Október 25-én nyújtották be társadalmi egyeztetésre az új közigazgatási bíróságról szóló törvényt. 5 napig ez senkinek se tűnt fel, nemhogy a sajtónak, de pártoknak, civileknek sem. Csupán 30-án a Helsinki rakott ki róla egy Facebook-posztot, és a 168óra írta végül ezt meg.

Pedig ha ezt a törvényt így elfogadják, az a független igazságszolgáltatás kinyírásával egyenértékű, hiszen a közigazgatási, tehát az államhatalmat érintő ügyekben, adóhatósági vizsgálatok, gyülekezési jog, közbeszerzések, adatigénylések bírósági eljárásaiban nagyrészt fideszes bírók dönthetnek majd, egy Fidesz által leuralt szervezet részeként. Az igazságügyi miniszter lesz a szervezeti vezetője az új bíróságoknak, ő felel a szervezet kialakításáért és a pénzügyekért, az új bírók kinevezésénél pedig pont ugyanannyit számít a Fidesz által leuralt államigazgatásban eltöltött múlt, mint a bírói gyakorlat. Tehát a járási hivatalokból, minisztériumokból ülhetnek majd át a fideszes káderek a bírói székekbe.

Az, hogy ez nem rázza fel a közvéleményt, azért végtelenül elkeserítő, mert a júniusi alaptörvény módosításoknál már eldöntötték, hogy ez lesz, sőt három hete a kormányinfón elmondta Gulyás Gergely, hogy ezt a törvényt be fogják nyújtani október végéig.

Tehát egész nyáron tudhattuk, hogy ez lesz, sőt az elmúlt hetekben már azt is tudhattuk, figyelni kell, mikor kerül fel. Mégse történt  semmi se történik, senki se készült erre.

Pedig gyakorlatilag minden egyes törvényt, ami az elmúlt időszakban felháborodást okozott a magyar közéletben, ez a bírósági átalakítás koronáz meg, hiszen a törvény alá tartozó ügyekben ez a bíróság fog dönteni. Ez a bíróság dönt majd a civilek külföldi támogatásáról, a Stop Sorosról, az adatkérésekről, a gyülekezési jogról, a NAV vizsgálatokról és a munkaügyi perekben.

Itt van például a gyülekezési törvény, amivel bár erős problémák vannak, de nem akkorák, mint amekkorává fel lettek fújva. Egészen elképesztő volt az elmúlt hónapokban, ahogy a sajtó egy része, az úgynevezett véleményformáló értelmiség és bizonyos pártok azon vekengtek, hogy az új gyülekezési törvény elhozza a diktatúrát. Mintha a diktatúra, vagy inkább a demokrácia hiánya arról szólna, mi van a jogszabályokba írva, nem arról, hogyan élnek vissza a jogszabályokkal, és hogyan használják ki azokat, saját hatalmuk érdekében az állami intézményeken keresztül.

És ezen a gyülekezési törvényen ment a vekengés egész nyáron, miközben tudható volt, hogy jön a közigazgatási bíróságokról szóló törvény, amely nagyobb hatással lesz a gyülekezés korlátozásának lehetőségére, mint maga a gyülekezési törvény. Hiszen pont a független bíróságok jelentették még leginkább azt a kontrollt, amely leginkább kívül állt a Fidesz által bekebelezett állami intézményrendszeren.

Ugyanis a legtöbb felhozott probléma, ami miatt az értő (valójában nem értő) közönség felkiáltott, a rendőrségi gyakorlatban eddig is megtörtént. Hiszen ennek a rendszernek a lényege az állami intézmények elfoglalása.

Korábban is tiltottak be tüntetéseket például. Ilyen volt az Adj gázt felvonulás, amit mindenféle jogalap nélkül tiltott be Pintér Sándor utasítására a rendőrség. De járt így a Pride is pár éve, vagy Juhász Péter, aki Putyin ellen akart tüntetni, és Az Alkotmány nem játék tüntetéssorozatnál a Sándor–palota előtti téren sem tüntethettek az alaptörvény negyedik módosítása miatt a tüntetők, mert a TEK lezárta azt. Mi az esetekben a közös? Mindegyik esetben a bíróság kimondta, hogy jogszerűtlen volt a rendőrség tiltása. A Pride és Juhász Péter esetében pedig ez a tüntetés megtartását eredményezte.

Viszont, ha most elfogadják ebben a formában a közigazgatási bíróságról szóló javaslatot, akkor a Fidesz által leuralt bíróságok fognak dönteni arról, hogy jogszerűek-e a demonstrációk. Akkor már ez a bírósági rendszer is a Fidesz által leuralt államigazgatás része lesz. Nem nagyon lesz korrekcióra lehetőség.

