Az állami ellátórendszer működését az elkerülhető halálesetek statisztikáiból lehet megítélni. Azon belül két kategóriát különböztetnek meg, az egyik az úgynevezett kezelhető halálozás kategóriája, a másik pedig a megelőzhető halálozásoké – derül ki Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász az InfoRádió Aréna című műsorában adott interjújából.
Szerinte a kezelhető halálozások miatti halálozásért az ellátórendszer a felelős, hiszen Magyarországon kétszer annyian halnak meg, mint az Európai Unió átlaga.
Ez azt jelenti, hogy a rendszer
„nem megfelelő időben és nem releváns szolgáltatásokat nyújt a polgároknak, gyakran nem ismeri fel időben a betegséget vagy nem jó helyre irányítja a pácienst. Ugyanakkor azt is jelenti, hogy a magyarok nagy része egészségtelenül él és túl későn fordul orvoshoz, amikor a kezelése már vagy reménytelen, vagy nagyon nehéz, hosszú és drága. ”
Az elkerülhető halálesetek másik kategóriájában, a megelőzhető halálesetekében is nagyon rosszul áll Magyarország, hiszen itt is kétszer annyi halálozást mutattak ki, mint az uniós átlag. Ezt támasztja alá az is, hogy minden második magyar ember későn megy orvoshoz.
Az orvoshiány és a rendszer problémái a vastagbélrák-szűrési programban is jól láthatók: hiába indították el egyéves csúszással a (már húsz évvel ezelőtt is tervezett) vastagbélrák-szűrési programot, nincs elég orvos, asszisztens és eszköz sem, a magánegészségügy közben pedig folyamatosan szívja el az orvosokat, nővéreket, míg Magyarországon évente 5000 ember hal meg vastagbél-daganat miatt.
A program beindulása a jelenlegi rendszerben pedig újabb óriási terheket ró az eddig is túlterhelt állami kórházi kapacitásra, főleg úgy, hogy szükséges új műszereknek csak a felét sikerült finanszírozni és azt sem lehet tudni, hogy van-e elég képalkotó diagnosztika vagy sebészeti-onkológiai kapacitás a kiszűrt betegek ellátásához.
A rosszul működő rendszer rengeteg pénzt felemészt, hiszen az egészségügyi intézmények adósságállománya júniusig közel 35 milliárd forintra duzzadt.
Az OECD legfrissebb adatsorából pedig az derült ki, hogy a tagállamok közül Magyarország költi szinte a legkevesebbet az egészségügyre.
Az ellátórendszer fenntartására és működtetésére mindössze a GDP 2,9 százalékát költi az állam, és még ennek az összegnek is több mint 30 százalékát az adók és járulékok kifizetésére fordítja. Közben az orvosi ellátások finanszírozása a legtöbb magyar ember számára súlyos megterhelést jelent.
Az ellátórendszer fejlesztésének fontosságát Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter is felismerte: a nemzeti rákprogram keretében (hiszen nálunk hal meg arányaiban a legtöbb ember rákban, évente 32-33 ezer ember) az Országos Onkológiai Intézet összeállított egy 104 oldalas tervet, ami a Magyar Nemzeti Rákellenes Program nevet viseli, ebben a dokumentumban komoly hangsúlyt kap a megelőzés. Kiderül belőle például, hogy ha nem fektetnek nagy hangsúlyt a megelőzésre, a következő években 1000 fiú újszülöttből 313, ugyanennyi lányból pedig 149 rosszindulatú daganat miatt nem éli majd meg a 75 éves kort.
Sinkó szerint a kormánynak el kellene döntenie, hogy szükség van-e ennyi kórházra, amire nyilván az lenne a válasz, hogy nincs, mivel nem tudja finanszírozni azokat.
Akkor viszont az ellátórendszerben kellene megszorításokat eszközölni, abból viszont botrány lenne, ezért a kormány inkább a humán erőforrásokra ad pénzt, ugyanakkor az ellátórendszerbe (pl. műtők fenntartására, eszközök karbantartása) egy plusz forint többletpénzt sem fektet.
