Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az utolsó utáni pillanatban közölték az egyetemi hallgatókkal, hogy még többet kell fizetniük

Ez a cikk több mint 5 éves.

Az Átlátszó írta meg, hogy miután a nyáron a Budapesti Gazdasági Egyetem megduplázta a tandíjat számos hallgatója számára, az ELTE sem akart lemaradni, a jogi karon többeknek jelentősen többet kell majd fizetniük.

A portál a belső egyetemi hálózaton körbeküldött levélre hivatkozva azt írja, hogy az ELTE Hallgatói Önkormányzata szerint az emelésre a Követelményrendszer egységesítése miatt van szükség, ugyanis egyes karokon olcsóbb díjak voltak, mint máshol, és csupán ezeket harmonizálták, az egyetemi finanszírozhatóság okán.

És bár a HÖK jelezte az egyetemi vezetésnek, hogy ez problémákat fog felvetni számos hallgatónál, mégsem felmenő rendszerben vezették be az egységesítést, hanem már idén ősztől mindenkire érvényes lesz a díjszabás.

Korábban egy hallgatónak kreditenként tárgyanként 4000 forintot kellett fizetnie, ha egy kurzust harmadik vagy negyedik alkalommal vett fel – ez az összeg most 5000 forintra emelkedett kreditenként – ami akár 25-30 ezer forintot is jelenthet tárgyanként (korábban tévesen írtuk, hogy régebben is kreditenként kellett volna fizetni – ezért is olyan durva ez az emelés).

Mivel a hallgatók sokszor (túlterheltségük, a sűrű vizsgaidőszak, vagy egyéb taktikai szempont, illetve bukás esetén) harmadik, esetleg negyedik alkalommal is kénytelenek felvenni ugyanazt a tantárgyat. A mostani díjemelés miatt ez jelentős pluszköltségeket jelent majd nekik, az Átlátszó információi szerint van olyan egyetemista, aki már 105.000 forintnál tart 25-30.000 helyett.

A változás pedig százával érintheti a hallgatókat, már idén ősztől.

A levelező munkarendű diákoknak még nehezebb lehet a helyzetük: olyan kurzusaik is vannak, amelyek a nappali képzésben részt vevő diákokhoz képest több kreditet érnek. Ami így azt jelenti, hogy többet is kell majd fizetniük.

Külön problematikus, hogy a frissített tanrend június 23-án jelent meg az egyetem honlapján, a hallgatókat pedig csak augusztus végén értesítették a változásokról – amelyek már ősztől érvényesek lesznek rájuk nézve.

Az Átlátszó idézi a jogi kari HÖK-elnök belsős levelét is, amelyben indoklásként mindössze ennyit tud felhozni:

[…] a Kancellár az egyetemre, mint egy nagy egységre tekint a finanszírozhatóság szemüvegén keresztül, így előfordulhat, hogyha valamilyen módon kari szinten sikerül lejjebb tornászni a kredittúllépés díját, és a harmadik tárgyfelvétel díjára vonatkozó javaslat ehhez igazodik, a Kancellár még akkor is azt felülírva magasabb díjat határoz meg, hiszen ahhoz, hogy az egyetem fenntarthatóan tudjon működni (rezsi, bérek, fejlesztések, fenntartás) szükséges a magasabb díjak beszedése.

Vagyis a hallgatóknak az utolsó utáni pillanatban kell szembesülniük azzal, hogy az egyetem fenntarthatósága érdekében az ő zsebükből húznak ki az amúgy sem kevés tandíj mellett kreditenként még több pénzt.

Via Átlátszó