Az ír szigeten ma két állam osztozik, de a határ köztük szabadon átjárható, szinte észrevehetetlen. Amíg az osztrák-magyar (schengeni) határon országnévtáblák jelzik az átkelést, az ír-északír határ még ennyire sem tűnik fel. Egyetlen apró jel emlékeztet arra, ha átlépünk Írországból Észak-Írországba: kilométer/óra helyett mérföld/órás sebességkorlátozási táblák tűnnek fel. A Brexit miatt ugyanakkor megvan az esélye annak, hogy változni fog ez a helyzet.

A láthatatlan határ az északír békefolyamat és az európai integráció közös eredménye, és félő, hogy az Egyesült Királyság kilépése az utóbbiból az előbbin is sebeket ejt.

A Brexit hatása az ír-északír-brit kapcsolatokra egy olyan téma, aminek nincs könnyű része, ráadásul annyira gyorsan és kiszámíthatatlanul változnak a körülmények, hogy nagyon nehéz bármit is előrejelezni a végkimenetet illetően.

Hogyan hatna a Brexit az ír határra legrosszabb esetben? A rövid válasz: az Egyesült Királyság kilépése az EU-ból azt jelentené, hogy az Ír-szigeten belüli határ vámhatárrá válna, tehát ellenőrizni kellene a rajta áthaladó áruk forgalmát. A „vám-Brexit” nem feltétlenül fog bekövetkezni, de egyre valószínűbb forgatókönyvként érdemes vele számolni, egy úgynevezett kemény kilépés részeként. Az is kérdés, hogy a gyakorlatban hogy fog kinézni egy ilyen vámhatár: lesznek-e sorompók és őrbódék, egyenruhás vámtisztekkel, vagy az ellenőrzés megoldható lesz kamerákkal, előzetes adminisztrációval és utólagos szúrópróbákkal. Viszont ha visszaáll egy hagyományos, fizikai határ, akkor az olyan ellentéteket szülne, amelyeket az 1990-es években egyszer már sikerült lezárni.

Hogy megértsük a jelenlegi helyzet nehézségeit, érdemes 1921-ig visszamenni, amikor három év függetlenségi háború után létrejött az Ír Szabadállam (ma Írország, Ír Köztársaság). A háborút lezáró Angol-Ír Szerződésben a szigetet évszázadok óta uraló britek elismerték a sziget nagyobb, déli részének függetlenségét, de a kisebb, északi rész az Egyesült Királyság része maradt. Innen datálódik a sziget politikai megosztottsága, és innen kezdődik az ír-északír határ közel százéves története.

A két állam polgárainak útlevél nélküli mozgása kezdettől fogva garantálva volt, de a határ többször „bekeményedett”, a két állam egymás közti viszonyának függvényében. A legutóbbi ilyen szigorításra az 1970-es években került sor, amikor az északír konfliktus ^[1] eszkalálódása miatt a brit kormány úgy döntött, hogy a kisebb határátkelőhelyeket eltorlaszolja, a nagyobbakon pedig csak katonai ellenőrzés után enged átjárást. Az intézkedés a mindkét államban illegális félkatonai szervezet, az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) gerilláinak mozgását volt hivatva megakadályozni.

Ugyan a sziget déli része 1921-ben politikailag függetlenné vált, szoros gazdasági függésben maradt az Egyesült Királyságtól – már csak mérete és földrajzi helyzete miatt is. 1973-ban a két állam egyszerre lépett be az EU elődjébe, az EGK-ba, és az 1980-as évektől az északír konfliktus enyhülése egybefonódott a két állam európai integrációjával (amelyben Írország sokkal előrébb jutott, mint az Egyesült Királyság). 1993-ra megszűnt a vámellenőrzés a határon, az északír konfliktust rendező 1998-as nagypénteki szerződés pedig a határ demilitarizálásában jelentett fordulópont.

