Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Több mint egy órája próbál a rendőrség megszüntetni egy kilakoltatás blokádot Ferencvárosban

Ez a cikk több mint 5 éves.

Egy 29 négyzetméteres penészes ingatlanból rakja ki a ferencvárosi önkormányzat Máriát élettársát és kiskorú gyerekét. Hivatalos értesítést nem kaptak, csak a rendőrség szólt, az önkormányzat amely a lakás tulajdonosa pedig azt se vette figyelembe, hogy bár Máriának tetemes az adóssága, folyamatosan törleszt. Sőt most segítséggel egyben a tartozás harmadát fél millió forintot is kifizetne, csak ne kerüljön az utcára.

Fotó: Csepregi Dorka

A rendőrség 12 óra után nem sokkal kezdett intézkedni, dulakodás közepette próbálják a kilakoltatás megakadályozni próbáló aktivistákat eltávolítani a helyszínről.

A helyzetet itt követhetik figyelemmel:

A rendőrség (korábban tévesen írtuk: információink szerint egy embert elő is állított a IX. kerületi rendőrkapitányságon (senki ellen nem indít eljárást, mert nincs jogalapjuk az eljárás megindítására).

A kilakoltatás megakadályozását a Város Mindenkié szervezi, de feltűnt az akcióban az Oktogon közösség, a Közös Ország Mozgalom több aktivistája is, például Gulyás Márton és Misetics Bálint.

Összefoglaló cikkünk a történtekről.

Frissítés 15:20: Ferencváros önkormányzata viszont mást állít, mint Mária:

„a végrehajtásban érintett ingatlant H. J. és H-né B. M. 2000 októbere és 2008 júliusa között szociális bérlakásként bérelte a Ferencvárosi Önkormányzattól, havi 16.660,- Forint lakásdíjért. A bérleti szerződésüket Ferencváros Önkormányzata 2000 és 2008 között lakásdíj tartozás miatt több alkalommal felmondta.
Határozott idejű szerződésük 2008. július 22-én megszűnt. Hosszabbításra a már akkor fennálló nagy összegű tartozás miatt nem került sor, azóta H-né jogcím nélküli lakáshasználó.
A jelenlegi végrehajtási eljárás – szintén lakásdíj tartozás miatt – 2014-ben indult, mindezzel együtt Ferencváros polgármestere 2016-ban méltányosságot gyakorolt, ekkor a lakáskiürítés elhalasztásra került, és a jogcím nélküli lakáshasználó a lakásban maradhatott. Az elmúlt tizennyolc évben egyébként Ferencváros Önkormányzatától különböző szociális támogatási jogcímeken közel 900.000,- Forintot kapott.
Önkormányzati kezdeményezésre, a helyzet rendezése érdekében, H-né 2016ban a végrehajtóval részletfizetési megállapodást kötött, amelyben vállalta, hogy a fennálló több mint 1.750.000,- Forint tartozását 60 egyenlő részletben megfizeti. A megállapodás ellenére részletfizetési kötelezettségének nem tett eleget, az eltelt időben tartozása több mint kétmillió Forintra emelkedett. A volt bérlő 2017-ben úgy nyilatkozott, hogy szükség esetén kiskorú gyermekét az anyai nagyszülőknél elhelyezi. A kiskorú gyermek eközben korábban elköltözött édesapjához került, ahonnan már rendszeresen jár iskolába.”

Címlapkép: Mérce / Csepregi Dorka