Szerda este fél 8-kor a Fidesz képviselői úgy gondolták, hogy hozzábiggyesztenek az alaptörvény-módosításukhoz még pár gondolatot. Egyet a hajléktalan emberek utcákról való kitiltásáról, egyet pedig arról, hogy Magyarország keresztény kultúráját (lásd hajléktalan emberek kitiltása az utcáról) minden állami szervnek meg kell őriznie.

A fideszes srácokat nem annyira zavarta, hogy módosító indítványt a zárószavazás előtt csak olyan témában lehet benyújtani egy törvényhez, amely témát eleve érint a törvény. Ők a saját maguk által írott törvényeket áthágva, törvénytelenül betoltak még két teljesen értelmetlen alaptörvény-módosítást.

Erről a helyzetről Woody Allen Banánköztársaság című filmje jut eszembe, pontosan ez a jelenet.

Persze a helyzet az, hogy a Banánköztársaság diktátorának törvényei sokkal értelmesebbek a Fidesz alaptörvény-módosításánál. Mert hát mit is jelent egy alaptörvény-módosítás? Ha beleírjuk, hogy mostantól nem éhezhet senki, akkor attól mindenkinek megtelik a gyomra? Ha beleírjuk, hogy nem lehet szemét az utcán, akkor a hatályba lépéskor eltűnik a szemét az utcáról? Nem.

Az Alaptörvénybe való beleírástól az ég egy adta világon semmilyen társadalmi probléma nem oldódik meg. Ehhez kellenek alsóbbrendű jogszabályok, rendeletek, végrehajtási, eljárási rendek, meg erőforrások, amikkel meg is lehet oldani a problémát.

A helyzet pedig az, hogy vicces módon ezek mindegyike rendelkezésre is áll a hajléktalan emberek közterületről való kitiltása kapcsán. Van szabálysértési törvény, van Budapesten egy szabálysértési iroda, amit évi több száz millió forintból tartunk fenn. Vannak kijelölt területek, ahonnan ki vannak tiltva a hajléktalan emberek, és mutatnám is, hogy ez pontosan mennyit ér.

Igen, immáron 2 éve nullát. Azaz pont ennyi emberen alkalmazták a teljesen értelmetlen rendeletet, amit most az Alaptörvénybe ír a Fidesz.

Nem kell bonyolult matematikai egyenlet, hogy ebből kiszámoljuk, a hajléktalan emberek utcáról való kitiltásának Alaptörvénybe való beleírása után mennyivel lesz jobb a hajléktalan embereknek, a városlakóknak, a turistáknak, a költségvetésnek, és bárkinek az országban. Igen, pontosan 0-val.

De mégis mi lehet az oka, hogy van jogszabály, némi erőforrás is, sőt még luxy módon beleírják az Alaptörvénybe is, hogy ne legyenek az utcán hajléktalanok, ennek ellenére nem fog változni semmi, és miért nem változott eddig sem?

Mert ez teljesen értelmetlen, ez nem megoldás. Egyszerűen kikövetkeztethető, hogy az utcán élő hajléktalan emberek pénzbírságolása nem nagyon lesz hatásos. Nyilván a bebörtönzés pár napra már erősebb, de az elmúlt évek statisztikáiból nagyon úgy tűnik, ez se változtat azon, hogy  vannak emberek, akik inkább a szabad ég alatt élnek, mint az intézményrendszerben. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy a hatóságok tagjai mennyire akarnak azzal foglalkozni, hogy utcán élő embereket kísérgessenek éjszaka az őrszobára. Akkor nem lehet, félve kérdezem, hogy nem ez a megoldás?

Nem lehet, hogy ezeknek az embereknek is vannak igényeik, és ezek az igények erősebbek mint a pénzbírság, vagy a börtönbüntetés lehetősége? Például, hogy nem akarnak egy tömegszálláson lakni (speciel alig van rajtunk kívül EU-s ország, ahol még ilyen tömegszállásokat tartanak fenn a lakhatás megoldására), nem lehet, hogy a szabad ég alatt is jobb, mint poloskás, csótányos, rühös intézményekben? Nem lehet, hogy ha valakinek van egy élettársa, akkor nem szeretne olyan helyen lakni, ahova ő nem mehet be (a hajléktalanszállók többségében nem lehetnek együtt a párok), nem lehet, hogy ha valakinek van egy kutyája, akkor szeretné magánál tartani (ezt se lehet a szállók nagy részén), nem lehet, hogy az ember nem akar olyan intézménybe kerülni, ahol még a keveset is ellopják tőle, és a személyes tere minimálisra koncentrálódik?

Persze lehet azt mondani, hogy a szemét csövesek ezt nem érdemlik meg, csak hát akkor ne csodálkozzunk azon, hogy az utcán fognak élni.

Egyébként tőlünk „nyugatabbra”, például Csehországban azzal az elvetemült ötlettel próbálkoznak, hogy szociális bérlakásokat építenek (nem csak a hajléktalanoknak, hanem pl. a fiatal pályakezdőknek), és oda költöztetik be a hajléktalan embereket. És működik. Az elmaradott USA-ban több helyen működtetnek egy Housing First nevű programot, amelyben a legdurvább, sokszor mentális beteg, vagy időtlen idők óta alkoholista, utcán élő embereket integrálják vissza a társadalomba, nagyon erős szociális munkával. Egyébként tudjátok, mennyit keres átlagosan egy szociális munkás Magyarországon? Kb. 130 ezer forintot. Lehet, hogy azzal kéne kezdeni, hogy „visszaintegráljuk” őket, a fizetésük tekintetében.

