Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Több tízezres skót tüntetés a függetlenség mellett, a miniszterelnök is kilépne

Skóciában szombaton több tízezren vonultak utcára, a szervezők szerint akár 100 ezres is lehetett a létszám. A teljes skót függetlenség mellett tüntetők „- Mit akarunk? – Függetlenséget! – Mikor akarjuk? – Most!” rigmust skandálva, skótdudákkal kísérve lepték el Edinburgh utcáit, és Skócia történetének legnagyobb létszámú függetlenség-párti tüntetését hozták össze.

A tüntetésen felszólaló Keith Brown, SNP-s politikus a Brexit haladására utalva azt mondta:

„Magunk előtt látjuk Theresa May [brit miniszterelnök] arcát, miközben azt állítja, hogy a megszorításoknak vége. Hát, esetleg jöjjön el a választókörzetembe, Tullibody-ba és Sauchie-ba, és mondja ezt el azoknak a szülőknek, akik élelmiszerbankokba járnak, hogy enni adhassanak gyerekeiknek.”

Mindezek után vasárnap Nicola Sturgeon, a Skót Nemzeti Párt (SNP) politikusa, skót miniszterelnök pártjának éves kongresszusa előtt a BBC riportereinek kifejtette, hogy véleménye szerint jól mutatja az Egyesült Királyságban uralkodó demokrácia-deficitet a Brexit-folyamat alakulása,

mivel 2016-ban rendezett népszavazáson országos átlagban a résztvevők 51,9 százaléka a kilépésre, a skótok 62 százaléka viszont a bennmaradásra voksolt.

Arra a riporteri kérdésre, hogy elkerülhetetlennek tartja-e Skócia kiválását közölte, hogy általában is az a véleménye, hogy Skócia függetlenné válik, de „ha azt kéri tőlem, hogy használjam az ‘elkerülhetetlenül’ kifejezést, akkor használhatom ezt is.”

Forrás: thenational.scot; MTI
Kép: Wikimedia Commons
Olvass tovább!