságába, ez a cég 2010 után több százmilliós gyártási megbízásokat kapott a közmédiától.

Ezenkívül Aczél és Terner a Római parton is rendelkeznek kiterjedt érdekeltségekkel, itt a Garancsi István-féle Market Építő Zrt. által végzett wellenes hotel-beruházásra alakított projektcéget birtokló Wel Holdingnak az egyik tulajdonosa Terner-Aczél Anita, Aczél Zoltán felesége és Terner Géza lánya.

Itt azonban az összefonódások hosszú sora a NER-rel nem ért véget: Terner neve felmerült Rogán Antal letelepedésikötvény-bizniszében is, egy osztrák és egy újabb dán cégén keresztül.

Ezenkívül vagy Aczél vagy pedig Terner neve szinte minden nagyobb, fideszes projektben felmerül, mint érdekeltség: így a Szijjártó-féle kereskedőházaknál, vasúti berendezések közbeszerzését elnyerő cégeknél, sőt még a déli határzár felépítése körüli ügyletekben is.

Az Aczél-család kapcsolatai továbbra is szorosan köthetőek a jelenleg is kormányzó, jobboldali Osztrák Néppárthoz köthető, osztrák állami építőcéghez, a  Strabaghoz, Aczél édesapjának Tamásnak a nemrégen berobbant új cége, a Belfry körülbelül két éve kezdte sorra nyerni a közúti- és vasúti fejlesztések tendereit. A Belfry tulajdonosa az Aczélt és Ternert osztrák perükben képviselő Neubauer & Partners bécsi ügyvédi iroda.

Nagyon úgy tűnik tehát, hogy Aczél Zoltán, Terner-Aczél Anita, Terner Géza és Aczél Tamás kiterjedt céghálója nagyjából az EU-csatlakozás óta töretlenül intézi a nagy multinacionális cégek kenőpénzeinek hatékony eljuttatását magyar kormányszervekig, és hiába kezdték az szociálliberális kormány alatt tevékenységüket, kapcsolati hálójukat átmentették a NER-be is, és folyamatosan ki is terjesztették azt.

Jávor Benedek az összegyűjtött adatok és idézett oknyomozás alapján erősen valószínűsíti, hogy Aczélék szerepe miatt volt hajlandó a Fidesz „elsikálni” a 4-es metró 2010 előtti korrupciós ügyét is, holott az a 2014-es kampányban még a Fidesz egyik fő támadási pontja volt a szocialisták ellen.

Jávor jelezte, az SFO-tól szerzett értesülései alapján a jelenleg a Westminster Magistrates Courton járó Alstom-perben hamarosan ítélet várható, és „és utalnak jelek arra, hogy új, lényeges bizonyítékok kerülhettek elő.”

További források: 

Az osztrák ügyészség megszüntette a nyomozást a Strabag lobbistái ellen az Alstom-ügyben – Átlátszó, 2017.05.12. – https://atlatszo.hu/2017/05/12/az-osztrak-ugyeszseg-megszuntette-a-nyomozast-a-strabag-lobbistai-ellen-az-alstom-ugyben/

Így szponzorál a Strabag: nyoma veszett 1,3 milliárd forintnak – Átlátszó, 2014.04.09 – https://atlatszo.hu/2014/03/04/igy-szponzoral-a-strabag-nyoma-veszett-13-milliard-forintnak/

Fidesz-közelbe is be van kötve a 4-es metró-botrány egyetlen körözöttje . HVG Online, 2017.03.12 – https://hvg.hu/gazdasag/201710__terner_es_aczel__partkasszak__allami_ugyletek__valto_gazdalkodas

Alstom UK president to face charge in SFO bribery probe – Financial Times, 2016.03.19. – https://www.ft.com/content/5aae199c-f5c8-11e5-803c-d27c7117d132

UK: Seventh Person Charged In Alstom Bribery Investigation – OCCRP, 2016.03.30 – https://www.occrp.org/en/27-ccwatch/cc-watch-briefs/5104-uk-seventh-person-charged-in-alstom-bribery-investigation