Az 1918-ban az őszirózsás forradalom nyomására hatalomra jutott Károlyi-kormány egyik legfontosabb programja a földkérdés volt. Miért volt ennyire életbevágó ez a kérdés és miért maradt megoldatlan a kormány törekvéseinek dacára?

A 20. század eleji magyar társadalom paraszti rétegének aránya a századfordulót követően a társadalom több mint kétharmadát adta. Az agrárszerkezetet alapvetően még mindig feudális vonások jellemezték. A nagybirtokosok kezében volt a földterület mintegy 40 százaléka, és ebből adódóan a parasztságon belül 1910-ben meglehetősen magas részarányt (40 százalékot) képviseltek a föld nélküli mezőgazdasági munkások és cselédek. Mezőgazdaságból élők aránya ugyan lassacskán csökkent (1860-as években elérte a 75 százalékot), ez 1910-es évekre 60-63 százalékra lecsökkent.

A századforduló első évtizedeiben a társadalomban egyfajta átalakulás ment végbe, új társadalmi osztályok jöttek létre. Elég csak a felszabadult jobbágyságra, a modern, ipari munkásságra vagy a részben a közigazgatás bonyolultabbá válásával fokozatosan növekvő szellemi foglalkozásúak rétegére gondoln. Az új társadalmi osztályok a még mindig meglévő feudális, rendies társadalmi rendszerrel alkottak egyveleget. Ezt napjainkban számos társadalomtörténész (Erdei Ferenc után) kettős társadalmi rendszernek nevezi. „Nem általánosan és egészében polgári társadalom […], hanem kapitalizálódással együtt fejlődött polgári társadalomnak és a kapitalista fejlődésben is fennmaradt rendiségbeli társadalomszerkezetnek az együttese.”

A társadalmi rendszer piramisának csúcsán a nagybirtokosság és a nagypolgárság ált.

A földterület 40 százaléka annak a körülbelül kétezer nagybirtokos család kezében összpontosult, akik birtokainak aránya többet tett ki ezer holdnál.

A piramis legalsó szintjén a mezőgazdasági napszámosok, cselédek valamint a segédmunkások és egyéb szakképzelten munkaerő állt. A teljesen vagyontalan emberek nagy része szélsőséges nyomorban és létbizonytalanságban élt. A helyzetükből adódóan (19. század második felétől kezdődően) a parasztmozgalmakat, gazdaköröket, szövetségeket hoztak létre (pl.: Országos Magyar Gazdasági Egylet, Magyar Gazdaszövetség), de parasztpártok vagy a parasztság követeléseit programjába emelő pártok is létrejöttek (Magyarországi Független Szocialista Parasztpárt, Országos Függetlenségi és 48-as Gazdapárt), a különböző érdekek mentén.

A parasztság képviselői alacsony adókat, földreformot és a – földnélküliek számára – kedvező munkaalkalmat követeltek. Eközben a liberális polgári középrétegek szélesebb szabadságjogokat, a szervezett munkások pedig elsősorban  a kor meghatározó politikusa és többszöri miniszterelnöke, Tisza István által a végsőkig ellenzett szavazójogot szerettek volna. Megalakultak a nők egyenlőségéért küzdő feminista szervezetek is. Az 1913. XIV. tc. ugyan kis mértékben növelte, 8–9%-ra a választójogosultak arányát. A férfi  ipari munkásság egy része választójogot kapott, de a törvény továbbra is a munkások kizárását irányzó műveltségi cenzust alkalmazott, a nőket pedig teljesen kizárták a szavazásból.A szavazás titkossága ráadásul továbbra is csak a városok egy részében tudott érvényesülni, ami tovább szűkítette a hatalom nélküliek érdekérvényesítési lehetőségeit.

Az I. világháború ezeket az ellentéteket csak még jobban kiélezte, felerősítette.

A háború elmélyítette a szociális különbségeket, hiszen a háborúban közvetlenül részt nem vevő vagyonosok továbbra is gondtalanul élhettek, sőt a háborúba beszállítók vagyona még tovább gyarapodhatott, miközben a bérből élő munkások fizetése elértéktelenedett.

