Még el se kezdődött a tanév, máris átverte a pedagógusokat a kormány

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.

Bizony, kezdődik. Kezdődik az új tanév, és ezzel egy újabb ámokfutás is, az oktatási kormányzat ugyanis nem bír leállni az iskolák szétverésével.

A nyár nagyjából azzal telt, hogy számolgattuk, hány iskolában cserélték le az igazgatókat. Palkovics László oktatási államtitkár most ünnepélyes keretek között ki is nevezett párat – ki is bújt a szög a zsákból…

tired-teacher.jpg

Az még csak hagyján, hogy Palkovics már vitathatatlan tényként kezeli, hogy a kormány jó irányt jelölt ki az oktatásban, ezen már kuncogni se érdemes. Na de mit kezdjünk azzal, hogy az államtitkár kimondta, „az igazgatók fontos feladata a pedagógusok motiválása, munkájuk megfelelő honorálása”?

Ilyenkor érdemes belegondolni abba, amit még Hoffmann Rózsa sulykolt bele a fejekbe, amikor az életpálya-modell bevezetését szorgalmazta, amit 2013-ra, a szakma tiltakozása ellenére is átvertek. Vissza akarták állítani a pedagógus szakma becsületét, legalábbis papíron. Igaz, már akkor se nagyon hitt nekik senki.

A szakma becsületét oly nagyon visszaállítani akaró oktatási kormányzat ehhez képest mindent megtesz azért, hogy a felelősséget a pedagógusokra (borostás-kockásinges naplopókra) hárítsa a romló tanulmányi eredményekért, miközben indokolatlanul terheli túl őket adminisztrációs feladatokkal, az állandóan változó körülmények miatt további pluszterheket ró rájuk, kiszámíthatóság helyett pedig feszült és megfélemlítő légkörben dolgoztatja őket. Cserébe viszont időről időre győzelmi jelentésként tálalja a béremelés újabb etapjait – hogy legalább a propagandalapokban lehessen mutogatni, milyen jól is megy mostanában a tanároknak.

Mindez azonban porhintés, nem több.

Lehet most újra a 3,5 százalékos béremeléssel haknizni, ráfordulva a választási kampányidőszakra – de ne felejtsük el, hogy a pedagógusok bérét még mindig a 2014-es minimálbérhez viszonyítva állapítják meg, miközben a minimálbért tavaly is emelték, az OECD országok közül pedig még mindig Magyarországon a legalacsonyabb egy kezdő tanár fizetése.

Lehet azzal büszkélkedni, hogy az életpálya-modellben összességében 50 százalékkal tervezték megemelni a tanárok bérét, de jusson eszünkbe az is, hogy pont az életpálya-modell miatt rengetegen rekedtek a Pedagógus I. kategóriában, vagyis akár több évtizednyi tanítás után is szinte alig keresnek többen pályakezdő kollégáiknál (mondjuk ne felejtsük el azt sem, hogy a tanárok egy része önként vállalta, hogy nem fejlődik tovább, ezzel is kifejezve ellenszenvét az oktatásban jelenleg zajló folyamatok iránt).

Ja, és mindezek tetejébe idén tavasszal egy parádés huszárvágással nyújtották be azt a törvénymódosító javaslatot, ami lehetőséget ad arra, hogy szeptember elsejétől az iskolaigazgatók dönthessék el, kinek mennyi jár a béremelésből – ügyes, mi?

A köznevelési törvény szövegében egészen pontosan az áll, „a köznevelési intézmény vezetője a pedagógus munkavégzése színvonalát, nyújtott munkateljesítményét kompetencia és teljesítményalapú értékelési rendszer alapján értékeli, és ennek figyelembevételével… a tanévre vonatkozóan a pedagógus besorolása szerinti illetménytől eltérően is meghatározhatja az illetményét”. Lehet erre persze azt mondani, hogy hát majd nyilván tényleg mindenki a kompetenciák és a színvonal, meg az értékelési rendszer alapján dönt majd. De ugye, ebben az erősen központosított, fideszes igazgatókkal feltöltött iskolarendszerben azért nincsenek kétségeink afelől, hogy hogy is működik majd mindez?

De tényleg, képzeljük csak magunkat bele egy ilyen helyzetbe: a fél nyarat tiltakozással tölti a tantestület, hogy ne egy kívülről jövő, szakmailag értékelhetetlen intézményvezetőt ültessenek a fejük fölé a régi, szeretett igazgatójuk helyett. Tiltakozásuk pusztába kiáltott szó marad, augusztus végén beülhetnek a tanévnyitó értekezletre az új igazgatóval – akinek figyelmét nyilván nem kerülte el a tény, hogy nem akarják felettesüknek a tisztelt kollégák. És eztán ő dönt majd a bérükről. Ebből az irányból vizsgálva igencsak baljóslatúak Palkovics szavai arról, hogy az igazgató „fontos feladata a pedagógusok motiválása.” Még akkor is, ha nem él vissza a rá ruházott hatalommal (és annyit azért hagyjunk meg, kevesebb a mostaninál senki bére nem lehet), ez akkor is minimum kényszerítő erejű helyzet, amiből nehéz jól kijönni.

