Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Gyurcsányék egy éjszakát se bírtak ki a Kossuth téren

Ez a cikk több mint 5 éves.

Még a vasárnapi ellenzéki tüntetésen hirdette meg Gyurcsány Ferenc az Ellenállás nevű tüntetéssorozatát amelynek lényege az volt, hogy kedden kimennek a Kossuth térre, ott maradnak és ezzel gyakorolnak nyomást a kormányra. A Heti Válasz volt újságírója, Dévényi István reggel kiment a Kossuth térre, hogy megnézze, hogy bírják Gyurcsányék. Hát sehogy.

Dévényi videójából kiderül, hogy reggel csak biztonsági örök vigyázták Gyurcsányék sátrát a Kossuth téren, tüntető, DK-s politikus egy sem volt ott. Hasonló képet készített és közölt Instagram-oldalán Gulyás Márton aktivista, a slejm – a torkon ragadt politika c. műsor készítője, aki még az éjszaka folyamán járhatott a Kossuth téren.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Két demokrata ellenáll.

slejmshow (@slejmshow) által megosztott bejegyzés,

A DK egyébként ma délután újra tüntet majd a Kossuth téren 17 órától, ahol felszólal Gyurcsány Ferenc, a DK elnökének köszöntőjét követően  Trencsényi László, Tóth Zoltán, Mécs Imre, és Niedermüller Péter, a DK Európai Parlamenti képviselője beszél.

Gyurcsányék tüntetése kapcsán csak hétfői véleménycikkemet tudom idézni:

Érdemes lenne az ellenzéki pártoknak, a tüntetésszervező civileknek, és általában mindenkinek nyíltan beszélni: fogalmunk sincs hogyan lesz ennek vége.

Mert ezután a nyílt beszéd után legalább közösen gondolkozhatnánk azon, hogy tényleg, hogyan lesz ennek vége? Mit akarunk helyette? Meg ilyen apróságok.

De addig ameddig minden héten belefeszülünk, és az az ellenzék politizálás lényege, hogy a még meglévő, ámde egyre zsugorodó szavazótábor újraelosztásáért ki tudja hangosabban, durvább akcióval, nagyobb tüntetéssel azt követelni, hogy mocskos Orbán, addig hátrafelé megyünk egy kies időutazásba, a 2010 és 2018 között ennél sokkal jobb ellenzéki körülmények között sikertelen ellenzéki akciók kisállat-temetőjébe.

Frissités 15:30:

A cikk megjelenése után felhívott Rónai Sándor a Demokratikus Koalíció szóvivője aki elmondta, hogy bár Gyurcsány Ferenc valóban azt mondta vasárnap, hogy addig maradnak az utcán ameddig nem érnek el sikert, később ezt ő maga és a DK elnökhelyettese egy sajtótájékoztatón is helyesbítette, csak minden délután mennek ki tüntetni.