1915-től kezdődően előbb a kenyérjegyet vezették be, majd folyamatosan más élelmiszerekre és termékekre is kiterjesztették a jegyrendszert.

Ahogy egyre húzódott és egyre megerőltetőbbé vált a háború, szinte borítékolható volt, hogy a kormányon lévő Tisza István és az általa képviselt „háború a végsőkig” elv és ezáltal a hátország teljesítményének fokozása (sztrájkok, megmozdulások elfojtásával) a továbbiakban tarthatatlanná válik. Tisza ráadásul ellenezte a politikai jogok kiterjesztést, mindössze minimális reformokra volt hajlandó. Úgy vélte, nem lehet addig választójogot adni az „alul lévőknek”, míg azoknak nem emelkedik fel – hosszú-hosszú idő alatt – kulturális színvonala, hogy „felelős döntést” hozzanak.

A parlamenten kívüli két (radikális) párt erősödött meg, a Szociáldemokrata Párt és az Országos Polgári Radikális Párt, mellettük szépen lassan 1917-1918-ban egy friss párt a Függetlenségi és 48-as Párt tudott megerősödni. (1916 júliusában Károlyi Mihály lemondott az addigi pártjának, az Egyesült Függetlenségi és 48-as Párt elnöki tisztéről, 20 társával együtt kilépett abból. Az ő kezdeményezésükre jött létre a Függetlenségi és 48-as Párt.) A párt elsősorban szociális reformokat, általános és titkos választójogot és földosztást szeretett volna. Ezen ígéretek miatt az egész országban rendkívüli népszerűségnek örvendtek.

1918 október végén a forradalmi hangulatban nyomást gyakorló hatalmas tüntetések hatására kormányra is került a támogatói álláspontról  időközben háborúellenessé váló Károlyi Mihály.

Károlyi földreform-elképzeléseinek képviselője Búza Barna volt. A földművelésügyi miniszter november 20-29-e között földbirtokpolitikai ankétet szervezett. Itt a nagybirtokosokat képviselők (Országos Magyar Gazdasági Egylet és a Magyar Gazdaszövetség, katolikus egyházak) és a kormányon lévő szociáldemokraták „csaptak össze”.

Az előbbiek csak az 1000 hold feletti nagybirtokok állami kisajátítását tartották elképzelhetőnek, míg utóbbiak csaknem a teljes közép- és nagybirtokok kisajátítását szorgalmazták.

A szociáldemokraták ezeket a földeket nem akarták csak úgy szétosztani a parasztok között, hanem szövetkezeti művelés céljából egyben akarták tartani. Szerintük ugyanis a földtulajdonlás konzervatívvá illetve reakcióssá teszi a szocialista eszméknek megnyerhető szegényparasztokat. Ezzel szemben a Károlyi-pártiak és a polgári radikálisok elképzelései szerint az egy-egy család eltartására képes kis- és középbirtokok létrehozása volt fontos.

Decemberben tárgyalta a kormány Búza Barna által elkészített földreform törvénytervezetet.

A polgári radikális Jászi Oszkár javaslata már minden 500 hold feletti nagybirtok kisajátítását lehetővé tette. Ezt a nagybirtokosok szervezetei elfogadhatatlannak tartották, a hatalomra kerülő baloldali reformistákhoz közeledő Kisgazdapárt viszont támogatta a javaslatot. Ennek vezetője, Nagyatádi Szabó István november folyamán csatlakozott a kormány szerepét ellátó Nemzeti Tanácshoz, majd 1919. január 19-én – a földreform előkészítésével megbízott tárca nélküli miniszterként – a kormány tagja lett.

A „földművelő nép földhöz juttatásáról” szóló, XVIII. néptörvényt a kormány február 2-án elfogadta. Az állam javára kisajátítási jogot biztosított minden 500 holdnál nagyobb területű mezőgazdasági birtok 500 holdon felüli részére… Amely községben nagyobb mértékben volt szükség földre, ott a 200 holdnál nagyobb mezőgazdasági földbirtokok 200 hold feletti részét is kisajátíthatta az állam.

