Ha akár csak a fele igaz annak, amit ma a HVG megszellőztetett, hogy a kormány privatizálná, magáncégekké alakítaná a magyar felsőoktatás egyetemeit, és fizetős felsőoktatást hozna létre…
ha igaz az, amit még nyáron szellőztettek meg, majd Orbán Kötcsén megerősítette, hogy az állami mellé jön a magánegészségügy, amely majd elszívja a jó szakembereket, a jó ellátást az államitól, hogy csak a tehetőseknek jusson gyógyulás…
ha látjuk az elmúlt éveket, amikor a Fidesz kétszer annyi állami támogatást adott a legfelső osztályoknak, mint a legszegényebbeknek, miközben a középrétegnek nem változott a „jussa”…
ha megnézzük azt, hogy minden évben a leggazdagabb nyugdíjasok kapják pénzben a legnagyobb emelést, miközben százezrek nyomorognak…
ha látjuk azt, hogy a lakhatást, a devizahiteleket csak a felső-középosztály számára rendezte a kormány…
ha látjuk, hogy annak a Garancsi Istvánnak van NER-lovagokat szállítgató 17 milliárdos magánrepülője, akinek 48 milliárd forintja van…
ha látjuk, hogy a NER-elit milyen kastélyokban hajtja álomra a fejét…
ha tudjuk azt, hogy az elmúlt években megduplázódott az uniós fejlesztések ellopásából a milliárdosok száma Magyarországon…
ha látjuk az egykulcsos adórendszert, hogy nálunk a legmagasabb az ÁFA, hogy a minimálbér nálunk adózik a legtöbbet az EU-ban, hogy bár nőnek a bérek, de a régió többi országától még messze elmaradnak, hogy a kormány több pénzt ad a multiknak, mint eddig bármelyik, hogy a társasági adó kulcsát úgy szállították le, hogy még rosszabb legyen a magyar kis- és középvállalkozások helyzete, miközben a külföldi nagy cégek lényegében adóparadicsomba jönnek, azok a nagy cégek, amelyek utána ukrán és más külföldi munkaerőt dolgoztatnak a nyomott béreken…
ha látjuk, mi a valóság ma Magyarországon, akkor látjuk a jövőt is.
Azt, hogy mi ez a jövő, a múltban Orbán Viktor már megmondta:
„A helyzet úgy áll, ha tandíj lett volna, akkor én ma nem állnék itt. Ha tandíj lett volna akkortájt, Önök közül nagyon sokan nem ülnének ma itt. Beszéljünk ismét egyenesen: a tandíj a magunkfajtákat kirekeszti az egyetemekről. Gondoljanak bele abba, mit érezhet egy munkás, aki látja a gyerekében a tehetséget, észreveszi a felvillanó észt, mit érezhet, amikor azt kell mondania, jövőre nem tudom fizetni az egyetemi tanulmányaidat. Ha nincs pénzed, nem tanulhat a gyereked! Ezt jelenti egész Magyarország számára a tandíj.” (Orbán Viktor, 2008)
Valóban erről van szó, ahogy a többi fent elsorolt intézkedés is erről szól. Azt jelenti, hogy a tisztességes munkából és bérből élő emberek, akik nem annyira szerencsések, hogy az elitszakmákban dolgozzanak, már egyáltalán nem álmodhatnak majd arról, hogy a gyerekük bekerül a felsőoktatásba, hogy előrébb jut majd, mint ők. Azt jelenti, hogy 5 év múlva (még jobban) retteghetünk a megbetegedéstől, és egy komoly betegségre az egész család vagyona rámehet, persze csak akkor, ha úgy döntünk, hogy feláldozzuk az életünkért a család vagyonát. Ezt a döntést akarjuk átélni?
És ne köntörfalazzunk, eddig is erre mentek a dolgok. Tudjuk, hogy a közgazdász és a jogász szakmában már 2012-ben annyira leszűkítették a bejutási lehetőséget, hogy csak az elit gyerekeinek van esélyük. Európai összehasonlításban ma a legkevesebb diák a magyar felsőoktatásban tanul, és tudjuk, hogy lényegében ma is az jut el a felsőoktatásba leginkább, akinek diplomásak a szülei. Azaz egy egyre zsugorodó kaput falaznának be a beharangozott változások.
Ez egy rendszer. Ismerjük ezt. Ismerjük Pinochet Chiléjéből például. Ez a rendszer a kussolás kasztrendszere.
Ahol a legfelső réteget megvásárolják állami transzferekkel, az alsó rétegeket pedig a mélyben tartják a lehetőségeik elvonásával, büntetéssel, és jogállamiságba burkolt intézkedésekkel, és persze a különböző osztályok egymásnak ugrasztásával, amikor a szegények felelősek a középosztály helyzetéért, és nem azok, akik a törvényeket hozzák, és csökkentve az újraelosztás lehetőségeit, létbizonytalanságba kergetik ezeket az osztályokat.
Amikor a közigazgatási bíróság miatt aggódunk, ritkán tesszük hozzá, hogy a tervek egy része szerint a munkaügyi bíróságok is beolvasztódnak majd abba a rendszerbe, amelyet a közigazgatásból érkező Fidesz-hű erőkkel töltenek fel bírónak. Vajon kinek fognak ítélni a munkaügyi perekben egy olyan országban, ahol már így is korlátozták a munkavállalói jogokat?
Nem szeretek ilyeneket mondani, de ha a fenti intézkedéseket bevezetik, akkor tényleg ott tartunk, hogy az, amit ma Magyarországnak ismerünk, megszűnik. Megszűnik a magyarok közössége, hiszen a közösség egymás segítését, a felelősségvállalást is jelenti egymás iránt. Akkor létrejön, bár ezt a szót sem szeretem, Orbánisztán kasztrendszere. Mert ez írja le azt a felülről lefelé függőségi rendszert létrehozó államot, amelyben a közhatalom szerepe nem a gondoskodás, nem az előrejutás lehetőségének megteremtése, hanem a függőségi rendszerek életben tartása.
És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy ehhez jön a digitális kapitalizmus legdurvább rémálma, amelyben az állam totális megfigyelést tud létrehozni.
Ebben a rendszerben, amelynek a vázát látjuk, minden afelé mutat, hogy Orbán megteremtse a hőn áhított stabilitást. Nem Magyarországét, hanem a saját rendszeréét, azzal, hogy elvesz minden lehetőséget, tudást az elnyomottaktól, és megvásárolja azokat, akik szolidárisak lehetnének vagy cselekedhetnének, mert van hozzá erőforrásuk. Ezt tisztán kell látni.
Ha a fenti intézkedések életbe lépnek, az sokkal nagyobb probléma Magyarország számára, mint akár az uniós tagság elvesztése: az Magyarország létezésének vége. Mert az nem Magyarország, ahol kevesek jól élnek, a többiek pedig jobbágyként robotolnak, ez megsértése mindannak, amiért Széchenyi és Kossuth, a ‘18-as vagy ‘56-os forradalom hősei, a magyar történelem hősei dolgoztak.
Nincs más lehetőség azok számára, akik ezt nem akarják, mint hogy megszervezzék magukat, megszervezzék magukat nem csak a felső-középosztályban, hanem az alsó-középben és lehetőség szerint a szegények között is, mert ennek közös harcnak kell lennie az ország túléléséért.
A kérdés csak annyi:
Kasztrendszer vagy fegyverbe?
