Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A Történelemtanárok Egylete értelmezni próbálja Kövér László gondolatait

Ez a cikk több mint 5 éves.

Kövér László házelnök végre kimondta, ami vélhetően sokak igazságérzetét bántja, miszerint a rendszerváltás egyik komoly kudarca a történelemoktatás mai magyarországi helyzete – egész pontosan a házelnök szerint a történelemoktatás terén

„gyakorlatilag ugyanazt a marxista, posztmarxista koloncot cipeljük a nyakunkban, mint amit a második világháború után a nyakunkba akasztottak”,

ahogy azt a Tisza István, Magyarország első világháború alatti miniszterelnöke emlékére tartott koszorúzáson elmondta.

A száz évvel ezelőtti eseményekről itt a Mércén is megemlékeztünk.

A házelnök szavai különösen hatnak, miután a kormány a legutóbbi ‘elmúltnyolcévben’ alaposan átalakította a közoktatásnak mind a rendszerét, mind az anyagát, központilag meghatározva, milyen tárgyat hogyan és melyik tankönyvből kell és szabad tanítani, ettől mondandója kissé úgy hangzik, mintha párttársait, a kormányt és saját politikai blokkjának aktorait és döntéshozóit kritizálná – ami persze nem lehetetlen, csupán szokatlan.

A kijelentés kapcsán kérdések merültek fel a Történelemtanárok Egyletének tagjaiban is, Facebook posztjukban olvasóik segítségét kérik, hogy értelmezni tudják a házelnök szavait, hogy rájöhessenek, mire alapozza ezeket a gondolatokat.

Posztjukban a történelemtanárok kérdéseket tesznek fel, Kövér vajon mire gondolhatott:

  • A jelenleg forgalomban lévő, általuk válogatott körrel íratott, majd lektoráltatott, engedélyezett tankönyvekre?
  • Az általuk bevezetett NAT-ra és kerettantervre?
  • Vagy a történelemórákra lopakodott be titkon, és ott előre be nem jelentett marxista szemléltetőeszközöket látott?

Emellett vizsgálják a „mi lesz a megoldása?” kérdéskört is:

  • Kikapcsolja a mikrofonjainkat?
  • Vagy választ valami mást azoknak a kommunistáknak az eszköztárából, akikkel harcban állónak hiszi magát?

A történelemtanárok teljes bejegyzése itt olvasható.

Címlapkép: Kövér László házelnök koszorúz Tisza István egykori képviselõházi elnök, majd miniszterelnök és Návay Lajos, volt képviselõházi elnök közös emléktáblájánál az Országházban 2018. október 31-én. MTI/Szigetváry Zsolt