De persze az igazi vicc az egészben az, hogy a fenti eszmefuttatásnak semmi értelme sincsen. Mert ez a javaslat nem szól a hajléktalanság megoldásáról, a városképről, a lakókról. Ha valóban meg akarta volna oldani a Fidesz a hajléktalanság kérdését, már évekkel ezelőtt megtehette volna. Ott vannak a döntéshozók asztalán a megfelelő szakmai javaslatok. Nem, nekik kell a hajléktalanság, kellenek a hajléktalan emberek, mert ez a csoport jó kommunikációs célpont.

Nem véletlen, hogy 2010-ben és 2014-ben is az önkormányzati választás előtt jött elő ez a téma, és lásd, most is egy évvel vagyunk egy önkormányzati választás előtt. Minden 4 (most már 5) évben lehet ütni a gonosz hajléktalanokat, és lehet verni a mellüket a fideszes politikusoknak, hogy ők majd így meg úgy megállítják a hajléktalanságot. (Amúgy észrevettétek, hogy hajléktalanság ide vagy oda, évek óta egyre szemetesebb Budapest?)

Meg van a másik dolog, a lakhatási válság Magyarországon. Aminek a „terméke” nem más, mint a hajléktalan ember. Csak ugye a „gyártási folyamatba” nem gondolunk bele, hogy ahhoz, hogy a hajléktalan ember „egyre tömegesebben megjelenjen”, szükség van a teljesen funkcióját vesztett államra.

Mert mégis kinek lenne a feladata, hogy ha valaki bajba kerül, elrontja az életét, vagy rossz döntést hoz, segítsen neki, és ezzel megelőzze az emberi, és adófizetői pénzben (egészségügyi ellátás, szocális munka, ne adj isten a börtön költsége, stb.) mérhető kárt? Hát nem a közösség által felhatalmazott és pénzel ellátott politikusi kaszt által vezetett államnak?

És itt jön be, miért jó még a kormánypártnak a hajléktalan emberekről beszélni. A lakhatási válság „végtermékéről”. Mert addig is nem beszélünk arról, hogy évről-évre nő a kilakoltatások száma, hogy megfizethetetlenek a budapesti albérletek, miközben itt van a legnagyobb esély munkát találni, és jó oktatásban részesülni. Nem beszélünk arról, hogy 900 ezer ember, magyar polgár ellen zajlik ma valamilyen végrehajtási eljárás az igazságügyi minisztérium számai szerint, hogy több mint 500 ezer család, és az ezekben élő 1,6 millió honfitársunk a pénzének az ötödét lakásalapú hitel törlesztésre költi ma a KSH számai szerint, hogy mindeközben a kormány a lakhatási támogatások folyósítását az önkormányzatokhoz rendelte úgy, hogy forrást nem biztosított hozzá? Ameddig lehet a hajléktalan embereket baszogatni, nincs szó arról, hogy a költségvetésben meghatározott lakhatási támogatásoknak 77 százaléka elérhetetlen az alacsony jövedelmű lakosok számára, hogy a magyarok 40 százaléka él túlzsúfolt lakásokban.

Pedig talán ha zavarnak minket azok az emberek, akik az utcán élnek, nem köpni kéne egyet, hanem elgondolkozni az okon, és elgondolkozni a problémákon. A hajléktalan emberek elleni támadás – mit támadás, legyalulás, hiszen nekik aztán tényleg 0 esélyük van védekezni – pontosan arról szól, hogy ezekről a társadalmi kérdésekről ne beszéljünk, hogy a lakhatásról szóló diskurzus egy egyszerű „meg kell büntetni ezeket az embereket” kérdéssé váljon.

Pedig valójában ha a fenti számokat megnézzük, és végiglapozzuk fejben az ismerőseinket, mindannyiunknak van olyan barátja, családtagja, haverja, munkatársa, akit érint a lakhatási válság.

Arról pedig, hogy nincs megoldás ezekre a kérdésekre, nem a hajléktalan emberek tehetnek, ahogy leginkább nem is az ő felelősségüket érdemes felvetni azért, ahova jutottak, hanem azoknak a politikusoknak a felelősségét, akik az elmúlt 30 évben nem építettek szociális bérlakásokat, sőt, eladták a meglévőeket, nem támogatták a lakhatási gondok megoldását, leépítették azokat az állami funkciókat, amik megvédhetik a családokat az utcára kerülésről, egyszóval szartak a fejünkre.

Ez az egyébként törvénytelen alaptörvény-módosítás pedig csak és kizárólag arról szól, hogy továbbra is szarhassanak a fejünkre, míg mi a hajléktalan embereket gyűlöljük, lenézzük, utáljuk.

Pontosan ezért, amikor meglátsz egy hajléktalan embert az utcán, nyugodtan szoruljon ökölbe a kezed, és gondolj azokra a politikusokra, akik idáig juttatták ezt az országot.