A földosztásra jogosultak közül sorrendben elsőbbséget élveztek a hadirokkantak, majd a hadiözvegyek, a katonai szolgálatot teljesítő nincstelenek és a szegényparasztok.

A földreformot az Országos Birtokrendező Tanács irányította, 1500 erre a célra felkészített földmérnök, jogász és gazdatiszt kezdte meg az országban a földosztást. Ennek a végrehajtását Károlyi kérésére a saját birtokán kezdték meg.

Gróf Károlyi Mihály egy tipikus arisztokrata családból származott. Ifjúkorában, ahogy Krúdy fogalmazott Károlyi „tipikus mágnásifjú” volt. 50 ezer holddal körülbelül a negyvenhatodik leggazdagabb ember volt a század elején. A rengeteg és nagy pénzösszegű kártyacsatái hírhedtek voltak, de vadászatokon, francia fürdővárosokban is élvezte előjogokban gazdag életét. Hogy mennyire arisztokrata neveltetésben részesült, jól jellemzi az a legenda, hogy élete első negyven évében soha nem kényszerült egyedül öltözni, így nincstelen emigránsként cipőfűző-kötési gondjai is adódtak.  Ezért is tiszteletreméltó, hogy az osztályérdekeivel szemben cselekvő politikus lett. A forradalmiságát és Károlyi nagyságát talán az világítja meg a legjobban, ha elképzeljük, hogy gondol egyet valamelyik NER báró és szétosztja saját földjeit a nincstelen gazdák között. (pl.: Leisztinger Tamás már nagyobb úr Csongrádban, mint anno a Károlyi család volt)

Károlyi kápolnai földosztásának beszédét Krúdy Gyula így jegyezte fel:

„Azért jöttünk, hogy amit eddig hirdettünk, azt valóra váltsuk. Büszke vagyok arra, hogy a földosztást az én birtokomon kezdhetjük meg. Ez a földosztás Kossuth Lajos eszméinek továbbvitelét jelenti. Kossuth Lajos fölszabadította a jobbágyokat, mi fölszabadítjuk a zselléreket és a gazdasági cselédeket. A költő szavát*, hogy itt élned, halnod kell, megtoldjuk egy szóval, azzal, hogy itt dolgoznod kell.”

Visszatérését a fővárosba pedig így kommentálta: „A visszatérő különvonatot egy kék szemű, gyönyörű asszony várta a Keleti pályaudvaron. Könnyekkel volt borítva az arca, és mégis ragyogott a szeme. A leggazdagabb és legbüszkébb hitves volt ma este Magyarországon. Az ura szétosztotta a birtokát a magyar nép között.”

Károlyi Mihály, amíg hatalmon volt (1918. október 31.–1919. március 21.), a földosztás mellett egy sor egyéb törvényt is megalkotott a demokratikus átalakulás érdekében: 1918. november 16-án kikiáltották a Magyar Népköztársaságot, november 23-án az első néptörvény rendelkezett az általános, egyenlő, közvetlen és titkos választójogról, a december 8-án kibocsátott második a sajtószabadságról. Károlyi kormány nagyon rövid ideje alatt, az emberek azt várták el, hogy védjék meg a határokat, hadsereget szervezzenek, szélesítsék ki a választójogot, bonyolítsanak le egy választás, valamint osszanak földet, ez az idő szűkössége, valamint adminisztrációs hiányosságok miatt képtelenség volt véghezvinni.

Végül a rövid életű Károlyi kormány bukásával párhuzamosan bukott az általuk kidolgozott földreform is. A reformot nem tudták befejezni és a Tanácsköztársaság kormánya pedig  nem hajtotta végre azt, így az előtte kialakult szerkezet valódi átalakulás nélkül maradhatott.

(Címoldali kép: A 2012-ben Siófokra szállított Károlyi-szobor, még a Kossuth téren)