Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

6810 ember veszíti el az állását a bürokráciacsökkentés jegyében, a legtöbben az EMMI-ből távoznak majd

Ez a cikk több mint 5 éves.

A Magyar Közlönyben jelent meg, mit fog jelenteni a kormányzat hetek óta belengetett bürokráciacsökkentési csomagja. Eszerint közel 7000 munkavállalótól válik meg a kormány, az indoklás szerint a hatékonyság növelése érdekében.

„A Kormány kiemelt célja a hatékony állam, ezért évek óta több eszközzel is csökkenti a bürokráciát. A cél az, hogy kizárólag annyian dolgozzanak a központi közigazgatásban, mint amennyire feltétlenül szükség van, tehát kevesebb tisztviselő legyen, de magasabb bérért.”

Persze ennek ellentmond, hogy soha ilyen sok államtitkár és helyettes-államtitkár nem volt például a magyar közigazgatásban, míg a korábbi bérstopot feloldva, a vezetői fizetések mind a minisztériumokban, mind az állami cégeknél emelkedtek az utóbbi években.

A legtöbb dolgozót a frissen létrehozott  Innovációs és Technológiai Minisztériumból, a Belügyminisztériumból és a Pénzügyminisztériumból bocsájtják el minisztériumi szinten. Míg a minisztérium alá tartozó intézmények közül az EMMI-nél járnak a legrosszabbul, az elbocsájtottak közel harmada EMMI-s háttérintézmény dolgozója lesz.

Fontosak a részletek is, amik a közlönyből nem derülnek ki. Kérdés, vajon a kultúra, az oktatás, az egészségügy, a sport irányításából lesznek-e tömeges elbocsájtások, például amikor az EMMI 2200 kirúgott alkalmazottjáról beszélünk majd.

Címlapkép: MTI/Máthé Zoltán

Címlapkép: MTI Fotó: Máthé Zoltán