Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Tao-pénzeken balhézott össze Lázár és Márki-Zay

Ez a cikk több mint 5 éves.

Alig egy hetet tartott Hódmezővásárhely független polgármesterének és a térség fideszes országgyűlési képviselőjének egyezsége, miszerint felfüggesztik a háborúskodást. A város pénteki közgyűlésén ugyanis Lázár János alkalmatlannak nevezte a város vezetésére Márki-Zay Pétert.

A konfliktus ezúttal a tao-pénzek kapcsán alakult ki: a kormányközeli Délmagyar.hu tudósítása szerint a közgyűlésen Lázár kijelentette:

Márki-Zay Péter polgármester, ha felelősséggel járt volna el, a tao-pénzekről egyeztetett volna Fekete Ferenc sporttanácsnokkal, a Hódmezővásárhely Sportjáért Alapítvány elnökével. Nem tette, felelőtlen volt, és felelőtlen ember alkalmatlan a város vezetésére.

Az ügy hátterében Fekete Ferenc lemondása áll, aki azért állt fel sporttanácsnoki és sportalapítványi elnöki székéből, mert a Hódmezővásárhely Sportjáért Alapítvány még nem kapta meg a közgyűlés által már megszavazott 60 millió forintot, amellyel klubokat támogathatna.

Márki-Zay szerint ez a kifizetés azért nem történt meg, mert a város amúgy is rengeteg adóssággal rendelkezik, és nincs most erre fordítható forrás. Ám amint lesz, az alapítvány megkapja a neki megszavazott összeget.

Lázárék azzal is vádolják a februárban megválasztott független polgármestert, hogy korrupcióval vádolja a tao-programban résztvevő vállalkozásokat.

Nemcsak helyi, országos vállalkozásokat győztünk meg arról, hogy társasági adójukkal támogassák a vásárhelyi sportot. Nem kellett volna korrupcióval vádolni őket. Ezután egy fillért sem adnak majd

– mondta Lázár, és bocsánatkérésre szólította fel Márki-Zayt.

A polgármester tagadta a vádakat, mire a notórius ellenzőjeként elhíresült Szabó Bálint ügyvéd asztalára tett egy kinyomtatott közösségi médiás kommentet, amelyben Márki-Zay videósa korrupcióval vádol taózó vállalkozásokat.

A polgármester arra is rámutatott, hogy ha ezentúl a város tényleg nem kap tao-pénzeket, akkor tudható, hogy ki áll emögött. Feltehetően itt Lázár János aknamunkájára utalt Márki-Zay.

(via Délmagyar.hu, Index)