Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az MTA elnöksége egyhangúlag utasította el a kormány javaslatát

Ez a cikk több mint 5 éves.

Pénteken rendkívüli elnökségi ülést tartott a Magyar Tudományos Akadémia, melyen egyhangúlag elutasították az Akadémia kutatóintézeteinek finanszírozásának átalakítását. Az ülésen 100 százalékosan fogadtak el egy hatpontos határozatot, amely körbejárja, milyen elveknek és szempontoknak kellene ezentúl is teljesülniük ahhoz, hogy a magyar tudomány megőrizhesse függetlenségét.

Csütörtökön írta meg a HVG, hogy az MTA kutatóintézeteinek költségvetéséről, körülbelül évi 28 milliárd forintról ezentúl Palkovics László Innovációs és Technológiai Minisztériuma dönthet, ami egészen eddig az Akadémia demokratikus döntési struktúráján keresztül történt. A HVG szerint az akadémikusok közül sokan a kutatóintézetek államosítását látták a döntésben.

A döntés miatt az MTA elnöke, Lovász László péntekre rendkívüli elnökségi ülést hirdetett, melyen Palkovics László is megjelent. A miniszter az ülés kezdetén hosszú előadást tartott arról, miért lesz előnyös a magyar tudomány számára az új felállás, majd az ülést követően Lovásszal közösen tartott a Hír TV szerint „fagyos hangulatú” sajtótájékoztatót.

A rendkívüli ülésről kiadott közleményében az MTA hangsúlyozta, hogy „irreálisan rövid határidejű válaszadással” küldte meg az Akadémiának véleményezésre a Pénzügyminisztérium a kormány javaslatát június 12-én, ezért kéri, hogy ezek a törvényjavaslatok „ebben a formában ne kerüljenek az Országgyűlés elé”.

A tagok által teljes egyetértésben elfogadott határozat hat pontban foglalta össze az Akadémia állásfoglalását az ügyben:

  1. Legyen érdemi konzultáció az MTA-val az előtt, hogy az Országgyűlés elé kerülne a javaslat.
  2. Az intézethálózat alapfeladataival kapcsolatos költségek maradjanak az Akadémiánál.
  3. A felfedező kutatások támogatása nem csökkenhet.
  4. Az intézetek és kutatóközpontok kutatási témáiról ezentúl is az Akadémián eddig is alkalmazott eljárás szerint kell, hogy döntés szülessen.
  5. A tudományos pályázatok értékelését és a döntéshozatalt a terület legjobb szakértőiből álló akadémiai bizottságok végezzék ezentúl is.
  6. Az alapkutatást segítő pályázatokat el kell különíteni a célzott támogatásoktól.

Az MTA ragaszkodik továbbá az Alkotmány „Szabadság és felelősség” fejezetének X. cikkében foglalt jogok érvényesüléséhez, azaz „a tudományos kutatás szabadságához és az MTA köztestület és intézményei közfeladat-ellátás során szükséges működésbeli függetlenségének megtartásához.” Lovász László ezen elvek mentén kezdeményez tárgyalást a kormánnyal, melynek eredményéről a következő elnökségi ülésen, június 26-án számol majd be.