Egy luxemburgi pedagógus kezdőfizetése tízszer akkora, mint amennyit egy magyar tanár egy egész életpálya végén kézhez kap.

Az OECD listázta a 10 országot, ahol a legjobban keresnek a pedagógusok  – és azt a tízet is, ahol a legrosszabbul.

Nyilván senkit sem lep meg, hogy az előbbitől fényévekre van Magyarország, ám az azért tényleg mellbevágó, hogy

az OECD-országok közül kizárólag Kolumbiában keresnek kevesebbet a tanárok nálunk.

Azzal egyébként valóban nem érdemes hasonlítgatni a hazai helyzetet, hogy Luxemburgban mennyi fizetést vihet haza egy kezdő pedagógus.

Érdekes viszont, hogy a V4-ek (Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Csehország) szinte azonos fizetéssel honorálják pedagógusaik munkáját – és ezzel gyakorlatilag (az egy Kolumbiát megelőzve) a lista legvégén kullognak.

És bár a magyar kormány úton-útfélen hangoztatja, hogy a pedagógusok fizetése folyamatosan nő, ez meglehetősen megtévesztő retorika: egyrészt a pedagógusbérek az elmúlt évtizedekben olyan szinten szakadtak el a realitástól, hogy igencsak mélyről kéne feltornázni ahhoz, hogy az elvégzett munka mennyiségével és fontosságával összhangban legyen (ami egyébként a szakma megbecsültségén és a pályakezdők alacsony számán is meglátszik), másrészt pedig a kormány előszeretettel trükközik is a béremeléssel, ami így inkább megalázó alamizsnának, mintsem értelmezhető béremelésnek tekinthető.

Az elmúlt nyolc évben a kormány szisztematikusan zilálta szét a hazai oktatási rendszert. A folyamatos változtatások, a központosítás, az igazgatócserék, a megfélemlítő légkör (és még sorolhatnánk) miatt az oktató-nevelő munkára az egyre túlterheltebb pedagógusoknak egyre kevesebb ideje jut. És miközben a kormány ezzel párhuzamosan végeláthatatlanul sugározza a pedagógusbérek szárnyalásáról szóló híreket, a tanárok jelentős része alig néhány ezer forinttal kap többet (ami az inflációhoz vagy éppen a minimálbér emelkedéséhez képest értelmezhetetlen), ami szintén rendkívül frusztráló.

Ebből a szempontból lényegében teljesen mindegy, hogy máshol mennyivel keresnek jobban a tanárok – bár nyilván érdekes ellamentálni azon, hogy egyes országokban tényleg megbecsülik azokat, akik arra teszik fel az életüket, hogy oktassanak és neveljenek, vagyis segítsék a gyerekeket abban, hogy felnőve képességeik és tudásuk kiteljesítésével találják meg helyüket az életben.

Inkább az az elgondolkoztató (elkeserítő), hogy Magyarországon a pedagógusok kilátástalan küzdelmet folytatnak, méghozzá egyre rosszabb helyzetből nekifutva évről évre. Ennek pedig végső soron a gyerekek az igazi vesztesei, akik egy totálisan lezüllesztett oktatási rendszerből futnak neki a jövőjüknek.