Észak-Írországon belül a lojalista-köztársasági politikai ellentét nem szűnt meg, egyik oldal sem adta fel eredeti céljait, de a fegyveres harcról mindkettő lemondott.

Ebbe a nagyjából nyugvópontra jutott helyzetbe robbant bele a Brexit, és annak ellenére, hogy az északír lakosság többsége a maradásra szavazott, legnehezebb helyzetbe ők kerülhetnek a kilépés után. Mióta elkezdődtek a Brexit-tárgyalások, számtalan terv látott napvilágot a határkérdés rendezésére, de konkrét megállapodást egyik sem hozott. Nagyon nehéz követni, mi történik, állítólag már lezárt ügyekről derül ki egy-két nappal később, hogy homlokegyenest ellentétesen értelmezi őket a brit és az EU-s fél, arról nem is beszélve, hogy a hivatalos brit álláspontnak egyre gyengébb az otthoni pozíciója.

Ez azt jelenti, hogy bármiről is egyezik meg Theresa May Brüsszelben, az ellen másnap nyílt lázadás törhet ki pártjában. A westminsteri kormányt ráadásul az északír ultrakonzervatív Demokratikus Unionista Párt (DUP) tartja életben. A DUP fő célja Észak-Írország benntartása az Egyesült Királyságban, ezért meg fog vétózni minden olyan megoldást, amely keletre tolná a vámhatárt, vagyis az északír-ír szárazföldi határ helyett az északír-brit tengeri határra tenné a vámellenőrzést. Az Ír Köztársaság és az EU részéről viszont ez komolyan felmerült, mint garanciális lehetőség (backstop).

Visszatérve a határ déli oldalára: érdekes megfigyelni, ahogy Írország – az EU támogatását maga mögött érezve – a Brexit-tárgyalásokon határozottan kiáll érdekeiért a sokkal nagyobb Egyesült Királysággal szemben. Ezzel erősíti egy önbizalommal teli, dinamikus és befogadó, a múlt démonjait maga mögött hagyó ország önképét.

Ugyanakkor Írország továbbra is rengeteg szállal kapcsolódik az egykori gyarmattartóhoz, gazdasági modellje pedig egyoldalúan az amerikai cégek EU-n belüli adóelkerülésére épül (sokak szerint Írország az EU-n belüli legnagyobb adóparadicsom).

Az ír állam a gazdasági érdekcsoportokkal szemben gyenge, miközben polgárainak keveset és rendszertelenül nyújt: nincs egyetemes egészségügyi alapellátás (egy átlagkeresőnek alsóhangon 50 eurót kell fizetnie egy háziorvosi vizitért), és az ír társadalom jelenleg modern történetének legsúlyosabb lakhatási válságával küzd.

A sziget újraegyesítése valamennyi nagyobb köztársaságon belüli politikai erő programjában szerepel, de az ír államnak sokat kell dolgoznia, hogy jóléti modell szempontjából is vonzó alternatívát jelentsen az Észak számára. (Bár az Északot súlyosabban érinti a hanyatló iparvidékek problémája, továbbra is részesül a brit jóléti állam olyan vívmányaiból, mint az NHS, a brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat.)

Van-e magyar szempontból tanulsága az ír Brexit-sztorinak? Talán annyi, hogy az az egyensúly, amit az európai integráció 2000-es évek eleji fénykora jelentett, nem csak Európa keleti perifériáján volt nagyon törékeny, hanem a kontinens nyugati felén is. A Brexit is a nacionalista ellenreakciók sorába illeszkedik, csakúgy, mint az Orbán-rezsim felemelkedése. A Brexit ugyanakkor még radikálisabb törést jelent, és közvetlenül veszélyezteti a boldog békeidők egyik legfontosabb jelképét, az európai államok közti nyílt határokat.

Címlapkép: Híd Belleekben, Észak-Írország és az Ír Köztársaság határán. Fotó: Tawg, Wikipedia