A rendőrség pedig utána ezekre a döntésekre tud hivatkozni. Tehát, ha valami probléma ma a gyülekezés kapcsán, az igazából nem az, hogy tényleg rosszabb lett kicsit az új törvény, hanem az, hogy még a jogorvoslat esélyét is elveszik azzal, ha a Fidesz emberei ülnek be közigazgatási bíráskodni. De folytathatnánk a sort minden mással, amiben a közigazgatási bíróságok döntenek majd.

Mégis a nyár folyamán alig volt szó a közigazgatási bíróságokról. Beszéltünk Orbán gatyájáról, különböző öltözködési dolgairól, beszéltünk arról, hogy milyen szörnyű ez vagy az a törvény, felháborodtunk olyanokon, hogy már 2 ember beszélgetése is gyülekezés lesz (nem, nem lesz az), de a lényegről, hogy ezek a törvények és az elmúlt években elfogadott törvények akkor lesznek igazán veszélyesek, ha a közigazgatási bíróságról szóló törvény elfogadásra kerül, nem beszéltünk.

Ennek pedig az a következménye, hogy amikor itt a veszély, senkit sem érdekel, és senki se tud cselekedni (ez a kettő szorosan összefügg). Azok a pártok, civil szervezetek, újságírók, publicisták, egyéb a politikára hatni képes aktorok pedig most csöndben vannak, akik különböző ügyekben szörföztek a felháborodás kultúráján. Mert erre nem jönnek a kattintások és a lájkok, nem faék egyszerű a közigazgatási bíróságok története, ezért nem lehet szörfözni a felháborodáson, és ezért nem illeszkedik az összellenzéki kommunikációba, amely a folytonos felháborodásról szól, és arról, ki az igazán fasza ellenzéki, és ki az, aki nagyobbat tud mondani Orbán Viktorról.

A helyzet viszont az, hogy pont ebben a pillanatban falja fel ez örök felháborodás a pártállamon kívüli magyar szabadság maradékát azzal, hogy csöndet teremt. Hiszen most egy veszélyes téma van előttünk, amit el kéne magyarázni, amit fel kéne építeni, elmondani miért veszélyes, és ellen kéne állni. De ez az örök felháborodás kommunikációs mezejében sokkal nehezebb. Sőt, az örök felháborodás politikai terében már eszköz és gondolat is egyre kevesebb van ahhoz, hogy fellépjünk ezzel szemben.

Ugyanis a felháborodásra, művi Orbán-ellenségre építő ellenzéki politizálás reagáló jellegű, és pillanatokról szól, amely pillanatokban a hangoskodással meg lehet nyerni az ellenzéki versenyt a láthatóságért, a kattintás versenyt a hirdetésekért, a bekerülés lehetőségét a TV-be az új megrendelésekért. Csakhogy most az lenne a feladat, hogy aktívan fellépjen az ellenzéki közeg. Szerverezzen, magyarázzon, tiltakozzon. De erre úgy tűnik, egyre kevésbé van képesség és erőforrás a napi Orbán-ellenességi verseny mellett. A folytonos felháborodásban elfáradt ellenzéki politikai térfél néz (ha egyáltalán eljut hozzá az információ) lihegve, és vakarja a fejét, miközben azt kérdezi: „uh, ezzel most mit kezdjünk?”

A felháborodás, és a tervezetlen, nem létező ellenzéki kommunikációs tér, amelyben egyetlen szereplő se lát a holnaptól tovább, így falja fel a jövőnket. A rossz helyre menő felháborodás pont a veszélyérzetünket, a reális látásunkat. A könnyen fogyasztható politika, és az erre ugró, ebből identitást, megjelenést, láthatóságot, lájkokat gyűjteni akaró szervezetek pedig elvesztették cselekvőképességüket a legfontosabb ügy kezdetén. Így lesz itt a kezdet rögtön vég.

Pedig lehetne az ellenzéki közvéleményt formálni, lehetne politikát csinálni (nem, a felháborodás nem politika, az csak a feszültség levezetése), ha valaki értené az ellenzéki térfélen, mi az a világ, ami körülvesz minket, és akarna politikát csinálni.

Ha valaki nem a felháborodási versenyt, a napi Orbán-ellenességi versenyt akarná megnyerni, hanem a jövőnkért akarna kiállni.

De úgy tűnik, senki sem akar, vagy tud, úgyhogy marad annyi, hogy felháborodhatunk azon, hogy már megint elszenvedjük a Fideszt.