Nem hosszabb távú megtakarításokért, nem a „nagybetűs életbe” való kilépéshez nélkülözhetetlen tartalékok összegyűjtéséért, hanem a megélhetés biztosításáért dolgozik a nappali tagozatos egyetemisták egyharmada. Ez az Oktatási Hivatal (OH) felméréséből derül ki, amely bár alapvetően gazdasági orientációval rendelkező hallgatók életszínvonalának jellemzőit hasonlította össze a felsőoktatásban más területen tanuló diákokéval, sokat elárul az egyetemisták általános helyzetéről. A vizsgálat leglényegesebb eredményeit a csütörtöki Világgazdaság cikke foglalja össze.

A felmérés egyik legfőbb megállapítása, hogy a hallgatók jelentős része nem tud boldogulni a szülők segítsége nélkül: az egyetemisták 50 százalékának a bevétele nagyrészt a családtól származik – függetlenül tanulmányai jellegétől –, és körülbelül mindössze harmaduké saját keresetből.

Az adatok szerint a szüleikkel élőknek átlagosan havi 85 ezer forint, a kollégiumban élőknek pedig 73 ezer forint kiadása van. Az saját keresettel a statisztikák szerint inkább rendelkező gazdasági beállítottságú hallgatókat átlagosan sokkal inkább megterhelik a tandíjak: ez körülbelül 100 ezer forintos többletet jelent a nem gazdasági pályára készülő diákokéhoz képest, így átlagosan 158 ezer forintot költenek.

A gazdaságtudományt hallgatók 31 százaléka megélhetési költségeinek fedezése érdekében dolgozik a tanulás mellett, a többi területen tanuló diák esetében a dolgozni kényszerülők aránya további tíz százalékkal magasabb.

A diákok 7 százaléka nemcsak saját költségei fedezése érdekében vállal munkát, hanem azért is, mert a családját vagy gyermekét kell eltartania.

A hallgatóknak mindössze a harmaduk állt munkába azért, mert így szeretne szakmai tapasztalatot szerezni. A diákként dolgozók közül a gazdaságtudományokat hallgatók harmada mondta azt, hogy ha nem dolgozna, akkor nem engedhetné meg magának, hogy diák legyen.

Korábban írtunk arról, hogy a hazai felsőoktatási szakpolitika sokkal inkább a hallgatók számának csökkentésével oldja az egyetemisták egzisztenciális problémáiból keletkező feszültséget, mintsem változatlan hallgatószám mellett támogatná a diákokat. Így miközben a magyar intézményekben egyre kevesebbeknek van lehetősége tanulni (a 2017-2018-as tanévet 283.350-an kezdhették meg, ami 3700-zal alacsonyabb az előző évi számnál), egyre többen – 2017-ben 12 százalékkal (!) – mennek külföldi felsőoktatási intézményekbe. A csökkenő tendencia a 2000-es évek közepet óta kitart, a kormányok pedig a csökkenő népességből levezethető demográfiai okoknál meredekebben csökkentik az egyetemi keretszámokat.

Nagy kérdés, hogy mire lesz elég a szociális ösztöndíjak 2018. szeptemberi 40 százalékos emelése, amelynek keretein belül az állam az eddigi 4,2 milliárd forint helyett 6,2 milliárdot szán ilyen jellegű célokra. Az emelésről az után született kormányhatározat idén tavasszal, hogy a hallgatói juttatások területén 2007 óta nem volt jelentősebb változás, ez elmúlt több mint tíz évben pedig az infláció és az egekbe szökő albérletárak már-már elhanyagolható bevétellé degradálták az ösztöndíjakat.

Ugyanekkor csak az előkészítő lépéseiről beszélt az akkor még emberminiszteri pozícióban lévő Balog Zoltán egy budapesti kollégiumi beruházás előkészítéséről. A (valamikor) megépülő Diákváros kapcsán is kérdéses azonban, hogy valójában milyen mértékben vehetik majd igénybe a férőhelyeket a magyar diákok: tavaly a világ 47 országából 2985 hallgató érkezett a kormány által 2013-ban életre hívott Stipendium Hungaricum ösztöndíj keretében, amellyel kapcsolatban ugyancsak 2017-ben Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára tavaly egy parlamenti felszólalásában elmondta, hogy ha a program a tervezett ütemben halad, néhány év múlva Magyarország éves szinten már mintegy 5000 hallgatót fogadhat 97 országból.

A probléma ezzel az, hogy a Magyarországra jövő külföldi hallgatók nagy része szintén a rászorulók számát gyarapítja, és az állam és az egyetemek által – kötelezően – nyújtott lakhatási segítség és rendszeres havi ösztöndíj ugyancsak nagy segítség. Ennek fényében – miközben a külföldi hallgatók magyarországi tanulmányainak segítése nyilvánvalóan fontos és szükséges – a hazai egyetemisták helyzetének javításáért tett lépések a kormány részéről még kevésbé mutatkoznak hatékonynak.

(via Világgazdaság)