Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Tüntetők vitték be dolgozni a lengyel legfelsőbb bírát, aki szerint jogellenesen váltották le

Ez a cikk több mint 5 éves.

Szimpátia-tüntetők gyűrűjén keresztül érkezett munkába szerda reggel Małgorzata Gersdorf, a lengyel Lefelsőbb Bíróság elnöke, miután előző nap bejelentette, hogy annak ellenére, hogy a kormánypárt által áprilisban meghozott törvény szerint kényszernyugdíjazzák, ő folytatja a munkát, mivel eltávolítását alkotmányellenesnek tartja.

A lengyel kormánypárt (PiS) még áprilisban léptetett életbe egy törvényt, miszerint a Legfelsőbb Bíróság 65. életévüket betöltött bíráit nyugdíjazzák, és helyükre új főbírókat neveznek ki. A döntés ellen a főbírákon kívül sok lengyel tiltakozott, illetve az Európai Unió kötelezettségszegési eljárást indított Lengyelország ellen.

A 73 lengyel főbíróból 27-en töltötték be a törvény szerint kényszernyugdíjazással járó 65. életévüket, közülük 16-an jelentették be, hogy helyükön maradnak, közülük többen a lengyel alkotmányra hivatkozva tették meg bejelentésüket.

Többen közülük kedden találkoztak Andrzej Dudával, a lengyel köztársasági elnökkel. Találkozójuk után az elnöki hivatal arról tájékoztatta a sajtót, hogy Gersdorf legfelsőbb bíró távozik posztjáról, és helyére Józef Iwulski kerül, mint a Legfelsőbb Bíróság elnöke. „Az elnök szerint nyugdíjba vonulok” – jelentette ki Gersdorf – „de a helyettesítésem kizárólag a szabadságom idejére vonatkozott, Iwulski nem utódomként lett kijelölve”.

Michał Laskowski, a Legfelsőbb Bíróság szóvivője kijelentette, hogy Gersdorf legfelsőbb bíró részt vesz reggel egy rutin megbeszélésen a munkahelyén, és utána „lehetséges, hogy sikerül összegyűjteni a bírákat, hogy megtárgyaljuk, mi a következő lépés”.

A megbeszélések után Gersdorf főbíró a Legfelsőbb Bíróság épülete előtt megköszönte az összegyűlt tüntetőknek a támogatásukat. A tüntetők „A bírók nem eltávolíthatók”, illetve „Alkotmány!” – felkiáltásokkal fejezik ki szolidaritásukat, és eléneklik a lengyel himnuszt. A felszólalók között van prof. Adam Strzembosz korábbi lengyel legfelsőbb bíró, illetve Doctor Piotr Kładoczny, a Helsinki Emberi Jogi Alapítványtól, aki azt mondta: „Az emberek azért jöttek ma el, hogy megharcoljanak a jogaikért.”

A tüntetők kilenc óra után nem sokkal az Elnöki Palota irányába indultak.

Magyarországon a Fidesz 2010-ben hozott hasonló döntést, akkor az összes 62. életévét betöltött bírót kényszernyugdíjazták, ám ezt az intézkedést az Európai Bíróság, illetve az Alkotmánybíróság döntései miatt 2012-ben kénytelenek voltak visszavonni.

Forrás: www.tvn24.pl
Kép: Wikimedia Commons