Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Beáll Puzsér mögé az LMP

Ez a cikk több mint 5 éves.

Sokan vagyunk, akik még nem tettünk le arról, hogy magunkért és a jövő generációért hallassuk hangunk, és nemet mondjunk azokra a politikai követelésekre, amelyekre ’56 hősei is nemet mondtak – mondta Pitz Dániel Lehet Más a Jövő, az LMP ifiszervezete képviseletében.

Pitz hosszan foglalkozott a tandíj kérdésével: felvetette,  mi lett volna Petőfiből vagy Jókaiból, ha tandíjat kell fizetniük (mint ahogy fizetniük is kellett egyébként – szerk.), és létrejött volna-e 1956-ban a Műegyetemnél a forradalom, ha az akkori diákoknak fizetniük kell.

„Nem fogjuk hagyni, hogy a hatalmi vágyaitok miatt a felsőoktatásból csináljatok pénzt magatoknak” – szólt a kormányhoz. A diákoknak ezzel egyidejűleg azt üzente, ne hagyják magukat. Az állam szerinte nem kínál jövőképet a diákoknak, az albérletek ára megfizethetetlen, a lakástakarék kinyírása pedig teljesen kilátástalanná teszi a fiatalok jövőjét.

„Ha nem vagy a NER része, nem fogsz tudni boldogulni Magyarországon. Ha nem a rendszert szolgálod, nem fogsz kapni ösztöndíjat sem”

– hangsúlyozta.

Kiemelte a propaganda szerpét, amelynek hatására szerinte a szakadék tovább nőtt szegények és gazdagok, kormánypártiak és ellenzékiek között, ezeket a különbségeket pedig el kell tüntetni.

Végül Pitz arról beszélt, az LMP támogatja Puzsér Róbert programját, amellyel szerintük a független jelölt valódi változást érhet el.