Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A túlórázó nőket veszélyezteti legjobban a cukorbetegség

Ez a cikk több mint 5 éves.

Szoros összefüggést találtak kanadai kutatók a cukorbetegség kialakulásának valószínűsége és a túlórázás között, valamint azt is megállapították, hogy a nők sokkal veszélyeztetettebbek, mint a férfiak –írja a Pénzcentrum.

Nem ez az első alkalom, hogy a cukorbetegség és a ledolgozott munkaórák kapcsolatát vették górcső alá a tudósok, ám ez eddigi kutatások kizárólag a férfiakra koncentráltak. Torontói kutatók most több, mint hétezer 35 és 74 éves közötti kanadai női dolgozó egy évtizednyi egészségügyi adatait vizsgálták, az eredményeket pedig a British Medical Journal című folyóiratban publikálták.

A vizsgálatban részvevőket négy csoportra osztották aszerint, hogy egy héten:

  • 15-34 órát
  • 35-40 órát
  • 41-44 órát
  • 45 órát vagy többet dolgoznak.

A vizsgálat során az derült ki, hogy azoknál, akik 45 órát vagy annál többet dolgoznak egy héten, 63 százalékkal gyakrabban jelentkezik a kettes típusú cukorbetegség, mint azoknál, akik 35-40 órát.

A heti 45 vagy annál több órányi munka tehát már komoly egészségügyi kockázatot jelent.

A tudósok egyéb tényezőkre fókuszálva azt is megállapították, hogy az olyan életvitelhez kapcsolódó jellemzők, mint a dohányzás, a mozgás hiánya, az alkoholfogyasztás nem magyarázzák az ilyen mértékű különbséget, így marad a túlóra mint lehetséges ok. Azon nők körében ráadásul, akik nem túlóráztak, azaz 30 és 40 óra közötti időt töltöttek a munkahelyükön egy héten, azoknál hasonló kimagasló kockázatot nem regisztráltak a kutatók.

Korábban foglalkoztunk azzal, hogy a magyar dolgozók jelentős részének sokat jelent a túlóra lehetősége, és jelentős anyagi kiesést okozna nekik, ha nem tudnának ráhúzni a munkaidőre, innen nézve pedig a magyar nők kifejezetten veszélyeztetett csoport a legújabb kutatások tükrében. A legfrissebb hazai statisztikák szerint más szempontok szerint is a nők vannak jobban kitéve a diabétesznek. Hazánkban alig több mint tíz év alatt duplájára nőtt a diabéteszesek száma a 19 évnél idősebbek körében, ma több mint egymillió ember érint a betegség.

A Pénzcentrum cikke foglalkozik a már kialakult betegséggel járó költségekkel is: a hazai szabályozás értelmében  az orvos az inzulint emelt vagy kiemelt támogatással írhatja fel a beteg állapotának függvényében. Emelt támogatás esetén a beteg által fizetett térítési díjak széles skálán mozoghatnak:

ez az összeg 1900 forinttól kezdve egészen akár 16 000 forint fölé is terjedhet.

 

(via Pénzcentrum)