Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

MSZP-s segítséggel utasították el Zuglóban hajléktalan emberek bérlakáshoz jutását

Ez a cikk több mint 5 éves.

A zuglói képviselő-testület a tegnapi nap folyamán tárgyalta több, kerületi önkormányzati tulajdonban levő lakás szociális alapú bérbeadását. A lakások jelenleg lakhatatlan, leromlott állapotúak, de mind a Baptista Szeretetszolgálat, mind az Utcáról Lakásba Egyesület (ULE) vállalta (volna) saját költségen azok felújítását, képviselve hajléktalan ügyfeleiket az önkormányzattal való együttműködési megállapodás keretében, amely 5 évre szólt volna.

Emiatt is érthetetlen az önkormányzat képviselő-testületének az a döntése, miszerint a Baptista Szeretszolgálat kérését csak részben fogadták el (a kettőből egy lakást adnak használatba), az ULE-val való együttműködést pedig teljesen elutasították.

Tildy Balázs képviselő (Fidesz), akinek a körzetében található az ULE számára szóbajövő lakóingatlan, többek között azt sérelmezte az előterjesztés kapcsán, hogy nem tudott meg az egyesület lakójelöltjének élethelyzetéről, küzdelmeiről további információkat, mert akkor „mint egyéni képviselő, be tudna menni a lakókhoz, és elmesélné ezt a történetet, és akkor máshogy fognak hozzáállni”. Ugyanő hozzátette, hogy „sajnos nem tudja támogatni az előterjesztést, mert ő a lakókat képviseli.” Ez visszatérő ellenvetés, a Baptista Szeretetszolgálat ügyében Sokacz Anikó (MSZP) fogalmazott meg hasonló gondolatot.

Érdekesség, hogy ezen a ponton Bitskey Bence MSZP-s képviselő hozzáfűzte, hogy frakciójának nagy része valószínűleg tartózkodni fog a szavazáson, mert a fideszes képviselők is segítettek nekik a baptista történet ügyében.

A fideszes képviselő érvelésére Szabó Rebeka alpolgármester, az ügy előterjesztője némi iróniával felvetette, hogy ezentúl akkor minden önkormányzati lakásba történő mozgásról a helyi képviselők vezessenek jegyzéket, és minden egyes esetet egyeztessenek a környék lakóival. Arra a felvetésre, hogy Zuglónak csak a zuglóiak ügyében kéne eljárnia, közölte, hogy a szervezetek által kiválasztott emberek mindegyike zuglói kötődésű.

Az Utcáról Lakásba Egyesülettel való együttműködést, és ezáltal az általuk kiválasztott hajléktalan ember bérlakáshoz jutását így, a helyi MSZP-s és fideszes képviselők koalícióban történő szavazással megakadályozták.

Az ULE képviselője, Sipos Zoltán szót kapott a vita lezárása után, és felszólalásában kifejtette sajnálatát a várható döntés miatt, tekintve, hogy Kőbányán és Kispesten is működik az ULE-nak hasonló programja, amelyek keretében 15 lakásban 35 embert helyeztek el eddig, és az ottani önkormányzatokkal ezen együttműködésük olajozottan működik, a lakókra semmilyen panasz nincs.

A Mérce megkeresésére az ULE munkatársai sajnálatukat és értetlenségüket fejezték ki a döntéssel kapcsolatban, további közleményt jövő hét elején fognak kiadni. Az ügy előterjesztője, Szabó Rebeka portálunknak az üggyel kapcsolatban azt a kérdést fogalmazta meg, hogy a kerületi képviselők

„Vajon tényleg akkor képviselik-e legjobban a körzetükben élőket, ha a hajléktalanság problémájának komplexitására való tekintet nélkül egyszerűen megakadályozzák, hogy olyasvalaki költözzön a szomszédságukba, aki egyszer volt hajléktalan?”

Címlapkép: 2014-es választási kampány Zuglóban. / Tóth Csaba MSZP-s országgyűlési képviselő Facebook oldala.
Címlapkép: Tóth Csaba MSZP-s országgyűlési képviselő Facebook oldala.