Nagyjából ez egyébként az oktatási kormányzat taktikája: egyrészt a lehető legjobban leterhelni a pedagógusokat, hogy még véletlenül se legyen energiájuk gondolkodni azon, hogy mi történik körülöttük, másrészt pusztító légkört teremteni az intézményekben, ahol egymást jelentgethetik fel a tanárok, ha nem a kötelezően ajánlott tankönyvből tanítanak, és folyamatosan retteghetnek az ellenőrzésektől, és persze a nyakukra ültetett igazgatóktól, tankerületi vezetőktől, meg úgy lassan mindenkitől, aki szembe jön velük. Visszaállt a szakma becsülete? Lehet így arra koncentrálni, ami a lényeg lenne: a nevelő-oktató munkára?

Persze, a pedagógusok bérkérdése mindig kényes téma. Amikor a minap kiderült, hogy mennyivel fognak többet keresni (már ha az igazgató rábólint), egyből beindult a „már megint ezek sírnak, amikor bezzeg az ápolóknak nem emelik, de ők meg egész nyáron nyaralnak, és különben is tavaly is emeltek nekik, de meg sem érdemlik, mert minden pedagógus hülye” típusú kommentek.

És ebben rejlik egyébként az oktatási kormányzat zsenije. Hogy a társadalom felé is kettős kommunikációt visz: egyrészt az 50 százalékos béremelés folyamatos szajkózásával elhiteti a társadalommal, hogy pedagógusnak lenni igazán kiváltságos helyzet, és oktatási sikertörténetről beszél, de a szakma által felvetett problémákat lesöpri az asztalról, magukkal a tanárokkal pedig lekezelően bánik. És mindez működik: a szakma presztízse semmivel sem javult, az oktatásban kiégett pedagógusok tömkelege küzd a túlélésért, az eredmények pedig megerősíti a társadalomban is azt a képzetet, hogy valójában a kormánynak van igaza. Pedig nincs.

Maradjunk annyiban: ha valakiknek, akkor a pedagógusoknak valóban tisztességes bér kellene, hogy járjon, hiszen az egyik legfontosabb munkát végzik, a gyerekeinket nevelik, oktatják. Ezt a bért jelenleg nem kapják meg, morzsánként szórják eléjük a részleteket, de sokan még ezt is felháborítónak érzik. Tényleg sajnáljuk tőlük a fizetésemelést? Tényleg naplopóknak bélyegezzük őket, és vitatjuk, hogy ezért a munkáért az, amit hazavisznek, nevetségesen kevés?

Nézzük máshonnan. Ha tisztességes bér járna ezért a nehéz, küzdelmes, óriási felelősséggel járó munkáért, vajon nem tisztulna meg maga a szakma is, nem lehet, hogy akkor valóban csak a szakmailag elhivatottak választanák, és nem azok, akik jobb híján elugranak kicsit tanítani, amíg nem jön valami jobb állás? Tényleg a pedagógusokon akarunk spórolni?

Akárhogy is, végül ebben a légkörben futunk neki egy újabb tanévnek: a béremelés körüli hercehurca a pedagógusokban ismét megerősíti azt az érzést, hogy át lesznek verve, ki lesznek semmizve. Mert valójában ez történik: a 3,5 százalékos béremelés a legmagasabb kategóriában is legfeljebb bruttó 14 ezer forintot jelent, hogy ezt ki kapja majd meg tényleg, arról egyelőre fogalmunk sincs. A kormány jól jár, hiszen újra bőkezűnek mutatkozik, viszont szervilis igazgatóinak köszönhetően rengeteget spórolhat a béremelésen, ami így sokak számára soha nem lesz 50 százalékos, bármennyire is ezt ígérték még Hoffmann Rózsa idejében. Nagyjából így működik ma minden az oktatásban: hangzatos szavakból nincs hiány, de az az irány, amit Palkovics László ma jónak ítél, káoszba tart. És ne felejtsük el: mindezen a legtöbbet még mindig a gyerekek vesztik, ők, akiknek a képességeik kibontakoztatásához szükséges legjobb oktatást kéne kapniuk. Ne legyenek kétségeink, ilyen körülmények között nem fogják megkapni.

Ez a cikk a ti támogatásotokból készült el.

A Mérce cikkeit ingyen olvashatjátok, de nem ingyen készülnek, hanem a ti támogatásotokból és a mi munkánkból! A Mércét nem támogatják pártok, oligarchák, hanem 100%-ban az olvasók hozzájárulásából működik, ez biztosítja a függetlenségünket, és pont ezért csak akkor maradhatunk fenn, ha te is beszállsz!

Kattints és támogasd a Mércét rendszeres havi 2000, 5000 vagy 10 000 forinttal, hogy tovább működhessen és még jobb lehessen!

Támogass minket egyszerűen bankkártyával:

Támogatom!

Más támogatási lehetőségekért és több infóért kattints ide.

Olvass tovább!