Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Elítélte Oroszországot az Emberi Jogok Európai Bírósága

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) két ügyben is elítélte Oroszországot az emberi jogok többszörös megsérétése miatt.

Az Európa Tanács felügyelete alatt működő bíróság döntése szerint Oroszország a Pussy Riot feminista punk-rock együttes három tagjának elítélésével megsértette a véleménynyilvánítás szabadságát, valamint az együttes tagjainak a tárgyalás során megalázó bánásmódot kellett elszenvedniük.

Az ítélet Marija Aljohina, Nagyezsda Tolokonnyikova és Jekatyerina Szamucevics 2012-es akciója utáni intézkedések miatt született, amikor az együttes három tagja egy moszkvai templomban „megbotránkoztató” performanszt adott elő. Mindhármukat két év börtönre ítélte a bíróság, Szamucevics büntetését késübb felfüggesztettre módosították, Tolokonnyikova és Aljohina egy év börtönbüntetés után kapott kegyelmet.

Az EJEB Oroszországot összesen 37 ezer euró (mintegy 12 millió forint) nem vagyoni kár megtérítésére kötelezte, valamint közel 12 ezer eurót (mintegy 4 millió forint) kell fizetnie az együttes tagjai számára ügyvédi kiadások és egyéb költségek tekintetében.

Az EJEB Anna Politkovszkaja orosz újságírónő meggyilkolásával kapcsolatban is döntést hozott, amely szerint az ügy részleteinek kivizsgálásában számos hiányosságra derült fény: Oroszország többek között az elkövetőkre összpontosított, miközben a nyomozás nem terjedt ki megfelelő módon a gyilkosság megrendelőinek azonosítására.

Az újságírónő a független Novaja Gazeta egykori különtudósítója bíráló hangnemben írt az orosz kormány Csecsenföldön és az egész észak-kaukázusi régióban folytatott politikájáról. A 48 éves újságírónőt 2006. október 7-én moszkvai lakása előtt 6 lövéssel gyilkolták meg.

A bíróság szerint az orosz hatóságoknak egyéb, a felperesek által javasolt hipotéziseket is meg kellett volna vizsgálniuk, amelyek szerint az orosz titkosszolgálatok vagy a csecsen közigazgatás egyes képviselői is érintettek lehettek a gyilkosságban.

A hatóságoknak emellett vizsgálniuk kellett volna a gyilkosság és az áldozat munkája közötti kapcsolatot is, ezenkívül Oroszország nem teljesítette az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglaltak szerinti, a nyomozati szakasz időtartamával és hatékonyságával kapcsolatban rá háruló kötelezettségeket sem.

A bíróság a meggyilkolt újságírónő családjának 20 ezer euró (mintegy 6,5 millió forint) kártérítést ítélt meg. Az emberi jogi bíróság kedden hozott döntése ellen három hónapon belül fellebbezést lehet benyújtani.

Forrás: MTI
Címlapkép: pixabay.com
Olvass tovább!