Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

240 ezren vonultak utcára a rasszizmus és az erősödő szélsőjobboldal ellen Berlinben

Ez a cikk több mint 5 éves.

Több mint 200 ezer ember vonult utcára Berlinben ma délután, hogy szembeszálljon a Németországban és Európában is egyre erősödő szélsőjobboldali politikával. A jelmondat „Szolidaritás kitaszítás helyett” volt.

A becslések szerinti 240 ezres tömeg 5 kilométeren át vonult az Alexanderplatz tértől a Branderburgi Kapun át a Tiergarten parkban található Győzelmi oszlophoz az „#unteilbar”, azaz „#megoszthatatlan” szlogennel fémjelzett tüntetés keretein belül.

A menethez sokféle szervezet csatlakozott kezdve a szakszervezetektől a civil szervezeteken, melegjogi csoportokon, iskolákon, színházakon át a politikai pártokig. Az eseményt egy nyilatkozat előzte meg, melyet 10 ezer szervezet és magánszemély írt alá. Az aggodalmas hangévtelű nyilatkozat szerint „a rasszizmus és a diszkrimináció társadalmilag elfogadhatóvá válik.” „Ami tegnap még elképzelhetetlen és kimondhatatlan volt, az mára valósággá vált: az emberiséget és az emberi jogokat, a vallásszabadságot és a jogállamiságot nyíltan támadják. Ez mindannyiunk támadása” – olvasható.


„Vannak emberek, akik azt szeretnék megmutatni, hogy nem támogatják azt, ami Németországban zajlik, beleértve a megválasztott politikusokat, a gyűlöletet, a bevándorlásról szóló teljes vitát.” – mondta Rola Seleh szociális munkás, aki a szélsőjobboldali menekültellenes megmozdulásokról elhíresült Chemnitz városában segít fiatal menekülteknek. Azt is elmondta, a chemnitzi események után sok menekült fél és bizonytalan. „Ha úgy érzed, olyan államban élsz, ahol a rendőrség nem áll készen, vagy nem képes segíteni, elkezdesz azon gondolkodni, hogyan védheted meg magad.” – mondta. Szerinte a menekülteket segítő embereket is kriminalizálták Németországban.

Míg a Szociáldemokrata Párt (SPD) a Zöldekkel és a szocialista Baloldallal (Die Linke) együtt hivatalosan támogatta a szombati megmozdulást, addig Angela Merkel német kancellár kereszténydemokrata CDU-ja nem volt jelen.

Heiko Maas német külügyminiszter Twitter-posztjában azt írja, „Nem hagyjuk, hogy megosszanak minket – főleg nem a jobboldali populisták”

A bevándorlásellenesség és az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű szélsőjobboldali párt támogatottsága Németországban megnőtt azóta, hogy Merkel 2015-ben bevándorlók százezreinek befogadásáról döntött.

Szombat délután Berlin mellett további 11 városban vonultak utcára, hogy együtt megmutassák erejüket a szélsőjobboldal megerősödése ellen.

(Címlapkép: Andreas Krüger/Twitter, Forrás: dw.com)